12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Sajnálom

Június harmadik hétvégéjén több helyszínen szervezték meg a múzeumaink éjszakai láthatóságukat. Mi több hallhatóságukat, ugyanis bőséges zenei programmal kedveskedtek.

Hagyomány, hogy június végén egy estére a Múzeum utca átalakul koncerthelyszínné, Reznák Erzsébetnek és munkatársainak köszönhetően. Szombaton sorrendben a következő együttesek léptek fel: Ensemblemandel középkori egyházzenével, a Fairy Garden Banai Szilárddal és a Gentry Sultan Horváth Lászlóval. A sokrétű kínálatot  a vásári bábjátékos Barboncás társulat gazdagította. Idén is megjelent a Múzeumi Hírmondó, melyből megtudtuk, hogy a gazdaintézmény már 100 éves, ahol gőzgépbemutató, faesztergályos és lovasbemutató is helyet kapott. Ha a 25 éves Dobmúzeum környékére mehettem volna, Borbély Mihály és Horváth Kornél muzsikáját, rendhagyó tárlatvezetést és jubileumi bélyeget is kaphattam volna. A Sportmúzeumban Magyar László és munkatársai, az Artem Galériában Ujházi György és Uj Györgyi vezetett volna végig. Csurgai Ferenc képzőművész Kossuth Művelődési Központban rendezett kiállításának ez volt „utolsó utáni napja”, ahol az alkotó segítségét is igénybe lehetett venni a meglehetősen újszerű, vagy inkább naprakészen kortárs tárlat befogadásához. Sajnálom, hogy most először nem tudtam ott lenni a számomra oly kedves programokon!

Az ember olyan lény, aki igyekszik kárpótolni magát, modern kifejezéssel: élménykereső. Örömteli az Artem Galéria kezdeményezése, mely 2017. július 8-án 10és 17 óra közt kerül megrendezésre és a Nyitott kapuk nevet kapta. A Ceglédi Alkotók Egyesülete szekciói közül tavaly Nagykőrösön együtt állítottak ki a fotósok a képzőművészekkel, de nagyon rég volt már az költőkkel és kézművesekkel közös alkalom. Elnökünk Czékmányné Nagy Mária, Baán Katalin, Korondiné Rózsa és a CAE Benedek Péter Rajzkör törzstagjai összefogtak Uj Györgyivel, az Artem új munkatársával. Bemutatókkal, helyszíni alkotással és kiállítással lepik meg a művészetbarátokat jövő szombaton!  Az eseményt Földi László országgyűlési képviselő nyitja meg és Ujházi György kedveskedik a helyszínen szabad tűzön készített ebéddel. A Nyitott Kapuk természetesen ingyenességet jelent, de azt is, hogy Egyesületünk és az Artem Galéria várja azoknak a jelentkezését és belépését, akik a képző- vagy iparművészet bármely ágában tevékenykednek!

Aktivitásunkat betegségek akadályozták az elmúlt évben, a sajnálat helyét az Artem Galéria udvarán átveheti a remény. Munkánkhoz ez kevés lenne, a Ceglédi Önkormányzat rendszeres támogatását bírjuk és köszönjük!

Rónai Gábor CAE képzőművész szekció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....