12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Kadarka, az ősz bora

Nagy siker a Klément Családi Borászat Kadarka bora. Az Árpád utcai boltban sokan keresik ezt a finom, ősi borfajtát. „Régen Cegléden is a szüretek és késői esküvők bora a kadarka volt.” – mesélte egy idősebb hölgyvásárló. Az eladó szerint talán éppen ezért nosztalgiából keresik a boltban az idősebbek.

– A Kadarkánk valóban igazán kellemes bor. A Reformáció 500. évfordulója tiszteletére készítettük első szüretelésű kadarkánkat. Azért éppen ezt, mert a kadarkát a törökök elől menekülő rácok hozták Magyarországra, tehát ez a szőlőfajta is kb. ötszáz éves. – mesélte Klément György borász. – Ráadásként 2017-ben Cegléd Város bora lett és az Egyházi borok országos versenyén is különdíjas aranyérmes helyezést ért el. Az öt éves ültetvényről 30 hektó bort készítettünk 4400 tőkéről.

A kadarka balkáni eredetű, de mára már teljes egészében magyarnak tekintett fajta. Szinte minden olyan borvidéken találkozunk vele, ahol számottevő vörösbor készítés van, így többek között Szekszárdon, Villányban és Egerben is. Október első felében érik, bőven terem. Középnagy fürtökben hozza meg gyümölcsét. A kadarka az utóbbi időben szinte nemzeti üggyé vált, a magyar fogyasztók nagy előszeretettel vásárolják. A szőlőfajta a pinot noirhoz hasonlóan viszonylag kevés tannint gyűjt, bora savhangsúlyosnak mondható. A sokszor áttetsző szín, karcsúbb test azonban kárpótlást nyer a gazdag fűszeres illattól, sima struktúrától és szép savaktól. Az igazán koncentrált kadarka izgalmas, kedves, bársonyos és elegáns.

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....