12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Tamás és Viktor az év legfontosabb versenyén

Augusztus 21-én, azaz a mai napon kezdődött meg az év legfontosabb birkózó versenye, a 2017. évi felnőtt világbajnokság. Rögtön a nyitónapon szőnyegre lép a két ceglédi kiválóság a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás, az Európa-bajnok, vb-bronzérmes Lőrincz Viktor.
Sike András szövetségi kapitány hálás a sorsnak, hogy sérülés, betegség nem hátráltatta a kötöttfogású csapat felkészülését. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk a tavalyi évhez képest, hogy a nagy fogyásokat nem kellett végigcsinálni – mondta András. – Emlékezetes, hogy az olimpiai felkészülés során Lőrincz Tomi és Bácsi Peti is nagyon sokat fogyott Rióra, és az utolsó hetekben, napokban hihetetlenül kemény harcot kellett vívniuk a súlyukkal. Jó a hangulatunk, bizakodóak vagyunk, az Európa-bajnokság eredményességéből remélem, pozitív energiákat tudunk nyerni. A kapitány úgy vélekedik, hogy a csapat két érmet szerezhet, pontszerző helyezéseket is, de a napi tényezők – forma, bíráskodás, sorsolás – befolyásolhatja az eredményességet, és akár még kedvezőbb lehet a mérleg a világbajnokságon.
Lőrincz Tamás bár először szerepel világbajnokságon ebben a súlycsoportban, hozzászokhatott már a 75 kilóhoz, nemrégiben apuka lett, nyilván éremeséllyel indul. Tominak ebben a súlycsoportban ez az első világbajnoksága, az újvidéki Eb-n remekül mutatkozott be, akár nyerhetett is volna. Mindenképpen esélyes a dobogóra, az pedig, hogy gyermekük született, lelki pluszt adhat neki. Legyen úgy, hogy a kislányának egy érmet visz haza. Eggyel feljebb szerepel majd Szabó Laci, aki kellemes meglepetésre fel tudott állni a dobogóra Budapesten, a nem-olimpiai súlycsoportok világbajnokságán. A 80 kilóban indul, de azért is válik nehezebbé az ügy, mert sokan, akik az olimpián még 75 kilóban versenyeztek, felmentek 80-ra. Gondolok itt a riói bajnok orosz Vlaszovra és az ezüstérmes dán Madsenre is. Ha Laci egy jó napot fog ki, pontszerző helyen köthet ki.
A 85 kilós Lőrincz Viktor végre felállt egy nagy versenyen a dobogó legfelső fokára, Újvidéken Európa-bajnok lett. Most – Korpásihoz hasonlóan – első kiemeltként szerepel majd. Párizs tartogathat-e a felszabadult Viktor számára hasonló sikert? Egy biztos: bombaformában van. Mindössze egyetlen versenyen, Grúziában tudták az idén legyőzni, de ott azért lejtett a grúz fiúnak a hazai pálya, aztán Viktor a Pytlasinski-emlékversenyen visszavágott, megverte Kobliasvilit. Újra összejöhet neki az aranyérem, az nagyon sokat jelent, hogy Varsóban már legyőzte az olimpiai bajnok orosz Csakvetadzét és a bronzérmeseket, Hamzatovot, valamint a német Kudlát, de a jövő héten újra meg kell verni őket és másokat is. Ő az egyik legnagyobb esélyesünk.
A kötöttfogású válogatott a világbajnokság előtti hetet Tatán töltötte, majd pedig – ahogy említettük – a párizsi világbajnokságon a szakág nyitja a küzdelmeket augusztus 21-én, sőt 22-e is az övék lesz. Ezután jönnek a nők, majd az utolsó két napon a szabadfogású birkózók küzdelme zárja a felnőtt vébét a francia fővárosban. A kötöttfogású világbajnokság nevezési listáját a súlycsoportra kattintva lehet megtekinteni: 59 kg, 66 kg, 71 kg, 75 kg, 80 kg, 85 kg, 98 kg, 130 kg.
75 kg (34 induló). Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE) menetrendje
• Tizenhat közé jutásért: Rabie Khalil (palesztin) | Nincs komolyabb jegyzett eredménye.
• Nyolcaddöntőben jöhet: Tugolbajev (kirgiz) vagy Hassan (egyiptomi)
Az ágára sorsolt még: Kim (dél-koreai), Marques (brazil), Jabiku (japán), Cengiz (török), Csehirkin (orosz), Varga (cseh), Galkinas (litván), Dietsche (svájci), Klimek (lengyel), Sahli (marokkói), Zsang (kínai).
85 kg (34 induló). Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE) menetrendje
• Tizenhat közé jutásért: Ravinder Khatri (indiai) | Junior Ázsia-bajnoki bronzérmes, olimpikon.
• Nyolcaddöntőben jöhet: Provisor (amerikai) vagy Sisman (ukrán)
Az ágára sorsolt még: Nori (iráni), Stankevicius (litván), Deschiyev (francia), Aps (észt), Hu (kínai), Kudla (német), Huklek (horvát), Gregorich (kubai), Macumoto (japán), Parisi (olasz), Cardenas (kolumbiai), Abbaszov (azeri).

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....