13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

12 milliárdot kap a ceglédi kórház

Több mint 12 milliárd forint jut a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet fejlesztésére az Egészséges Budapest Program (EBP) keretéből – közölte Pusztai Dezső, a kórház főigazgatója kedden az egészségügyi intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány eddig is rengeteget költött az egészségügyre, de most lépésváltás történik. Olyan projekt indul, amely a térségben élők számára biztonságot nyújt egy olyan korban, amikor ez kiemelt jelentőségű – tette hozzá. Korszerűsítik a járóbeteg-ellátást, a több mint 12 milliárd forintból jut a sürgősségi ellátás fejlesztésére, új tömbben elhelyezésére, valamint létrehoznak egy új belgyógyászati tömböt is, így komfortosíthatják a központi épületet – sorolta Pusztai Dezső. Mindez hozzájárul dolgozók megtartásához, és a betegek ellátásában is minőségi előrelépés történik – fűzte hozzá.

Földi László, a KDNP országgyűlési képviselője közölte: 2010 óta 500 milliárd forint jutott a vidéki egészségügyi intézményhálózat fejlesztésére. 2017 és 2026 között pedig várhatóan 700 milliárdos fejlesztés történik majd a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban és szakrendelőkben. Szólt arról, hogy a kormány már megszavazott 460 millió forintot az Egészséges Budapest Programon belül eszközbeszerzésre és informatikai fejlesztésre. Ennek keretében a többi között új endoszkópos géppark, digitális röntgenkészülék, mobil ultrahangkészülék, EKG-berendezés, röntgenezhető betegszállító kocsi és új intenzív terápiás eszközpark fogja szolgálni a betegellátást a ceglédi kórházban – ismertette. Hozzátette: a kormány további 646 millió forintos keretet hagyott jóvá építészeti tervezésre.

Tervek készülnek a “régi baleseti épület”, a főépület, a pszichiátria épületei, a szemészeti pavilon, a nővérszálló, az orvosszálló épületei, a mosoda, az élelmezés, a kazánház felújítására is. Meg kell tervezni továbbá az új sürgősségi betegellátó épületét, az új belgyógyászati tömböt és a járóbeteg-szakellátás fejlesztéséhez kapcsolódó háromszintes épületet is. Hangsúlyozta: 160 ezer ember ellátásáról gondoskodik a ceglédi kórház.

Az eseményen részt vett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a nagykátai járás fideszes parlamenti képviselője is. A Nagykáta térségében élők, valamint a monori, az albertirsai és a ceglédberceli lakosok járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátása a ceglédi kórházhoz tartozik.

mti – Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Feljelentést teszek a Tápiószelén nyolcadikos lányokat molesztáló (fogdosó) és onnan futólépésben távozó, az egykori Mészáros Lőrinc katolikus iskola igazgatója, Földi László országgyűlési képviselő és Czerván György államtitkár ellen, hivatalos személyként, bűnszervezetben elkövetett rágalmazás és különösen jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt! Nevezettek lejárató kampányt indítottak Majoros Tibor egykori Tápiószelei polgármester ellen! A molesztáló Földi László családtámogatásokról beszél, miközben bűntársa Czerván György államtitkár 4,7 milliárdot “elfelejtett” visszafizetni a tápióvidéki csatornabuliban, amit Majoros Tibor leleplezett és ez a képviselőnek és az államtitkárnak nem tetszett…

    Szövegközi kép 3
    A TÁPIÓSZELÉN NYOLCADIKOS LÁNYOKAT MOLESZTÁLÓ(FOGDOSÓ), ONNAN FUTÓLÉPÉSBEN TÁVOZÓ FÖLDI LÁSZLÓ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, VOLT KATOLIKUS ISKOLA IGAZGATÓ…, BŰNSZERVEZETBEN EGYÜTTMŰKÖDIK CZERVÁN GYÖRGY ÁLLAMTITKÁRRAL, INTERNETEN RÁGALMAZZA ÉS BECSÜLETÉBE GÁZOL MAJOROS TIBOR EGYKORI SZELEI POLGÁRMESTERNEK, AKI LELEPLEZTE CZERVÁNT, HOGY A TÁPIÓVIDÉKI CSATORNABULIBAN 4,7 MILLIÁRDOT NEM FIZETETT KI AZ INGATLANTULAJDONOSOKNAK: A SZEMÜNK LÁTTÁRA AKAR KÖZEL ÖT MILLIÁRDOT ELLOPNI A MAFFIA, ÁLLAMI BŰNSZERVEZETI “MENTELMI” “JOGÁRA” APELLÁLVA…,MIKÖZBEN A NAV IGAZOLTATÁSNÁL AZ AUTÓT IS LEFOGLALHATJA ÉS NÉGYMILLIÓ EMBER KERÜLHET UTCÁRA…EZ A FIDESZ: FÖLDI LÁSZLÓ SZERINT 2018 A CSALÁDOK ÉVE LESZ…
    https://cegledipanorama.hu/2017-10-02/2018-a-csaladok-eve-lesz/
    Szövegközi kép 2

    CZERVÁN GYÖRGY 4,7 MILLIÁRD FORINTOT “ELFELEJTETT” VISSZAFIZETNI A TÁPIÓVIDÉKI CSATORNABULIBAN!

    Czerván György (Cegléd, 1959. július 12. –) magyar politikus, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Czerv%C3%A1n_Gy%C3%B6rgy

    Szövegközi kép 1

    EBBŐL FUTJA AZ ALAPÍTVÁNYI INGATLANOK VÁSÁRLÁSÁRA:800 MILLIÁRDOT LOPOTT EL A DEVIZAHITELESEKTŐL,A “SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN”,”MEGMENTJÜK A DEVIZAHITELESEKET” SZLOGENŰ KORMÁNY!:FUTVA TÁVOZOTT TÁPIÓSZELÉRŐL A NYOLCADIKOS LÁNYOKAT MOLESZTÁLÓ FÖLDI LÁSZLÓ KÉPVISELŐ ÉS LETT A KATOLIKUS ISKOLA IGAZGATÓJA!

