4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Díjat kaptak ceglédi zaklatót feljelentő nők

Pálfi Balázs festőművész Bizalom című képét az idén Incze Zsóka és Molnár Szilvia kapta. A pszichoterápiás szakmai alapítvány a 24.hu cikke nyomán értesült a két nő tevékenységéről, amikor hírül adták, hogy öngyilkossági gondolatokkal küzdő gyermekekre vadászó férfi ellen tettek feljelentést, szexuális zaklatás gyanúja miatt.

Pálfy Balázs: Bizalom

Minden évben, az Öngyilkosságmegelőzés Világnapján díjjal ismerjük el olyan civilek tevékenységét, akik az elmúlt időben véleményünk szerint a legtöbbet tettek az öngyilkosságok megelőzéséért, sokakat mentettek meg – mondta el a 24.hu-nak a Lélekben Otthon Alapítvány vezetője, Oriold Károly.

A két civil segítő zárt Facebook-csoportokat tart fenn depresszióval küzdő fiatalok számára. A díjátadón elhangzott: naponta több órát, sokszor éjszakákat töltenek azzal, hogy labilis fiatalokkal beszélgessenek. A legfiatalabb köztük 12 éves.

Sok gyereknek a Facebook-csoport az egyetlen hely, ahol segítséget kaphat. Akadnak köztük olyanok, akiket otthon bántalmaznak fizikailag vagy lelkileg, s szinte mindegyikükről elmondható, hogy elhanyagolják őket a szüleik, a környezetükben nem találnak kapaszkodót, és nincs kivel megosztaniuk a félelmeiket, csalódásaikat. Amellett, hogy a csoportban a fiatalok figyelmet és törődést kapnak, Incze Zsóka terapeutákkal, képzett önkéntesekkel és segélyszervezetekkel is kapcsolatot tart. A csoporttagokat nemcsak meghallgatják, de ösztönzik is, hogy merjenek segítséget kérni szakembertől, vagy legalább egy felnőttől, például pedagógustól, akiben megbíznak.

Bővebben…
(Fotó: hir24.hu, Lélekben Otthon Alapítvány)

Mentés

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. “Gratulálok” a ceglédi rendőröknek! Jogsértés, súlyos eljárási hiba, etikátlanság…Hörömpő Annamáriától szeretném megkérdezni, hogy visszajött-e már a rendőrfőnök az ugyerból? Török Csaba mit szól hozzá?
    Utóbbi, persze csak plágium Koltói Ádámtól…:)

    Gyerekek elleni erőszak: nagyot hibázott a ceglédi rendőrség
    https://magyarkozosseg.net/gyerekek-elleni-eroszak-nagyot-hibazott-a-cegledi-rendorseg-24-hu/

    A múlt héten a ceglédi rendőrkapitányságról elküldtek egy fiatal nőt, aki gyermekkorúak megrontása miatt akart feljelentést tenni. Hosszas huzavona után, e hét szerdán a gyámügyi hivatal tett bejelentést az ügyben. A nő panaszt tesz, a feltételezett elkövető a bizonyítékok ellenére szabadlábon van.

    Szakemberek szerint a ceglédi rendőrök súlyos eljárási hibát, etikátlanságot és jogsértést követtek el, ugyanis

    fel kellett volna venniük a bejelentő adatait és jegyzőkönyvet kellett volna készíteniük,
    ki kellett volna vizsgálniuk a bizonyítékokat, és előzetes letartóztatásba helyezni az elkövetőt,
    gyermekkorúak veszélyeztetése miatt haladéktalanul értesíteniük kellett volna a gyámhatóságot.
    Ehelyett tíz napig nem csináltak semmit, miközben a férfi szabadon garázdálkodhatott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....