25.6 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Vihar miatt félbeszakították a Tour de Hongrie-t

Heves vihar miatt félbeszakították a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny első szakaszát szerdán, ugyanis éppen a verseny alatt Zala megyére vihar csapott le, több helyen fákat csavart ki a heves szél. Csütörtökön úgy indul útnak a szakasz, mintha szerdán semmi sem történt volna, a szakasz valamennyi részeredményét törölték. Szokolai Attila ceglédi sajtóreferens arról tájékoztatta lapunkat, a verseny a többi helyszínen – tehát Cegléden is – a tervek szerint az előre kijelölt időpontban változatlanul megtartásra kerül. 

Tehát ma Velence – Siófok, és holnap délután Paksról Ceglédre érkezik a mezőny! A városban lezárt 5 km-es körpályán közel 15 km-t tesz meg a nemzetközi mezőny 17 órakor. A versenyhez a ceglédi szakaszon a helyiek is csatlakozhatnak. A résztvevők a szervezők jóvoltából egy pohár sör, limonádé, vagy egy gombóc fagyi kupont kapnak és sok más program várja a város lakóit a rendezvény alatt a Kossuth téren, a templom mögötti területen.

A mezőny tegnap Keszthely és Zalaegerszeg között egy 145 kilométeres etapnak vágott neki, amikor a vihar lecsapott a versenyzőkre. A szakasz elején több sikertelen szökési kísérlet történt, majd egy tízfős csoport végül el tudott lépni a rossz útviszonyok miatt defektek által is hátráltatott mezőnytől, s folyamatosan növelte az előnyét. A rendkívül erős, orkán erejű szél és a heves eső következtében azonban mintegy 65 kilométerrel a cél előtt félbeszakították a versenyt. Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője az MTI-nek elmondta, a kidőlt fák és a rendkívül rossz időjárási körülmények miatt kényszerültek erre a lépésre, amely a versenyzők és a szervezők biztonsága érdekében történt.A zsűri a nemzetközi szövetség horvát vezetőbírójának, Rodolfo Segnannak a vezetésével úgy döntött, hogy törli a szakasz összes eredményét, miután a versenyzők nem teljesítették az etap 80 százalékát. “A zalaegerszegi befutó helyszínéről azt az információt kaptuk, hogy az ottani körpálya veszélyes. Miután a mezőny előtt gyorsan beértünk a viharzónába, nyilvánvaló volt, hogy ilyen körülmények között nem lehet kerékpárversenyt rendezni” – szögezte le a főszervező a döntés után az MTI kérdésére. Hozzátette: látták, ahogy faágak szakadtak az útra, kényszerűségből még az arra közlekedő autók is megálltak az út szélén, így nem volt más döntés, mint a mezőny megállítása Sümeg után, biztonságos távolságban a vihartól. “Sajnáljuk, mert egy nagyon szép szakasz úszott el így, de ez benne van a kerékpársportban. A fontos, hogy nem történt baj” – fogalmazott Eisenkrammer Károly.
Érdekesség, hogy a pályakerékpáros Szalontay Sándor, a keddi egyéni időfutam második helyezettje a leállítás előtt három kilométerrel feladta a viadalt, ám a törlés nyomán rajthoz állhat Velencén. Így a prológ eredményei szerinti állással vág neki a Velence és Siófok közötti 138 kilométernek csütörtökön a 18 csapat 106 versenyzője.

Információk a versenyről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...