Az élet néha furcsa dolgokat produkál, egyik nap valaki még az életünk szerves része, titkos gondolataink tudója, a következő évben pedig szinte idegen, esetleg a legnagyobb ellenségünk, ellenfelünk. Amelyik kapcsolatban nincs gyerek, ott egyszerű a helyzet, véget ér az életünk egy fejezete, elköszönünk egymástól és nem kell a későbbiekben érintkeznünk, találkoznunk. A közös gyerek azonban összeköt örökre.
Nem mindegy, hogy ő mit lát, mit él meg, mit tapasztal, hiszen mindkét szülőjét egyformán szereti. Szülőket kérdeztem arról, hogy milyen a kapcsolatuk az ex-ükkel a válás után.
Az édesanyák a következőket mondták:
- A gyerekek nem akarnak elmenni az apukájukhoz és sehová sem, akárhová is vinné őket pl. egy fagyizás vagy, mozi. Nélkülem nem mennének! Így sokszor közös programot szerveztünk.
- Mióta a párom elköltözött, nem beszéltünk. Nem is rólam kell, de a fiúnkról sem kérdez.
- Igyekszünk normálisan kommunikálni a gyerekek érdekében, de nehéz.
- Mi jó viszonyt ápolunk a volt férjemmel, szinte barátok maradtunk. Ha bármiben tud segíteni, akkor megteszi, ő műszaki vizsgáztatta az autóm.
- Mi közösen szoktunk nyaralni a volt férjem, a barátnője, az új párom és én. Nem a gyerekek miatt teszünk így, hiszen ők már régen kirepültek. A szerelem elmúlt, de a barátság megmaradt, értékes ember, akivel szívesen töltöm együtt a szabadidőmet.
- Jó viszonyban vagyunk, annak ellenére, hogy úgy érzem, a volt férjem elhanyagolja a gyerekeinket. Ha én nem érek rá, besegít az életünkbe, mindenről szeretne tudni, mindenről elmondja a véleményét, de ezek sokszor csak szavak és hiányoznak mögüle a tettek. Én elfogadom, hogy új életet kezdett, a kapcsolatából született gyerekei előtt is nyitva áll az ajtóm, ezzel a lehetőséggel ők élnek is.
Az édesapák így látják:
- Az anyával való kapcsolatom nem téma a kicsivel közöttünk. De anyát nem is bántom előtte soha, kicsit sem. Elfogadta, hogy anyának új férje van és megértette, hogy neki én vagyok az apa. Ez ugye része annak is, hogy kell-e látszatot fenntartani…. Nálunk ilyenre nincs szükség. 3 és fél éves volt, mikor elváltunk és az még nagyon kicsi kor. Ő már a jelen helyzetbe nőtt bele. De anyával való vitáinkat, sosem előtte rendeztem.
- Az édesanyával jó viszonyt kéne ápolni (nálunk nincs így), hogy ne nehezítsük a gyerek életét, és össze tudjunk dolgozni, hogy jól érezze magát a kicsi a bőrében. Azt mindenképp tudnia kell, hogy a szülei már külön vannak, de nem úgy, hogy egymást szidják. Én úgy maradok a gyerekem életének része, hogy sajnos folyamatosan eljárás alatt van az exem a gyámügy, a gyerekjóléti szolgálat, és a bíróság által. Nem jut több, sőt nem ritka, hogy valamelyik szolgálat segítségét kell kérnem a kapcsolattartáshoz. A kislányom arra vágyik hogy, velem lehessen minél többet. Milyen a kapcsolatunk?! Ez mindent elárul.
- Az én esetemben a normális viszony lehetetlen, az anya teljes egészében gátolja a kapcsolattartás bármilyen formáját, ha nem 100%-ban az történik, amit ő diktál. Mi például tavaly október eleje óta nem találkozhattunk a kislányommal, nem is beszélhettünk, a bírósági tárgyalás a kapcsolattartás akadályozása ügyében csak április
közepére van kiírva. Számtalanszor kezdeményeztem kommunikációt az anyával. Esélytelen, nem válaszol semmire. A jó kapcsolat alapvető volna, de egyre több olyan
szétszakadt családot látok, ahol az anya csak hitelkártyának használja a spermadonor apát.
Azt gondolom, hogy válás előtt mindenki tudja, hogy mi lenne a legjobb a gyermekének, ha valamilyen okból kifolyólag külön élnének, illetve más családok helyzetét szemlélve, okosan elmondják, hogy kellene a másiknak viselkednie. Azonban onnantól, hogy megélik az eseményeket, elfelejtik a korábbi gondolataikat. Gyakran a gyerekkel üzengetnek egymásnak a szülők, máskor teljesen megszűnik közöttük a kommunikáció. Ideális esetben a gyerek érdekében, az ő dolgairól, az ő életéről beszélnek, közös döntést hoznak. Ez lenne a normális, de a fentiek tükrében azt kell, hogy mondjam, az egyik vagy a másik szülő erre nem hajlandó, pedig mindkét félnek el kellene azt fogadnia, hogy a közös gyerek, közös terheket, feladatokat állít a szülők elé. Vannak olyan események, ahol együtt kell megjelenniük, részt venniük, pl. ballagás, iskolai családi nap. Vannak olyan események, helyzetek, ahol közös döntésnek kell születnie, pl. iskolaválasztás. Nemcsak az a szülő dönthet, akinél elhelyezte a bíróság a gyereket.
Annak ellenére, hogy nálunk nincs közös felügyelet a fontos kérdésekben mindig együtt döntünk a lányaim édesapjával. Mind a két félnek a gyereke érdeke kell, hogy az első legyen és ezt csak akkor tudja kifejezni, ha kommunikálnak egymással a szülők. Minden elvált édesanyát és édesapát arra kérek, hogy tegyék félre a büszkeségüket és a gyermekeik érdekében ápoljanak normális viszonyt a volt házastársukkal!
Kis Erzsébet
