21.7 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Új tervek – Cegléd-Csemő kerékpárút

lakosrolandIdén nyáron kiderült, hogy – annak ellenére, hogy a pályázat mindenben megfelelt a kiírás kívánalmainak – nem kapott támogatást a Cegléd-Csemő közötti kerékpárút megépítésére, a két település konzorciumában beadott pályázat. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programba hosszú előkészítés és egyeztetés után még 2016 tavaszán adta be pályázatát a két település. Dr. Lakos Roland Csemő polgármestere szerint nem lehet feladni: a tervek már készülnek a következő pályázati lehetőségre.
– A VEKOP pályázatunk sajnos nem kapott támogatást, de nem adjuk fel, mert nagyon fontos célunk a Mizsei út, mint balesetveszélyes útszakasz mellé a bicikliút építése. A pályázati anyagunkat átalakítjuk, költséghatékonnyá tesszük. Mivel ez a pályázat Csemő belterületére vonatkozóan is tartalmazott kerékpárosbarát fejlesztéseket (pl. Kresz-park, kerékpáros parkoló stb.), ezek megemelték a költségvetést. Most azon dolgozunk, hogy kizárólag a két település közötti kerékpárút megépítésére „csupaszítsuk” le pályázati anyagunkat, hogy készen várjuk a következő pályázati lehetőséget.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...