    Kerékpárút felújítás szépséghibákkal?
    http://cegledipanorama.hu/2017-11-01/kerekparut-felujitas-szepseghibakkal/#comment-3381

    800 milliárdot lopott el az MNB-vel a devizahitelesektől, a”senkit se hagyunk az út szélén”, “megmentjük a devizahiteleseket” szlogenű kormány! Nyolcadikos lányokat molesztáló Földi László országgyűlési képviselő, aki futva távozott Tápiószeléről és a Dózsa György laktanya jelentős részét is sikerült bagóért elherdálnia, a tanítványa Takács László polgármester vezette önkormányzat, nyíltan belehazudik a ceglédiek arcába, hogy fellebbeznek a közbeszerzési döntőbizottság döntése ellen, ami ellen nem lehet… Földi László abonyi földije, a címzetes főjegyző is hallgat az öt milliós bírság ügyében, a miniszteri biztosi járási hivatalvezetővel, Wetzelné dr.Terbe-Szabó Csillával egyetemben! Miért is kellene öt milliós bírság miatt felelősséget vállalni, majd a Ceglédiek kifizetik! Amennyiben valaki látná, vagy találkozna a fideszes Ferenczi Norberttel, szóljon már neki, hogy holmi jogi, ügyrendi, közbiztonsági és pénzügyi bizottsági elnökként illene neki IS nyilatkozni!

    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/hadhazy-az-mnb-800-milliardot-keresett-a-devizasokon-2425982

    “Mindez Földi László és Czerván György országgyűlési képviselők hitványságát mutatja. Egy karizmatikus ember politikai súlyát így akarják csökkenteni. Egyetlen „bűne”, hogy feltárta Czerván György érintettségét a tápióvidéki csatornabuliban. Egyenlőre 4.7 milliárd lóg a levegőben, amit az érintett ingatlantulajdonosok várnak visszafizetni. Czerván úr ahelyett, hogy megnyugtató magyarázattal szolgálna, inkább ilyen alantas támadásba megy át.

    Ezt a szöveget már ismerjük, melyet megjelenése után azonnal négy nem létező facebook lovag megosztott.

    Egyébként talán azt sem kellene elfelejteni, hogy Földi képviselő úr 1993-ban éppen Majoros úr polgármestersége idején hagyta el futólépésben Tápiószelét, amikor kiderült, hogy nyolcadikos lányokat molesztált (fogdosott). A sors iróniája, hogy éppen egy katolikus iskola igazgatóhelyettesének igazolt át.

    Orbán Viktor kb. egy éve mondta: A 2018-as kampány undorító lesz. Ő már akkor tudta, hogy az emberei mit fognak művelni? Ilyenek megérdemlik a politikai hatalmat?”

    Figyelem:Mostantól igazoltatásnál ezért lefoglalja a Nav a magánszemélyek gépkocsiját!
    http://nagyvilag.com/hir/figyelemmostantol-igazoltatasnal-ezert-lefoglalja-a-nav-a-maganszemelyek-gepkocsijat

    NÉGYMILLIÓ EMBER UTCÁRA KERÜLHET

    http://fuhu.hu/negymillio-ember-utcara-kerulhet/

  2. NEM NEVEZHETŐ EGÉSZSÉGESNEK AZ,AKI JÓL ALKALMAZKODIK EGY ALAPVETŐEN BETEG TÁRSADALOMHOZ 5-6 ezer devizahiteles életének a megmentése, az már fideszesen pedofil dolog lenne, igaz? Sok ezer ember, jó helyen van a föld alatt? Csonka családok, tönkretett, megnyomorított életek, de ez nem lényeges? Dolgozzátok halálra magatokat a gyarmaton és ha nem kerültök a temetőbe, akkor a kórházban majd egy darabig még “élhettek”…? Itt a szomszédban meg kiderült, hogy államtitkárok bűnszervezetben elloptak 4,7 milliárdot, a tápióvidéke csatornabuli kárvallottjainak meg levonják a számláikról a pénzt, amit a fideszes bűnözők már elköltöttek! Hurrá, nem a mi házunk ég, csak a szomszédé, de mi legyünk boldogok és éljenek fideszes pedofilok?!

  3. Na akkor nézzük az én álláspontomat: “devizahitelezés” címén CSALÁS történt Márpedig akkor a csalókat felelősségre kell vonni, a parazita politikusokat és bankárokat börtönbe kell zárni, vagyonukat elkobozni, míg akiket becsaptak azokat kártérítés illeti meg!
    Vagyoni és nem vagyoni kártérítés címén!
    Hány család életét keserítette meg?
    Hány családi kapcsolat ment tönkre?
    Hány ember egészsége ment rá erre a csalásra?
    A Kártérítés mértéke:
    1.) Akik még fizetik ezen „hiteleket” 100 millió Ft, hiszen ők maguktól és családjuktól vonták el ezen összegeket, hogy fizetni tudják a csalás összegét
    2.) Akiknek már felmondták a „szerződésüket” 200 millió Ft,
    3.) Akiket már kilakoltattak 300 millió Ft,
    4.) Azon családoknak akiknek valamely családtagja öngyilkosságba „menekült” 400 millió Ft, mennyi is egy emberi élet?

