5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Ungvári Miklós még mindig a legjobbak között

A harminchat esztendős Ungvári Miklós Varsóban is harcban állt az újabb Európa-bajnoki éremért, az elődöntőig tartó menetelését végül nem sikerült a dobogóig folytatni, az ötödik helyen végzett.

Az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós (Ceglédi VSE) a 73 kilogrammosok között az első körben erőnyerő volt, a másodikban – a legjobb tizenhat közé jutásért a német Zingg ellen lépett tatamira. A németek U23-as Európa-bajnoka teljes erőbedobásra kényszerítette a ceglédi klasszist, aki nem is tudott földharc helyzeteket kiharcolni, állásban is nagyon stabil volt Zingg.

A négyperces küzdelemben Ungvári Miklós kapott egy intést, amit a hosszabbítás első percében sikerült kiegyenlíteni. Ezt követően még harcosabban gyűrték egymást a felek, s a bíró végül úgy látta, ebben a harcmodorban a magyar judós volt meggyőzőbb – Zingg újabb intésével ért véget a csata.

Ungvári Miklós a legjobb nyolc közé jutásért a lett bajnok ellen folytatta. Dmitrijs Fedosejenkovs eddigi legjobb eredménye egy tallinni European Open-győzelem volt, s a tudáskülönbség ezen a meccsen is kiütközött: a magyar versenyző vazaris vezetésénél, három és fél perc után Fedosejenkovs megkapta a harmadik intését is, vagyis leléptették.

Következett a negyeddöntőben az osztrák Lukas Reiter, aki nagy meglepetésre kiejtette a grúzok olimpiai bajnokát, Lasa Savdatuasvilit, a londoni ötkarikás játékok másik 66 kilós döntőse, Ungvári Miklós azonban már túl nagy falat lett számára. Csak úgy repkedtek az intések a negyeddöntőben, Reiter kettőt kapott az első két percben, majd szabálytalan fogásért Ungvári Miklós is kapott egyet, végül, kicsit több mint három perc után páros intés következett, ez pedig Reiter számára a végállomást jelentette.

Az elődöntőben az azeriek üstököse, a még csupán tizenkilenc esztendős, nagy hajkoronájáról könnyen felismerhető Heydarov következett. U23-as, junior és ifjúsági Európa-bajnok, aki hatalmas lendülettel menetelt az elődöntőig, ráadásul a visszavágás vágya is fűtötte, hiszen az idei bakui Grand Slam-tornán, hazai pályán kikapott Ungvári Miklóstól.

Sajnos a lendület ezúttal Heydarov javára billentette a mérleget, vazaris vezetését már nem sikerült ledolgozni. A bronzmeccsen azonban semmivel sem harcolt rosszabbul Ungvári Miklós az ellenfelénél, a szintán azeri Rustam Orujovnál, a bíró mégis leléptette, hat másodperccel a mérkőzés vége előtt. Ebben az esetben egy magyar szurkolót igen nehéz lenne arról meggyőzni, miért volt a bírónak igaza…

A Ceglédi VSE harminchat esztendős klasszisa ezúttal is remekül küzdött, három győzelemmel jutott be az Európa-bajnoki elődöntőbe, s végül az ötödik helyen végzett. Az augusztusi budapesti világbajnokság előtt jelezte: továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik!

Ungvári Miklós:  -Nem tudtam igazán koncentrálni, ha a nap elején azt mondják, hogy éremért küzdhetek, akkor lehet, hogy elégedett lettem volna ezzel, de most még nehezen tudom megfogalmazni a gondolataimat, sok minden kavarog bennem. Sajnálom, hogy nem lett érem, a két azeri közül legalább az egyiket meg lehetett volna fogni, talán ha a meccsek közben hamarabb tudok újítani. A bronzmeccsen egész agresszívan tudtam küzdeni, aztán az intések eldöntötték a mérkőzést, remélem, legközelebb tudok majd érmet szerezni. És szeretnék édesanyámnak mielőbbi gyógyulást kívánni, nemrég volt ugyanis egy kisebb műtétje.
-pézsé-
Forrás: Magyar Judo Szövetség, M4 Sport, cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...