8.9 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Európa-szerte ritka területre bukkantak

A közelmúltban vált természetvédelmi területté Abonyban a Perje-patak közelében található, kétezer négyzetméter kiterjedésű terület. – írta meg a szoljon.hu. A patak szomszédságában meghúzódó növénytársulást Urbán Sándor, a Jászkun Természetvédelmi Egyesület elnöke egy kutatás alkalmával fedezte fel.

– Vizsgálódni kezdtem a területen, míg egyszer csak több növényre is felfigyeltem, melyek együttese teljesen egyedülálló ezen a vidéken, de még európai viszonylatban is.– mondta a szakember. A Natura 2000-es védett terület növényritkaságai azonban nem sok abonyit érdekelnek. – Sajnos nem sokakat érdekel a településen ez a természeti kincs. A legtöbben tudomásul vették, hogy értékes helyszín van a környéken, de nem érzik át igazán a jelentőségét. Úgy gondolom, nagyobb országos védettséget is megérdemelne a sziki őszirózsát, a heverő sóballát és a sziki ballagófüvet is soraiban tudó csodálatos élőhely – fejezte ki sajnálatát az elnök, s mondandója zárásaként reményét fejezte ki, hogy egyszer mindenkiben tudatosul majd a sokáig fel sem ismert különleges biológiai ritkaság.

A cikk a szoljon.hu oldalán olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...