  4. FELJELENTÉS CZERVÁN GYÖRGY ÁLLAMTITKÁR, HORINKA LÁSZLÓ SÜLYSÁPI POLGÁRMESTER, KOVÁCS FERENC TÁPIÓSZELEI POLGÁRMESTER ÉS DR.KOVÁCS ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁR ELLEN 500 HELYRE, ÜGYÉSZSÉGEK, SZOLGÁLATOK, FBI STB. MEGKÜLDVE! KÖZLÖM A FELJELENTETTEKKEL, HOGY A TÖRVÉNY A HAMIS VÁDAT BÜNTETNI RENDELI! HAJRÁ!
    Feljelentést teszek Czerván György államtitkár, Horinka László Sülysápi polgármester és Kovács Ferenc Tápiószele polgármestere ellen hivatalos személyként, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette, míg dr.Kovács Zoltán államtitkár ellen hivatalos személyként elkövetett hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntette miatt!
    A FIDESZES RABLÓBANDA JOBBAN TELJESÍT!:KÖZÖNSÉGES TOLVAJ CZERVÁN GYÖRGY IS,AZ ORBÁN KORMÁNY LEGJOBB ÁLLAMTITKÁRA:A SOROS-BÉRENC DR.KOVÁCS ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁRNAK,A HIVATALI VISSZAÉLÉS ÉS A BŰNPÁRTOLÁS A “SZAKMAI ÁLLÁSPONTJA”
    Szövegközi kép 2
    CSATORNABULI:HOL VANNAK A MILLIÁRDOK?:AZ ÁLLAM NEM FIZETTE KI A TÁPIÓVIDÉKI CSATORNÁZÁSBAN AZ ÖNRÉSZT ÉS A TÁMOGATÁS JELENTŐS RÉSZÉT, FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEIRE ÉS SAJÁT KIADÁSAIRA ELVERTE:TISZTELETDÍJ ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK,HABZSI-DŐZSI A POLGÁRMESTEREKNEK:A PÉNZ MEG ELTŰNT A CZERVÁN-KOVÁCS-HORINKA BERMUDA HÁROMSZÖGBEN

    Forrás: Ceglédi Panoráma (hozzászólások)
    12 milliárdot kap a ceglédi kórház
    http://cegledipanorama.hu/2017-11-07/12-milliardot-kap-a-cegledi-korhaz/

    Erőszakos közösülés miatt ült Tápiószele volt polgármestere?
    http://cegledipanorama.hu/2017-11-04/eroszakos-kozosules-miatt-ult-tapioszele-volt-polgarmestere/

    Az állam kifizette a csatornázásban a lakossági önrészt! Kifizette! Na jó, látom ez így nem okés. Betűzöm hátha úgy átmegy: Ká’ i’ eF’ i’ Zé’ E’ Té’ Té’ E’! Tetszik már érteni? Ennek ellenére beszedetik az önkormányzatok, sőt behajtják! Hogy miért? A támogatás jelentős részét elverték saját kiadásaikra és fenntartási költségeikre: tiszteletdíj és egyéb juttatások, “habzsi dőzsi” a polgármestereknek. És mivel a Czerván-Kovács-Horinka Bermuda-háromszög nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét (mert hát hogy a francba is tudná cáfolni?!) mint amit Majoros Tibor úr állít és facebook oldalán is megtekinthető dokumentumokkal bizonyítja, így marad a kétségbeesett kísérlet a beszédtéma elterelésére. De annyira impotensek, hogy nem tudnak semmit előhúzni a kalapból mint azt, hogy mit csinálhatott egy 14 éves GYEREK a kommunizmus közepén 50 évvel ezelőtt. Ebből csak az válik egyre világosabbá, hogy a napjainkban észlelhető lejárató kormánypropaganda nyomán, mire megy ki itt is a játék. Nagyon próbálják elterelni a beszédtémát, de az emberek nem hülyék. Nem, nem. És ez egy borzasztóan rossz hír a csatornabuli résztvevőinek.
    Na de ne is is foglalkozzon a tényekkel. Csak összezavarják.

    NEM NEVEZHETŐ EGÉSZSÉGESNEK AZ,AKI JÓL ALKALMAZKODIK EGY ALAPVETŐEN BETEG TÁRSADALOMHOZ 5-6 ezer devizahiteles életének a megmentése, az már fideszesen pedofil dolog lenne, igaz? Sok ezer ember, jó helyen van a föld alatt? Csonka családok, tönkretett, megnyomorított életek, de ez nem lényeges? Dolgozzátok halálra magatokat a gyarmaton és ha nem kerültök a temetőbe, akkor a kórházban majd egy darabig még “élhettek”…? Itt a szomszédban meg kiderült, hogy államtitkárok bűnszervezetben elloptak 4,7 milliárdot, a tápióvidéke csatornabuli kárvallottjainak meg levonják a számláikról a pénzt, amit a fideszes bűnözők már elköltöttek! Hurrá, nem a mi házunk ég, csak a szomszédé, de mi legyünk boldogok és éljenek fideszes pedofilok?!

    Majoros Tibor 2 új fényképet töltött fel.
    november 4., 22:37 ·
    Tisztelt Ismerőseim!
    Alább közreadom a Szülőföldünkben is közzé tett Lázár Jánosnak címzett levelemre adott választ. Többen tudják, hogy ez az a válaszlevél, melyet a csatornabuli főszereplői napokkal korábban kaptak kézhez, mint a levél címzettje, vagyis én. Önmagában ez a sajnálatos tény sokat elárul az érintettek valós szándékáról és a manipulatív hátteréről.
    Horinka László Sülysáp polgármestere (Czerván György jobbkeze) mindenkit megelőzve kikotyogta, hogy a válaszlevél birtokában vannak, mely minden bizonnyal részükről örvendetes dolog lehetett, de a jog és az etika szempontjából már más megítélés alá esik. Természetesen az is igaz, hogy az ő esetükben jogról és etikáról beszélni igen érdekes dolog.
    A válaszadó államtitkár úr leveléből kiderül, hogy az szó szerint megegyezik hónapokkal korábban Kovács Ferenc által leírottakkal. Nem kevesebb, mint hét bekezdés szó szerint megegyezik az ismert szöveggel, melyet adott esetben, akár évekkel később is el lehet sütni.
    Sajnos arra nem kaptam választ, hogy a dokumentumok szerint 2015 december 15.-ig kivitelezendő házi bekötések 2017 októberében még miért folynak? A két év csúszásért ki a felelős és mivel ez a lakosság pénzéből valósul meg, ezért az egy-egy ingatlantulajdonosra mekkora többlet terhet ró.
    Az összeférhetetlenségre vonatkozó törvényértelmezését megnyugvással fogadtam, hiszen ha a törvénymódosítással összeférhetetlenség állt volna fenn, akkor szegény polgármestereknek választani kellett volna a mézes bödön és a népképviselet között. Vajon melyiket választották volna?
    Czerván György államtitkár ténykedésével kapcsolatban ismét megtudhattuk, hogy a „kormányzat egyik legjobb államtitkára és az egyik legjobb politikusa”. Tekintettel arra, hogy én, aki ismerem Czerván Györgyöt, elfogult lehetek, ezért nem minősítem ezt a véleményt.
    Viszont azt mégis csak meg kell említenem, hogy amikor a kormányzat legjobb államtitkára és politikusa tudomást szerzett százmilliók és milliárdok egyszemélyi elköltéséről, akkor miért nem tett semmit??? Lehet ő tudja, hogy hová lettek a milliárdok?
    Természetesen érthető, hogy minden propaganda ellenére milyen jó dolog az, hogy Kovács Zoltán államtitkár urat is SOROS GYÖRGY taníttatta ki, mert csakis így lehetett képes leírni az alábbi mondatot.
    „Véleményem szerint Képviselő urat pontosan a jogszabályok maradéktalan betartása és betartatása vezette akkor, amikor az elszámolással kapcsolatos kérdésekben – jogszabályok érvényesülését szolgáló – jelzéseket tett a beruházással érintett helyi önkormányzatok felé.”
    Lefordítva Tápió-vidék nyelvére azt jelenti, hogy a képviselő urat csupán a jogszabályok betartása vezette arra, hogy meggátolja a pénzügyi zárás mielőbbi megkezdését, hogy a lakosság hozzá jusson a törvényben rögzített pénzéhez. Csak gratulálni tudok, hiszen ez is teljesítmény!
    Szeretném mindenkivel tudatni, hogy a csatornabuli történetünkben új fejezet kezdődik. Ehhez kérem a támogatásotokat!
    Kérem osszátok meg ezt az írást.
    Szövegközi kép 1
    Szövegközi kép 2

