4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Lőrincz Tamás harmadik lett a birkózó-világbajnokságon

Harmadik magyarként szerzett bronzérmet Lőrincz Tamás a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján. A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar kötöttfogású Fatih Cengizzel mérkőzött meg a dobogóért, és összességében magabiztos teljesítménnyel nyert 2-1-re. Lőrincz Tamás, aki a riói olimpia után lépett fel a 75 kilósok közé, karrierje során másodszor szerzett világbajnoki érmet: a 2014-es vb-n 66 kilogrammban végzett harmadik helyen.

Tamás magabiztosan kezdett, első mérkőzésén 9-0-ra győzött a tizenhat közé jutásért. Kiléptetéssel, levitelekkel és pörgetéssekkel már az első percekben technikai tussal verte meg palesztin ellenfelét. A versenyen legyőzte a londoni olimpia bajnokát is, azt a dél-koreai Kimet, akitől 2012-ben, a 66 kilóban kikapott az ötkarikás játékok döntőjében. A bronz éremért folytatott küzdelemben a török Cengizzel került szembe, és a ceglédi kiválóság egy intéssel és kiléptetéssel szerzett 2-0-s vezetést, majd őt is megintették, végül 2-1-re lehozta a bronzcsatát!
Szöcsi legutóbb 2014-ben, még a 66 kilóban volt vb-bronzérmes, azóta két súlycsoporttal feljebb versenyez. Fantasztikus eredmény, főleg, hogy ma sikerült legyőznie azt a dél-koreai Kimet is, aki Londonban olimpiai bajnok (66 kg) volt, Budapesten pedig világbajnok (74 kg)!

Testvére, Viktor is könnyedén, 8-0-ra nyerte meg első mérkőzését, az indiai Khatrit verte meg a tizenhat közé jutásért . A nyolcaddöntőben is győzni tudott, második győzelmét az Eb-bronzérmes ukrán Sisman ellen szerezte, de a 85 kilogrammosok negyeddönőtjében az iráni Nori hatalmas csatában, kétszer is levitte birkózónkat, aki intésekkel és kiléptetéssel tudott válaszolni erre, de sajnos kevés volt, így Viktor már csak a  vigaszágban bízhatott, ehhez azonban az iráninak le kellett volna győznie a német olimpiai bronzérmes Kudlát! Nori azonban 4-1-re kikapott a német olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes Denis Kudlától.
Talán nem okozunk senkinek meglepetést, ha eláruljuk, hogy a német srác egyetlen akciót sem hajtott végre (még csak kitolást sem) az elődöntőben, így ejtette ki a mi Viktortunkat…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....