3.3 C
Cegléd
2026. február 5. csütörtök
spot_img

Kosaras lányok útja meseországba

Magyar LászlóA Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub (CEKK) nevét, a Magyar Kupa  tévé egyenes adásban adott közvetítése nyomán, százezrek véshették emlékezetükbe az elmúlt vasárnap délután. A ceglédi csapat a Pécsett rendezett kiélezett csatában a nagydöntőbe verekedte magát, ahol a sokszoros magyar bajnok Sopron volt az ellenfele. Addig azonban le kellett győzniük az elmúlt évi kupagyőztes miskolci lányokat, az elődöntőben pedig a hazai pálya előnyét is élvező, szintén kimagasló sikereket maga mögött tudó PEAC gárdáját.

A CEKK a még jelenleg is tartó bajnokságban és az időközben zajló Európa Kupában is „villogtatta oroszlánkörmeit”. A sikersztori ősz óta íródik Cegléden és az egyenes ívű menetelés csodálatot vált ki országosan is a szakmai körökben és a közvéleményben egyaránt. Az NB I-es és a nemzetközi mérkőzések sorozata lépésről-lépésre növekedő nézőszámot csalogat ki a Gál József Sportcsarnok lelátójára. Nem tűnik eretnek gondolatnak, hogy nincs messze, amikor a szövetség döntése által a nemzeti válogatottat is láthatjuk majd városunkban. Annál is inkább, mivel Medgyessy Dóra, Nagy-Bujdosó Nóra és Katona Szidónia is tagja a keretnek.

Cegléden olyannyira szerethető csapat épült fel, hogy országos hírnévre tettek szert, kölcsönös érzelmi kontaktust teremtve a szurkolókkal.

A szerb Maja Skorics csapatkapitány mellett Medgyessy Dóra és Nagy-Bujdosó Nóra mellett tehetséges és feltörekvő fiatalok törik az utat a meseországba, melynek kapuját ostromolják hétről-hétre Cziczás László vezetőedző útmutatásával. A pécsi siker, a döntőben történt vereség után ugyanúgy örömkönnyeket csalogatott elő a szemekből pályán és a nézőtéren, mint előtte a győztes csaták után.

Cziczás László vezetőedző kiváló munkát végez a felfelé vezető úton, ott vannak mellette segítői a pálya szélén és nem utolsó sorban a sokszor „háttérbe” rejtőző Filipowitz Kristóf, a szakosztályvezető menedzser. Nélküle ez a történet nem jöhetett volna létre és hiányérzetük lenne, a karrierjüket építő sportolók számára ugyanúgy, mint a ceglédi sportbarátok álmainak valóra váltásában.

Cegléd büszke lehet lányaira. A város gazdag sporttörténetében, a csapatsportágak tekintetében páratlan sikert értek el teljesítményükkel. Gratulálunk!

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...