    https://www.facebook.com/tibor.majoros.750/posts/1527755513978687

    Hol vannak a milliárdok?
    Az alább látható fénykép Kovács Ferencet ábrázolja, aki Tápiószele jelenlegi polgármestere és nem mellékesen a Csatorna Társulat elnöke.
    Lehet, hogy ez a fénykép nem a legjobb pozícióban örökítette meg, de akik ismerik, azok igazolhatják , hogy a jellemének valós tükörképét láthatjuk.
    Kovács úr az az ember, aki úgy költött el közel kétmilliárd forintot a Tápió-vidék ingatlantulajdonosainak befizetéseiből, hogy annyit nem mondott, hogy mukk. Igaz Czerván György pedig az az országgyűlési képviselő, aki miután tudomást szerzett a felfoghatatlan pénzköltésről, szintén semmit nem tett!
    Ebből az alaphelyzetből kiindulva kezdtem meg az érdekelt – érdeklődő – lakosság tájékoztatását, olyan dokumentumok közreadásával, melyeket mai napig senki, semmilyen formában nem cáfolt meg.
    Mindenki előtt egyértelmű tényként rögzíthetjük, hogy a közreadott dokumentumok valóban megcáfolhatatlanok, hiszen a legtöbbjét maguk az érintettek készítették és írták alá, vagy éppen a szintén közreadott hangfelvétel tanúsága szerint ők mondták azt, amit mondtak!
    Ezek után én sem csodálkozhatok azon, hogy kivívtam ezeknek az embereknek az ellenszenvét, de hogy ennyire primitív módon próbálják elkerülni az elkerülhetetlent, azon én is csodálkozom.
    Érdemi vita, vagy cáfolat nélkül az ember méltóságába gázolást választották, mintha ez csökkentené, vagy megkerülhetővé tenné az ő felelősségüket. Amikor erre az ingoványos útra tévedtek, akkor eszükbe juthatott volna, hogy a közismert felkészültségem és emberi kiállásom áthatolhatatlan betonfalat jelent számukra.
    Az, hogy egy közismerten bűnöző ember weboldalán megjelentetnek írásokat, és hülye gyerek módjára egymás között osztogatják, még nem jelenti azt, felhagyok az eredeti célkitűzésemmel, vagyis elérni, hogy Tápió-vidék valamennyi ingatlantulajdonosa kapja vissza azt a pénzt, melyet a vízgazdálkodásról szóló törvény 2016. évi módosítása lehetővé tesz.
    Nyilván nagy lelki teher elviselnem olyan kommenteket, melyet az egyik facebook lovag írt álnéven (nem létező személy) az egyik normális emberek által nem látogatott internetes oldalra.
    „Ez az ember egy féreg, másokat bíztat arra, hogy támadják a “csatornát” tudván, hogy nincs bűncselekmény és szabálytalanság, pedig régen rendre az ígérte, hogy jogi úton aztán baj lesz. Kapálózott, hogy derüljön ki az “igazság”, most pedig nem tetszik neki, hogy minden szabályos, így máshogy próbál villogni. Nesze neked Tibike, ennyit tudsz.”
    Soha nem vetemednék arra, hogy bármely embertársamat „féregnek” nevezzem. Az idézet további része is értelmezhetetlen számomra, hiszen a facebook bejegyzéseimből is kiderülhet, hogy mindvégig csak kértem, kérdeztem és senkit nem biztattam, hogy „támadják a csatornát” , az meg egyenesen butaság, hogy „minden szabályos”.
    Tehát ilyenek vagyunk mi emberek! Vagy mégsem?
    Vagy pontosabban ilyen sérült emberek is vannak a folyó másik oldalán, akik féktelen dühükben már nem is tudják, hogy milyen förmedvényeket írjanak le. Napról napra kimutatják a foguk fehérjét, érvek és cáfolatok helyett ilyeneket írnak.
    Visszatérve Kovács Ferencre, minap nagy elánnal kezdett személyem lejáratására. Azzal a huszárvágással állt elő, hogy az ossza meg az írását, aki nem fél Majorostól. A jelenlegi állás szerint négyen osztották meg, tehát az elkövetkező napokban előállhat azzal, hogy az emberek rettegnek tőlem. Ezek közül egy-egy személy budapesti, valamint ceglédi illetőségű, egy parasztgyerek, aki Czervánnak köszönheti, hogy lyuk van a hátsóján és egy „megtévedt” hölgy. Ez is nagy büszkeségre adhat okot a társulat elnökének. Ők a bátrak!
    Nem lenne szabad ezt csinálni! A képzeletbeli folyó túlsó oldalán nép képviseletre felesküdött emberek vannak. Olyannak tűnik számomra, mintha az emberek őszinte, önzetlen képviselete eltűnt volna számukra! Lehet, hogy én vagyok egy „régi vágású” helyi „politikus”, de elképzelhetetlen számomra, hogy cserben hagyjam azokat, akik bíznak bennem és akik lelkileg is támogatnak a közös célunk elérése érdekében.
    Kedves Gyurik, Ferencek és Lászlók! Politikát kellene váltanotok, mert a NÉP haragja hamarosan elér benneteket! Ne akarjátok azt, ami a törvény betűje szerint 28 ezer polgártársunké!
    Ugyanakkor soha ne feledjétek, hogy mindvégig vigyázó szemeimet rátok vetem.
    Sajnos mára egyértelművé vált, hogy jelen politikai körülmények között nem tudunk érvényt szerezni a törvényben foglaltaknak, mert a pénzügyi zárás mielőbbi megvalósítására nincs meg a politikai akarat. Mint már korábban írtam e tekintetben Fidesz-MSZP közös érdekeltség áll fenn, ezért a helyi képviselői egyenlőre szabadon viháncolhatnak.
    Eljött az idő, hogy országos politikai szintről segítséget kérjek. Addig is felteszem a legfontosabb kérdést: Hol van a 4.7 milliárd?
    Kérlek benneteket, hogy osszátok meg ezt az írást.
    Mária Anna a rendőrök melyik oldalt képviselik ? a bíróság működik még ?
    TetszikTovábbi reakciók megjelenítése ·
    1 · 1 órája
    Kezelés
    Majoros Tibor
    Majoros Tibor A kérdése nagyszerű és aktuális.
    TetszikTovábbi reakciók megjelenítése · 1 órája
    Kezelés
    Bató Ágnes
    Bató Ágnes Bennem, mindíg egy kérdés merül fel, ezen ügyben!! Mit tudunk és mit tegyünk, mi károsultak, hétköznapi emberként???? Hogyan tudunk segíteni Önnek és magunkon???
    TetszikTovábbi reakciók megjelenítése ·
    1 · 23 perce
    KOVÁCS FERENC TÁPIÓSZELE POLGÁRMESTERE
    Szövegközi kép 1

