Az egyik ceglédi lapban olvastam egy hirdetést („maiul” mondva: promóciót, promót) a méltán nagy hírű zenekar sportcsarnokbeli „szuperkoncertjéről” – szuperszégyen szöveggel. Ezt – bántódás ne essék! – készen kapta az újság, így kellett közölniük, a pénz beszél, meg ír is. De hogyan!
Az olvasó szemébe döfködtek a szarvashibák. Sőt – agancsos hibák. A legnagyobbak (zárójelben a helyes alak): ft (Ft), álló hely (állóhely), üllőhely (ülőhely – régi „szabál”: áll, álló két „l”, mert két lábon állunk; nyilván ezt a „lógikát” alkalmazta az üllőhelyet író, gondolván két „féltekén” ülünk, ezért is írjuk azt két „g”-vel), szuper buli (szuperbuli) káposzta saláta (káposztasaláta), vip (VIP), V.I.P. jegy (VIP-jegy), a színpad mellet (mellett, ám ha sült csirkéből mellet kínál, azt jól teszi), mester szakács (mesterszakács), Ceglédi Hirmondó (Hírmondó, hacsaknem régies formára váltott, mert 1780-ban még így jelent meg az első magyar nyelvű lap: Magyar Hirmondó). S ezeken kívül még sok vesszőhiba, amelyek pálcásnak számítottak annak idején az általánosban.
Trehányság és tudatlanság egyszerre? Nem értem…
*
Lesz ez még így? Hiszen az írásbeli érettségire új szabályt alkottak magyarból: nem számít bele a minősítésbe a helyesírási hiba. Már hallottam néhány ceglédi kolléga megdöbbenését. A hivatalos, szakmai (!) indoklás szerint „a helyesírás se nem ismeret, se nem tudomány, nem az intelligencia fokmérője.” (…) „A szövegellenőrző program használatával könnyen létrehozható a hibák nélküli szöveg.”
Nem ismeret? Dehogynem! Mint minden, ami tanulással elsajátítható. Akár a kétszerkettő, az Árpád-házi királyok uralkodása vagy a KRESZ.
Nem tudomány? Több évszázados a múltja, amely szorosan kapcsolódik a társadalmi változásokhoz. Ennek gazdag a kutatása, az irodalma, mint az alapját képező grammatikai rendszernek is.
Nem intelligencia-fokmérő? Kazinczy Ferenc: „A hanyagul írók művelt körökbe nem méltók.” Lőrincze Lajos: „A helyesen írás a jellem mutatója is.” Grétsy László: „A helyesírás az anyanyelvi és az általános műveltség szerves része.”
A számítógépes program minden esetben segít? Nem tudja a konkrét (!) szövegösszefüggésben felismerni a jelentéskülönbséget az egyébként helyes alakok között. Például: ágról szakadt (levél) – ágrólszakadt (szerencsétlen), rossz májú (beteg) – rosszmájú (rosszindulatú), hat ökör (jószág) – hatökör (buta), fojt (a gáz) – folyt (a víz).
Miért fontos a helyesen, tehát egységesen (!) írás? Mert összeköti a múltat a jelennel, s a jelenben élőket egymással. Ahogyan ezt Kosztolányi Dezső megírta: „föltámasztva a holtakat, egybefűzve őket, akik élnek.” (…) „azt műveled, hogy az életem / másoké, és másoknak élete az enyém.” (Költő)
Tényleg nem számít a helyesírás? Nem értem…
*
A postán hosszú a sor, pedig nem csekkolunk, csak csekkelünk. Előttem két hölgy is pénzt ad fel, s nekem akaratlanul is egy végszót: „verés”. Egy most megjelent könyvről vitatkoznak, amelynek amerikai szerzője gyereknevelési tanácsokat ad ebben a témában: Verjük-e a gyereket, s ha igen, hogyan tegyük szakszerűen. (Utánanéztem: Kay Kuzma: Az első hét év)
Íme – tudományosan, brrr! – az aktus pszicho-professzionális procedúrája. 1. Verés előtt együtt imádkozni a gyerekkel. 2. Közölni a verés okát és célját. 3. Előre megmondani, hogy fejadagként mennyi a fenékadag. 4. Végrehajtás. 5. Utána „szeretetélmény”. (Így? Simogatás, puszi, ugye nem is fájt?)
Taktikai tanácsokkal is szolgál a fenekedő fenekelő. 1. Négyszemközt essék meg a mag(zat)csépelés. 2. Maximo calculo három ütés: piff-puff-piff! 3. Lehetőleg atyai tenyérrel fenékre, mert az nagy, így nem marad nyom. 4. Eszköz nélkül, hogy „személyes” legyen az „érintkezés”.
Nekem is vannak akkurátus észre(lélekre)vételeim. 1. Szülői emlékeimből is mondom: indokolt (!) esetben jár a fenékcsatt (bár ez nekem jobban fájt…) – de nem ilyen szertartásos, gépies kimértséggel! 2. Az egyéni felelősséget nem szabad mindig s azonnal beimádkozni Isten mentsvárába. 3. „Te rossz kölyök!” – ha hirtelen a föllobbanás, nem lehet ezt a többlépcsős rítust végigjárni. 4. Ám ha nincs kéznél a nagy tenyerű apa, át lehet hívni a szomszéd „bácsit”? (Csak nehogy a mamáét tekintse céltestrésznek…) 5. Ne feledjük jó eleink és nevelőink bölcsességét: Inkább szóval, mint veréssel.
A tervszerű erőszakot én nem értem.
*
Megy a lovas kocsi. A gazda végzi a dolgát. Meg a pacik is. De ők nemcsak azzal, hogy húznak, hanem azzal is, hogy eresztenek is. Nagy dolog ez a nagydolog? Majd ha autók járnak rajta, s jön az eső… Faluhelyen elintézi a kocsiút földje. Vissza a természetbe! De az aszfalt falt ilyet valaha? Sok városban kutya kötelessége a kutyásoknak összeszedni kedvencük hátsó (nem láb-) nyomait. Föl kéne tenni a saroglyába söprűt, lapátot és zsákot, aztán hő-ha! – dologra.
Amely a lónak nagy, de a gazdának kicsi. De nem teszik. Nem értem.
Koltói Ádám
