18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

XVIII. Nagykőrösi Arany-Napok

Sokszor elhangzott már az én számból és számtalanszor papírra is vetettem, hogy Nagykőrös, Arany János városa és a város vezetése is mindent megtesz annak érdekében, hogy őrizze, ápolja, védje a nagy költő sokrétű munkásságát. Ebben a munkában tevékeny részt vállal a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ is, melynek szervezésében roppant színvonalas, Arany költészetét tágan bemutató programsorozat lesz 2017. szeptember 9-10-én. Nem titok, hogy kollégáimmal tavaly óta azon dolgozunk, hogy a 2017. március 2-án megnyílt Arany János-emlékévet Nagykőrösön az országos rendezvények színvonalához méltóan szervezzük meg, vezényeljük le. Most, ahogy lassan közeledünk az emlékév végéhez, egy nagyszabású szabadtéri rendezvénnyel készülünk a zenei ínyenceknek illetve a nemes és veretes irodalmat kedvelőknek.

Az ifjúsági és gyermek előadásokat ennek a lapnak az oldalain bárki elolvashatja, most azokra programpontokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek kuriózumnak számítanak.

Szombat délelőtt felvonulást szerveztünk a XIX. századi hagyományok jegyében, amelynek keretében megtekinthetjük Arany egykori lakóhelyeit és kedvenc sétahelyeit. Az érdeklődők a színpompás felvonulás alatt bepillantást nyerhetnek Arany nagykőrösi mindennapjaiba is Rácz Péter helytörténész segítségével. A rendezvény helyszínéül szolgáló Cifrakertben bemutatjuk, hogy milyen volt az az 1851-es év ősze, amikor Arany megérkezett a városba, hogyan és kik fogadták őt és családját. Délután egy kivételes zenei csemegét kínálunk Önöknek: közel egy évi munka után bemutatjuk a nagyközönségnek Arany Nagykőrösön született műveinek nagyzenekari feldolgozását Bordás József és Rozgonyi Péter hangszerelésében. A verseket és balladákat Varga Izabella és Tege Antal, nagykőrösi kötődésű színművészek szavalják majd el a helyszínen, melyhez az Arany János Balladamondó Verseny első és második helyezett versenyzői adnak támogatást. A dallamok fülbemászóak és könnyen emészthetőek, tehát minden muzsika-kedvelőnek bátran ajánlom ezt az ősbemutatót. Az estét levezetésképpen a Quimby zenekar ingyenes nagykoncertje zárja majd. Ők a környéken még sosem adtak ingyenes koncertet, ezért nagyon boldogok voltunk, hogy Kiss Tibiék elfogadták a meghívásunkat.

Vasárnap a zenekarok helyett az énekhangé lesz a főszerep, ugyanis Arany János balladái a capella, azaz csak énekhanggal, több szólamban szólalnak meg. Szörényi Levente klasszikus Vörös Rébék-feldolgozása mellé Szirtes Edina Mókus írt új dalokat Kováts Kriszta számára, akinek a Fool Moon öttagú férfi énekegyüttes lesz partnere ezen az estén. Majd a nap itt sem zárulhat rock and roll nélkül, vendégünk az Edda zenekar lesz.

Ezen a hétvégén az előadóművészeti szakma nagy öregjei és ifjú titánjai adnak egymásnak randevút, többek között a Maszk Bábszínház, a Szekér Színház, a Görbe Tükör Színtársulat váltja egymást a színpadon. Eltökélt szándékunk volt a szervezési folyamatok alatt, hogy idén annak a gyermek és ifjúsági korosztálynak is bemutassuk Arany költészetét, aki ezidáig csak hírből ismerte Toldi Miklós hőstetteit. Hiszen Arany János-emlékév nemcsak emlékezés, tisztelgés a magyar irodalom egyik halhatatlanja előtt, hanem egyfajta szembesítés is, a régmúlt és mai világunk szembeállítása.

László Ditta – Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ – igazgató

A rendezvény részletes programja (az újság címlapjára kattintva) a 38-43. oldalakon található!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....