  5. Feljelentést teszek Takáts László ceglédi polgármester ellen, hivatalos személyként, bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntette miatt!
    Két könyvet adtam ki és egy szerzői jogi perben negyed milliárdos csalást bizonyítottam a Soros György által offshore cégen keresztül birtokolt adócsaló cégre. Soros üzlettársának a testvére megvesztegette a per bíráját és B.Gy. Kúriai bíróval közösen aktusolta is…Ja, a testvér holmi KNYF “ügyész”, aki a KNYF vezetőjével és annak társával hamis vádas eljárást indított ellenem, mire lecsuktak és a vesztegető “ügyész” “kihallgatott”. Mivel nem tudott megvesztegetni…ezért lefizette a Figori kft- pszichiáter bűnözőket és hamisított egy búntetőeljárást a nevemre és a “szakvéleményt” a saját lányának adta át, aki azzal akar gondnokság aláhelyezni a szeretője bíróságán…Tatabányán a volt felesége utasította el az állam elleni keresetemet…Kovács Alíz gyámhivatali ügyintéző tudta, hogy az eljárás bűncselekményből származik, figyelmeztettem si, hogy törvényesen járjon el, mire megírtam, hogy a ceglédi ügyészség vezetőjével is él nemi életet és feljelentettem! Bosszúból mozgósította szexpartnereit, Takáts László polgármestert, dr.Göblyös Pétert, akik segítségével sokszorosan jogellenesen jártak el ellenem! Mivel ez hatalmas anyag, ezért részleteiben tudom nyilvánosságra hozni!

    Eljárási alapelvek 2004.évi CXL. tv.(Ket)
    1. § (1) A közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit.(…)

    (3) A közigazgatási hatóság az ügyfél jogát és jogos érdekét csak a közérdek és az ellenérdekű ügyfél jogának, jogos érdekének védelméhez szükséges mértékben korlátozza.

    (4) A közigazgatási hatóság védi az ügyfelek jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait, ezek korlátait törvény határozza meg.
    2. § (1) Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni.

    b) hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy szempontjából fontos körülményt figyelembe kell vennie,
    c) e törvény keretei között felülvizsgálhatja mind a saját, mind a felügyeleti jogkörébe tartozó hatóság végzését és határozatát (a továbbiakban együtt: döntését),
    d) hivatalból intézkedhet a döntésének kijavításáról, kiegészítéséről, módosításáról és visszavonásáról.
    4. § (1) Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog és az eljárás során az anyanyelv használatának joga.

    SEMMISSÉG
    2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános 121.&/1/d/5/ semmisség
    121. § (1) Az e fejezetben szabályozott eljárások során a döntést meg kell semmisíteni, ha
    d) a közigazgatási döntés tartalmát bűncselekmény befolyásolta, feltéve hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megállapította vagy ilyen ítélet meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárja ki,
    (5) Az (1) bekezdés d) pontjában foglalt semmisségi ok esetében a döntés időkorlátozás nélkül megsemmisíthető ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot nem érint.

    2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól
    A helyi önkormányzati képviselő
    A megbízatás keletkezése és megszűnése
    28. § (1) A helyi önkormányzati képviselő (a továbbiakban: önkormányzati képviselő) megbízatása, jogai és kötelezettségei a megválasztásával keletkeznek, a megbízatás megszűnésével szűnnek meg.

