12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Nagykőrösön jelentették be: Már másfél millió nemzeti konzultációs ívet küldtek vissza

Folyamatos támadások érik Brüsszelben a magyar kormány bevándorlással, rezsicsökkentéssel, munkahelyteremtéssel vagy éppen adókkal kapcsolatos politikáját. Sokrétű támadás ez, de másfél millió ember aláírása „függetlenségünk melletti kiállásunk bizonyítéka” – mondta Kubatov Gábor Fidesz-alelnök péntek délután Nagykőrösön. A kormánypárti politikus a nemzeti konzultációról szervezett országjárás nagykőrösi állomásán kiemelte: a Brüsszel elleni küzdelemben „nincsenek társaink”, mert nemzeti ügyekben minden államnak a saját ügye a fontos. Magunknak kell tehát megvívni a csatáinkat, de ezt nem is bízhatjuk másra – fűzte hozzá. Emlékeztetett, hogy a 2010-es kormányváltás után, „a csőd szélén táncolva” felmerült az IMF-hitel felvételének lehetősége. Ennek feltétele azonban az adók emelése, a nyugdíjak és a fizetések csökkentése lett volna.

Az IMF játékszabályaival szembemenve a kormány azonban ennek éppen az ellenkezőjét tette. Az adókat csökkentette, a fizetéseket pedig emelte, és „az ország mégis működik” – tette hozzá. A kormány intézkedéseivel Magyarország a segélyalapú társadalomról mára áttért a munkaalapú társadalomra, az nem lehet ugyanis, hogy „generációk nőjenek úgy fel, hogy nem látják a szüleiket munkába járni” – jelentette ki. Ezen a kormány változtatott, és ma már nem is kérdés, hogy a segélyekre várakozás helyett mindenkinek dolgoznia kell. Kiemelte, hét éve nem emelkedett az energiahordozók ára, a szocialisták nyolcéves kormányzása idején ezzel szemben félévente emeltek, így gyakorlatilag 2002 és 2010 között a duplájára nőtt az energiahordozók ára. Az európai demográfiai problémákra reagálva elmondta: „a kiüresedő falvakra nem a migráció a válasz”, a családtámogatási rendszer feltételeinek megteremtésével kell elérni, hogy „a magyar anyák egyre több gyermeket vállaljanak”. Beszélt a Magyarországon minden tekintetben megváltozott bűnügyi térképről is. Mint mondta, eltűntek Budapestről „az éjszaka királyai”, megszűntek a romák elleni gyilkosságsorozatok, de kezelni kellett a 2015 óta tartó migránsválságot is. A kormány intézkedéseivel nem tesz mást, mint betartja az európai törvényeket és a schengeni szerződést, megvédi a földrész határait. Ezt kérik rajtunk számon. […] Érdekes világot élünk, amiben a politikát sok esetben nem politikusok, hanem civilek csinálják – mondta a Fidesz pártigazgatója, felhívva a figyelmet arra, hogy Soros György régi jól bevált módszere alapján, civiljei megkönnyítik és felgyorsítják Európában a migrációt. A 2018-as választásnak nagy a tétje, hiszen az forog kockán, hogy „marad-e szavunk a hazánkat érintő kérdések eldöntésében”.

A magyar kormány azonban nem ijed meg a támadásoktól, és nem hátrál meg semmi elől – szögezte le Kubatov Gábor. A nemzeti konzultációk közül a mostani váltotta ki a legnagyobb érdeklődést – ezt már Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mondta szintén pénteken, az országjárás soproni állomásán. Az eddig visszaküldött egymillió ötszázhatvanezer kérdőív minden eddiginél magasabb részvételt jelent. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum „megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta Dömötör Csaba.

MTI, nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....