10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

7 éves kora óta erőszakolta kislányát

Egy éven keresztül rendszeresen megerőszakolta kislányát az a 34 éves ceglédi férfi, akit a Budapest Környéki Törvényszék július 27-én, csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett.

A törvényszék közleménye szerint az apa 2013 és 2014 között többször kényszerítette szexre az akkor mindössze 7 éves lányát. A gyereket az együttlétek után azzal fenyegette meg, hogy megveri, ha bárkinek is beszél az erőszakról. Bár a közlemény arról nem ír, hogyan derült ki, hogy az apa rendszeresen megerőszakolta kislányát, a Zoom.hu információja szerint a gyerek anyja már az első alkalmak után feljelentést tett, de mivel a gyerek nem mert az apja ellen vallani, megszüntették a nyomozást. A kislány később viszont állami gondozásba került, ahol beszélni kezdett az erőszakról. Végül a gyámhatóság tett feljelentést, a rendőrség pedig újraindította az eljárást.

Információnk szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a férfit július 25-én vette őrizetbe. Az apát tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítja.

Forrás: zoom.hu

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Rosszabb az álatnál,mert az sem csinál ilyent !! Ezeket az embereket nem pár évre büntetném !!
    Kikötném,és hangyákkal etetném meg !! Borzalmas kinok között kellene kimulnia !!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...