    (2) Az önkormányzati képviselő a képviselő-testület alakuló ülésén, időközi választás esetén a megválasztását követő ülésen a képviselő-testület előtt az 1. melléklet szerinti szöveggel esküt tesz és erről okmányt ír alá.
    29. § (1) Az önkormányzati képviselő megbízatása megszűnik:
    c) az összeférhetetlenség kimondásával;
    d) méltatlanság megállapításával;
    f) lemondással;

    Összeférhetetlenség
    36. § (1)25 Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet

    Méltatlanság
    38. § (1) Méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását,

    DR.KOVÁCS ALÍZ GYÁMHIVATALI “ÜGYINTÉZŐ” KÖTELESSÉGE LETT VOLNA AZ ELLENEM BŰNCSELEKMÉNYBŐL SZÁRMAZÓ GONDNOKSÁGI ELJÁRÁS JOGALAPJÁNAK A KÉRÉSEMRE TÖRTÉNŐ BESZERZÉSE, AZ ÁLTALAM ITT ELŐADOTT JOGSZABÁLYI HELYEKRE VALÓ TEKINTETTEL,AMIT AZÉRT NEM TETT MEG, MERT NINCS AZ ELJÁRÁSNAK JOGALAPJA! AZ ELLENE MEGTETT FELJELENTÉSEMET AZÉRT NEM TOVÁBBÍTOTTA, MERT A CEGLÉDI JÁRÁSI ÜGYÉSZSÉG VEZETŐJÉVEL ÉS TAKÁTS LÁSZLÓ POLGÁRMESTERREL IS SZEXUÁLIS KAPCSOLATA VOLT, AKIK AKTÍV MÓDON SEGÍTETTÉK BŰNCSELEKMÉNYÉNEK ELKÖVETÉSÉBEN! NEKEM SIKERÜLT BESZEREZNEM AZ ALÁBBIAK SZERINT OLYAN OKIRATOKAT,MELYEK SZERINT OLYAN “HAMIS VÁDAS” ELJÁRÁSBAN NYILVÁNÍTOTTAK VIZSGÁLAT NÉLKÜL ELMEBETEGNEK, AMELY ELJÁRÁSBAN ÉN RÉSZT SEM VETTEM…TERMÉSZETESEN AZ ELJÁRÁS “ALAPJÁN” KÉSZÜLT “SZAKVÉLEMÉNY” IS BŰNCSELEKMÉNYBŐL SZÁRMAZIK!
    A CEGLÉDI FIDESZ MAFFIÁT NEM ÉRDEKLIK A TÖRVÉNYEK!
    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/09/220SZEMERE_638.jpg

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/09/902GARZULY_M_SOLAT_MEGT.jpg

    https://www.google.hu/search?q=cegl%C3%A9d+v%C3%A1ros+c%C3%ADmere&client=aff-maxthon-maxthon4&channel=t18&dcr=0&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiOu6TFtbPXAhVDyqQKHZE0BFAQ_AUICigB&biw=1633&bih=915#imgrc=tX2S9E_1UnQ7CM:

    Szövegközi kép 2

    1. melléklet a 2011. évi CLXXXIX. törvényhez A polgármester, az önkormányzati képviselő esküjének szövege a HVB elnökének előolvasásával „Én, Takáts László becsületemre és lelkiismeretemre fogadom,…hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom polgármesteri, tisztségemből eredő feladataimat Cegléd település fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!”

    https://www.facebook.com/takats.laszlo.cegled/

    Kedvenc idézetek
    “Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.” (Márai: Füveskönyv)

    Szövegközi kép 1
    KOVÁCS ALÍZ CEGLÉDI GYÁMHIVATALI “ÜGYINTÉZŐT”,DR.GÖBLYÖS PÉTER VEZETŐ ÜGYÉSZ ÉS DR.BALÁZS ENDRE VÁCI GYÁMHIVATAL VEZETŐ MELLETT,A PEDOFIL FÖLDI LÁSZLÓ KÉPVISELŐ TANÍTVÁNYA,TAKÁTS LÁSZLÓ CEGLÉDI FIDESZES POLGÁRMESTER IS SZEXUÁLISAN AKTUSOLTA ÉS KÖZREMŰKÖDÖTT AZ ELLENEM ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY SOROZATBAN!
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=487KOV_CS_AL_Z_SZ_CS_NYI_.png

    Szövegközi kép 4

    Szövegközi kép 2
    ÖTMILLIÓS KÁRT OKOZOTT A FIDESZES TAKÁCS LÁSZLÓ VEZETTE ÖNKORMÁNYZAT A CEGLÉDI ADÓFIZETŐ POLGÁROKNAK!: NEM VÁLASZOL A PÖKHENDI DR. FERENCZI NORBERT SEM, PEDIG Ő A JOGI BIZOTTSÁG ELNÖKE!
    JÓL NYOMJA AZ “ÖREG”! HAJRÁ BÉLA BÁCSI! HAJRÁ!

    Béla bácsi
    2017. november 09. (csütörtök) at 16:15
    Miért nem válaszol dr.Ferenczi Norbert úr az 5 milliós bírság ügyében, mint jogi bizottsági elnök? Esetleg már nem Ön az elnök? Az önkormányzat rossz döntését fizessük meg mi, vétlen ceglédi lakosok, kisnyugdíjjasok?
    Az öt milliós bírságot fizessék meg azok, akik a kárt okozták, véleményem szerint! Ön nem így gondolja Ferenczi úr? Ha nem így gondolja, akkor kérem szépen akkor, ugye ilyen tájékoztatót is tarthatna és kifejthetné, hogy mi az Ön jogi bizottsági elnöki álláspontja! Nem meri a lakosság szemébe mondani? Ön fiatalemberként meglehetősen lekezelő módon úgy állítja be, mintha az Ön, Önök, fideszesek pénzéből és jóindulatából újult volna meg a nagykátai úti kerékpárút is! Téved Ferenczi úr, mert az adófizetők pénzéből épül ebben az országban minden és az én nyugdíjas korosztályom annyit nélkülözött és szenvedett, amit Ön nem is ismerhet és ceglédi lakosokként jogunk van ahhoz, hogy legalább a feltett kérdésre válaszoljanak nekünk! Takács László polgármester úr? dr.Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző? dr.Wetzelné dr.Terbe-Szabó Csilla Járási Hivatalvezető? Önök miért nem tudnak válaszolni a feltett kérdésre? Esetleg nem illetékesek?

