36.1 C
Cegléd
2026. augusztus 31. hétfő
spot_img

Útjelző táblák – virággal

lakosrolandDekoratív és egyedi útjelző táblákat telepít Csemő a dűlőutakra. A minőséget azonban meg kell fizetni: egy évbe is beletelik, mire a helyi mesterek keze munkájával készült konzolokba minden dűlőút táblája kikerül.

– Másfél éves előkészítő munka eredménye látható most már néhány kereszteződésben. Csemőnek országosan az egyik legnagyobb a lakott külterülete: 138 dűlőút van, 400 km hosszúságban. Elsősorban nem lakosságnak, hanem az idelátogatóknak és a mentőknek, tűzoltóknak, rendőrségnek volt probléma a tájékozódás, mert nem voltak kitáblázva a dűlők. – számolt be dr. Lakos Roland polgármester az előzményekről lapunknak.

Csemő polgármestere elmondta: az előkészítés során egyedi, Csemőre utaló és persze „vandálbiztos” megoldáson gondolkodtak. Végül egy simított betonszerkezet készült virágmotívummal – utalva a „virágos” Csemőre. Ebbe a tartószerkezetbe kerül majd – telepítés, kezelés és festés után – a dűlőút táblája. A tervezésben segített Orisek Ferenc szobrász és Kálmán Sándor dekoratőr is. A megvalósítás pedig egy helyi műköves mester Paul Ferenc keze munkáját dicséri. Lakos Roland türelmet kért a csemőiektől mert csaknem egy év lesz, mire minden dűlőbe kikerülnek a konzolok és a táblák.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...