4.4 C
Cegléd
2024. március 25. hétfő
spot_img

Felnőtt csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokságot!

A szombati napon délelőtt a felnőtt csapatunk a felsőházba jutásért játszott az OB1/B-ben Szolnokkal. A mérkőzésre sajnos két sérülttel és két beteggel érkeztünk, de a győzelem így is kötelező volt.  A meccs előtt a Szolnok játékos keretét megismerve több az OB 1.-ben szereplő nagy csapat fiatal tehetséges játékosát véltük felfedezni, amire a bajnokságba még nem volt példa. A mérkőzés nagy küzdelemben, akarással, jó  csapat szellemmel sikerült megnyerni.

Ki kell emelni, hogy sokak véleménye szerint az idei OB1/B-s bajnokság az elmúlt évek egyik legerősebbike  és itt sikerült kiharcolni a legjobb nyolcba kerülést. Meglepetés ez az eredmény a tavalyi 17. hely után.

Mindenképpen dicséret illeti a fiúkat és reméljük hogy a folytatásban is lesznek még jó eredmények, meglepetések.

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – Ceglédi VSE    9:10

Góllövők:Bicskei Attila 3, Újházi Andor 3, Hajek Zsombor 2, Simon Gábor, Práczky Károly

A hétvégén vasárnap utánpótlás országos fiú csapataink Csongrádon szálltak vízbe.

Az első mérkőzésen gyermek csapatunk a megbeszélt taktikát nem tartva fegyelmezetlenül, rengeteg hibával játszott, melynek következménye lett a nagy arányú vereség.

Vestfrost- Csongrád – Ceglédi VSE    18:6

Góllövők: Fekete Ákos 2, Csáti Márton, Pákozdi Máté, Szabó Bendegúz, Ecser Bence

A gyermekek után a serdülő csapatunk játszott. A mérkőzés nagy iramú és sok gólos volt. A játékosok csapatként együtt küzdöttek a győzelemért a fizikálisan erősebb Csongráddal. Sajnos az utolsó negyed elején ellenfelünk hibáinkat kihasználva az egygólos előnyét négyre emelte, így csak a szépítés maradt a végére, de így is dicséret illeti a srácokat a szép játékért.

Aeroprodukt- Csongrád – Ceglédi VSE    14:12

Góllövők: Milus Dávid 6, Rajkort Zsolt 3, Tószegi Zoltán 2, Forgó Martin

A nap utolsó mérkőzését az ifjúsági csapatunk játszotta, ahol a tudás szintünk alatt játszottunk két és fél negyedik. A harmadik negyedben történt időkérést követően játékunk megváltozott helyzeteinket végre gólra tudtuk váltani és védekezésünk is feljavult, de már csak a szépítésre jutott az erőnkből.

Koelner- Csongrád – Ceglédi VSE    12:4

Góllövők: Simon Balázs 2, Pusztai Bence, Tószegi Zoltán

A legközelebb hazai környezetben április 9.-én az országos utánpótlás fiú csapatai játszanak 10 órai kezdéssel az A-Híd OSC Újbuda korosztályos csapata ellen.

Szeretettel várunk minden szurkolót!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....

Új üzemeltető a balatonszárszói tábor élén

A március 21-ei testületi ülésen több mint egy órát...

Újabb feljelentés

Feljelentést tett a Ceglédi Rendőrkapitányságon Horváth Gábor korábbi önkormányzati...

Állami kitüntetés

Kurdi Viktor a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Arany...

Vádemelés a tolvajbanda ellen

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak öt tolvajjal szemben. A...