    A polgármester úr honlapján látható, hogy Ön, Ferenczi úr részt vett a Bayer úr előadásán, az első sorban ülő szemüveges fiatalember nagyon hasonlít Önre, Ferenczi úr és a polgármester úr is ott volt, természetesen!

    Takáts László 8 új fényképet töltött fel.
    5 órája ·
    Bayer Zsolt író, publicista volt a „Védjük meg Magyarországot!” fórumsorozat vendége Cegléden.

    https://www.facebook.com/takats.laszlo.cegled/photos/pcb.1699593566780402/1699590796780679/?type=3&theater

    Tisztelettel: Kovács Béla kisnyugdíjas, megkülömböztetésül K.G.B.

    Szövegközi kép 5

    KERÉKPÁRÚT FELÚJÍTÁS SZÉPSÉGHIBÁKKAL!

    http://cegledipanorama.hu/2017-11-01/kerekparut-felujitas-szepseghibakkal/

    SZÁMLAGYÁR MŰKÖDTETÉSÉRE AKARTA RÁVENNI A JELENLEGI FIDESZES POLGÁRMESTER, TAKÁTS LÁSZLÓ AZ ÖCSÉMET!

    FASZAKÉRTŐ! MONDTA A JOÓ DOKTORNŐ LÁNYÁT KÉT KISGYERMEKKEL ELHAGYÓ, PEDOFIL “CSALÁDTÁMOGATÓTÓL” TANULT FIDESZES!
    https://www.youtube.com/watch?v=bCQkt2SbbWw

    LEMONDÁSRA SZÓLÍTOM FEL A BŰNPÁRTOLÓ, NEKEM SÚLYOS ANYAGI ÉS JOGHÁTRÁNYT OKOZÓ, A CEGLÉDIEKNEK HAZUDÓ ÉS ÖT MILLIÓ FT-OS KÁRT OKOZÓ TAKÁTS LÁSZLÓ FIDESZES POLGÁRMESTERT!

    Hulladék zsidó ‘ügyész, bíró, rendőr’ ganéku-paca
    http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5875

    Grimm este R(T)óth Zsuzsival
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1886

    Elmeszakértőt mindenkinek, aki a mocskot néven nevezi?
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1828&c_start=0

    Brunnerné és bandája 1-3.
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1511

    Most visznek el a rendőrök Cegléden. KNYFÜ előállítás.
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1317&c_start=0 1.

    Nyom.443/2012
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1355

    Feljelentés wolf ellen, megint!
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=305

    31 MILLIÁRD A CSATORNABULI ÖSSZÉRTÉKE,AMIBŐL HORINKA LÁSZLÓ SÜLYSÁPI POLGÁRMESTER,SAJÁT BEVALLÁSA SZERINT TISZTELETDÍJKÉNT “CSAK” 60 MILLIÓT TETT ZSEBRE!:NEM ÁLLAMI TÁMOGATÁS VOLT,HANEM HOZZÁJÁRULÁS:HA JÖVŐRE KIKERÜL AZ ELSZÁMOLÁS,AKKOR MIVEL PRÓBÁLKOZIK MAJD A FIDESZES BŰNSZERVEZET?

    FIDESZES NAPLOPÓK!:
    OLYAN LISTA LÁTOTT NAPVILÁGOT A VEZETŐ FIDESZESEKRŐL,AMELY MIATT SZÉGYENÜKBEN BUJKÁLNÁNAK,EZT A LISTÁT MINDENKINEK OLVASNIA KELLENE,NEM LENNE JOBBOS TÖBBSÉG
    http://balramagyar.hu/2017/11/06/olyan-lista-latott-napvilagot-a-vezeto-fideszesekrol-amely-miatt-szegyenukben-bujkalnanak-ezt-a-listat-mindenkinek-olvasnia-kellene-nem-lenne-jobbos-tobbseg/
    Semjén Zsolt 1997-ben fejezte be tanulmányait, de közben már 1989-ben a politikában volt a KDNP alapítói között. Egyetlen napot sem dolgozott a civil életben.
    Kövér László 1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott tudományos segédmunkatársként. Ezután Soros-ösztöndíjas, majd jött a Fidesz. Csupán ezt a fél évet dolgozta a civil életben.
    Rogán Antal:1997-ben lett a Fidelitas alelnöke, előtte a 1995-ben a Magyar Nemzeti Bank munkatársa lett, szintén 1995-ben a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára, demonstrátor volt, óraadó tanár az egyetem pénzügyi tanszékén. Ez maximum 2 év.

    Lázár János 1999-ben végezte el az egyetemet, de már 1995-től a politikában dolgozott, a civil életben egy napot sem.

    Harrach Péter parlamenti életrajza szerint 1973-ig tanult, és 1990-ben kezdte politikai pályafutását. Az életrajzban nem jelölt ideig egyházi munkatársként dolgozott önkéntesként, majd főállásban. Tehát fogalmunk sincs, hogy Harrach Péter hány napot dolgozott – már ha az egyházi munkát annak vehetjük.

    Balog Zoltán miniszter áll talán a leginkább helyt a munka frontján: 1976–tól 1977-ig betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, 1979 és 1980 között gondnokként dolgozott a Hosszúhetényi Katolikus Szociális Otthonban. Ez kb. 2 év. Majd 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközségben működött lelkészként. 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként működött. Ez összesen 9 év a képzeletbeli dobogó csúcsán. Pedig még nincs is 60 éves!

    Szijjártó Péter 2002-ben diplomázott, de már 1998-ban a győri közgyűlés tagja volt. Egyetlen napot nem dolgozott.

    Deutsch Tamás 1986-ben kezdte az egyetemet, de 1990-ben már parlamenti képviselő lett. Egyetlen napot nem dolgozott.

    Kósa Lajos egy évig a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet (Kopint-Datorg) tudományos segédmunkatársa volt.

