17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Átalakul az iskolafogászat?

„Tisztelt Szülő! Tájékoztatjuk Önt, hogy a 2017. június 15. hatállyal megszűnt a CED-DENT Kft.-vel fennálló gyermek-iskolafogászati szerződés. Ennek következtében 2017. június 15-től igénybe vett szolgáltatás térítésköteles lesz!” Ezt, vagy hasonló tartalmú levelet sok szülő kapott június elején gyermeke iskolájából. Az első döbbenet után kérdések sora vetődik fel: A magyar lakosság fogazata közismerten rossz állapotban van. Az iskolafogászat némiképp enyhíteni tudna ezen a helyzeten, legalább a gyerekek iskoláskorának végéig. Sok szülőnek a gyerekek iskoláztatása is elég nagy teher, nem fognak még a fogászatra is költeni. Arról nem is szólva, mennyibe kerül például tb-támogatás nélkül a fogszabályozás! Ráadásul, akinek már fent van a fogszabályozó készülék az június 15 után fog szembesülni azzal, hogy eddig ugyan nem kellett a kezelésért fizetni, de most már igen?

Lapunk a szülőket és gyerekeket érintő kérdésekkel megkereste az önkormányzatot, hogyan tervezik megoldani ezt a problémát? Lesz-e, mikor és ki lesz az iskolafogászati szolgáltatást végző cég? Mikor, hogyan tájékoztatják erről a szülőket? Illetve azt is megkérdeztük – a gyerekek már megkezdett elhúzódó kezelései (gyökérkezelés, fogszabályozás) június 15. utáni időpontjain is már fizetni kell-e a szülőknek?

„Tisztelt Levélíró! Az iskolafogászat átszervezésének kérdése többször volt téma a Képviselő-testületi üléseken, elöljáróban azonban látni kell a kérdés előzményét.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.)  13. § (1) bekezdés 4. pontja, továbbá az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdés e) pontja alapján kötelező feladatként gondoskodik közigazgatási területén a 3-18 éves (középfokú nappali tanulói jogviszony esetén annak időtartamáig) – egyebek mellett – az iskola-egészségügyi ellátásról, ezen belül „a fogazati rendellenességek felismerését célzó vizsgálat, valamint a teljes fogászati státus rögzítése” tartalommal bíró gyermek-, ifjúsági és iskolafogászati ellátásról.

A háziorvosi körzetekről szóló 10/2002. (VI. 27.) Ök. rendelet 4. melléklete szerint a 8 fogorvosi körzet közül 4 alapellátási körzethez tartozik hozzárendelt – gyermek-, ifjúsági, iskolafogászati feladatot jelentő – köznevelési intézmények (intézményegység). A rendelet 4. melléklet 2. pontja rögzíti azokat az intézményeket melyekben a gyermek-, ifjúsági és iskolafogászati ellátás fogorvosi alapellátási körzeti kötelezettségtől független szolgáltatókkal létrejött feladat-ellátási szerződés keretei között teljesül.

Az önkormányzat 2017. június 15. napjával valóban felmondta a CED-DENT Fogászati és Szolgáltató Kft-vel a Feladat Átvállalási Megállapodást, azonban a 2017/2018. nevelési évtől folytatni kívánja a gyermek-, ifjúsági és iskolafogászati alapellátásra minőségi szempontból hosszútávra kiható átszervezési szándékot. Ennek okán pályázatot írt ki az ellátás zavartalan biztosítása érdekében a 2017/2018. nevelési évtől.

A pályázati felhívásra a megadott határidőre három pályázat érkezett. A nyertes pályázónak az önkormányzattal Feladat – ellátási (átvállalási) szerződést kell kötnie 2017. szeptember 1. napjával a gyermek-, ifjúsági és iskolafogászati ellátásra. Értelemszerűen ekkor kezdődik meg a feladat ellátása is – erről időben fogják értesíteni az érintetteket.”

Az utolsó kérdésre azt a választ kaptuk: „Az Ön által említett szakellátás az önkormányzat feladatkörébe nem tartozik. Tekintettel arra, hogy a szakellátás nem része az iskola-egészségügyi fogászati ellátásnak, ebben a kérdésben nincs változás.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....