4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Új gokartok a pályán

Tíz új, hidraulikus fékkel, valamint állítható pedállal és üléssel rendelkező gokartot hozatott Angliából Bognár István. A  Cegléd- Nyársapát – Vett út határán elterülő Gokart pálya tulajdonosa idén 50 éve, hogy megszerezte rajtengedélyét. Bár az idő telik – mind mondta, rengeteg terve van még és hamarosan kezdődik a verseny szezon is.

A Gokart pálya tulajdonosa, Bognár István még 1967. március 21-én váltotta ki a rajtengedélyét. Kezdetben motorversenyző volt, de miután Magyarországon is bemutatták a Gokartot, szenvedélyévé vált a négykerekű jármű.

BOGNÁR ISTVÁN, tulajdonos, Bognár Gokart Park: ,,Utána jött az ötlet, hogy nem két keréken, hanem négy keréken folytatom a versenyzést és 1967-ben szereztem meg a rajtengedélyt biztosítja azt, hogy engedélyt kaptam arra, hogy a magyar versenysorozatban részt vegyek.”

A gokart pálya ötlete 2003 őszen fogalmazódott meg benne, melyet 2004 tavaszán meg is valósított. A Gokart Park azóta is töretlenül fejlődik, most például tíz új járművel bővült a gokartok sora.

BOGNÁR ISTVÁN, tulajdonos, Bognár Gokart Park: ,,Tavaly az angoloknál voltam kint, már a kapcsolat régebbi, de októberben újra kimentem és velük van egy együttműködési megállapodásom. Tíz darab új gép jött be, ami persze nem vadonatúj, mert azok árai nagyon borsosak, de ezek még csak egy éves gépek.”

Az új gokartok hidraulikus fékkel, állítható pedállal és üléssel rendelkeznek. Most pedig, hogy itt a jó idő, újra elkezdődhet a pályán a versenyszezon.

BOGNÁR ISTVÁN, tulajdonos, Bognár Gokart Park: ,,Idén is harmadik évadban rendezzük meg a Kossuth Emlékkupa Versenyt. Most fog eldőlni, hogy mikor lesznek az időpontok, hiszen alkalmazkodni kell különböző rendezvényekhez.”

A versenyek több fordulósak lesznek, éjszaka és nappal is megmérettethetik majd magukat a jelentkezők. Az időpontokról majd a bognargokart.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
ctv.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....