12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Népszerű Cegléd regénye

Szépen sorakoznak az Izzik a parázs című könyv kötetei a ceglédi Hanga Könyváruházban. A tavaly novemberben megjelent könyvet annak idején teltház előtt mutatták be a könyvtárban. A Cegléd történetéről szóló történelmi regény fogadtatásáról az írótól, dr. Kapa Mátyástól érdeklődtünk.

– A könyv fogadtatása nagyon jó volt, mind szakmai részről, mind az olvasóközönség részéről. Tucatnyi cikk és interjú jelent meg könyves blogokon, weboldalakon és idén márciusban egy recenzió is olvasható volt a regényről Cselenyák Imre tollából a Magyar Krónikában. Úgy tudom a helyi közösséget is sokféleképpen megmozdította a könyv: információim szerint a helyi református általános iskolában az idei március 15-i ünnepségen a könyvből készített, dramatizált jelenetet adtak elő a gyerekek. Októberben pedig a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva, a helyi református gyülekezet szervezésében lesz egy beszélgetés a könyvről. Ennek az az apropója, hogy a regény cselekményének jelentős szálát képezi a református templom 1834-es leégése és az azt követő újjáépítése. A fentiek mellett csodálatos, lelkesítő magánleveleket kaptam ceglédi olvasóktól, többen nagyon szeretnék, ha lenne folytatás.

– Hány példányt sikerült eladni a kötetből és hol lehet megvásárolni még az érdeklődőknek?

– A regények csaknem kétharmada már gazdára talált. Ennek kb. 60 %-a Cegléden, a többi az ország egyéb területein fogyott. Cegléd regényét helyben a Kossuth téri Hanga Könyváruházban, országosan pedig a Libri, Líra könyvesboltokban lehet megvásárolni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....