    Pokorni Zoltán 1987-ben lett tanár, egy évet dolgozott, majd szakszervezeti szóvivő lett 1993-ig. Ez 6 év.

    Selmeczi Gabriella két évig szülei vállalkozásában dolgozott, 1990-tõl 1991-ig a Budaörsi Városi Tv szerkesztő-riportere. 1991-tõl 1994 nyaráig az Intereska Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Ez összesen 6 év az 52 éve alatt.

    Navracsics Tibor 1990-től 1992-ig a Veszprémi Városi Bíróságon volt fogalmazó. 1993-tól 1996-ig tanársegédként dolgozott, innen némi tanulmányi kitérő után 1998-ban került a miniszterelnöki hivatalba. Ez 5 év civil munka.

    Varga Mihály 1989-ben végzett az egyetemen és 1990-ben már parlamenti képviselő is lett. Közben a budapesti 43. számú Állami Építőipari Vállalat gazdasági revizora, majd a szolnoki Kelet-Magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat közgazdasági munkatársa lett. Politikai tevékenysége mellett 2 évig főiskolai oktató volt .

    Hende Csaba 1987-től 1991-ig dolgozott ügyvédként, majd 1994 és 1998 között szintén ügyvédként. Ez összesen 8 év.

    Seszták Miklós 1996-ban kezdte ügyvédi pályáját, 1998-tól már a kisvárdai képviselőtestület tagja volt. 2 év.

    És a végén a főmumus:

    Orbán Viktor 1989–1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. 1990-től lett országgyűlési képviselő. Egyetlen napot sem dolgozott a civil életben.

    https://www.facebook.com/647744008732603/photos/a.647782728728731.1073741828.647744008732603/841926082647727/?type=3&theater&ifg=1

    Szövegközi kép 1

    2017.11.10. Gyurkó Tibor Zoltán

  6. Feljelentést teszek Szécsényi Sándor egykori Ceglédi Gyámhivatalvezető és Járási Hivatalvezető-helyettes ellen, bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés, bűnpártolás és közokirat-hamisítás bűntette miatt!

    A PEDOFIL FÖLDI LÁSZLÓ ÉS FIDESZES BANDÁJA:DR.TARNAI RICHÁRD KORMÁNYBIZTOS KIRÚGTA A HIVATALI VISSZAÉLÉST,BŰNPÁRTOLÁST ÉS KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁST IS ELKÖVETŐ SZÉCSÉNYI SÁNDORT!:A FESLETT LÉNYEGŰ,AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG STB. ÁLTAL IS GYAKRAN HASZNÁLT, DR.KOVÁCS ALÍZ RÉVÉN KIZÁRÓ OKOT JELENTETT SZÉCSÉNYI,MAJD ENNEK ELLENÉRE “PONTOSÍTOTTA” KERESETÉT,A BŰNCSELEKMÉNYBŐL SZÁRMAZÓ,TEHÁT SEMMIS ELJÁRÁSBAN!…

    JEGYZŐKÖNYV
    Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i nyilvános üléséről
    http://www.cegled.hu/kozerdeku/testuletik/jegyzokonyvek_ny/2016/179.pdf

    Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla hivatalvezető: bejelenti, hogy 2016. december 12. hétfőtől kormánymegbízott úr döntésének megfelelően a Ceglédi Járási Hivatal élére új hivatalvezető-helyettes kerül, így – mint a járásszékhely településnek – bemutatja Magdáné dr. Rostás Boglárka hivatalvezető helyettes asszonyt, aki korábban a Földhivatalt vezette. A jogszabályok értelmében a hivatalvezető-helyettes osztályt is vezet, a Földhivatali Osztály vezetése továbbra is az ő kezében van. Természetesen majd nagyobb segítséget is kap a munkájához. Reméli, hogy jó kapcsolatot fog majd a helyettes asszony ápolni a testülettel, bármilyen közös feladatról legyen is szó. Januártól főként azon lesznek, hogy a hivatalvezetői feladatokat is átvehesse, hogy a hivatalvezető távolléte idejére zavartalanul működhessen a hivatal.Takáts László: jó munkát kíván az új hivatalvezető-helyettesnek.
    A FIDESZES CEGLÉDEN JOGI DIPLOMA NÉLKÜL IS GYÁMHIVATAL VEZETŐ LEHETSZ ÉS JÁRÁSI HIVATAL VEZETŐHELYETTESKÉNT,A MINISZTERI BIZTOSNÉT IS HELYETTESÍTHETED! AZ, HOGY A TÖRVÉNYEKHEZ SINCS ESZED,NEM LÉNYEGES! CSAK LÉGY FIDESZES!
    https://www.facebook.com/sandor.szecsenyi.92

    Szövegközi kép 1

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=991MEZEI_RITA_1.png

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/435MEZEI_RITA_2.png

    A KÖZOKIRAT-HAMISÍTÓ EGYKORI PEST MEGYEI GYÁMHIVATALVEZETŐ, DR.MEZEI RITA AZ EMBERI “ERŐFORRÁSOK” MINISZTÉRIUMÁIG BUKOTT:MIT NEKI LAKÓHELYI ILLETÉKESSÉG ÉS AZ,HOGY AZ ELJÁRÁS VÉGÉIG NEM VÁLTOZHAT A FELPERES SZEMÉLYE, TEHÁT A VÁCI GYÁMHIVATALT CSAK A TÖRVÉNY ZÁRJA KI, DE A TÖRVÉNY A POLGÁRMESTER, AZ ÜGYÉSZSÉG VEZETŐJE ÉS A VÁCI GYÁMHIVATAL VEZETŐ ÁLTAL IS…”KEZELGETETT” “ERŐFORRÁS” ESETÉBEN, A FIDESZESEKNEK NEM SZÁMÍT!
    Emberi Erőforrások Minisztériuma Balog Zoltán miniszter
    Segélyek és Támogatások Főosztálya Dr. Mezei Rita mb. főosztályvezető Tel: 896-3965 rita.mezei@emmi.gov.hu

    A GYÁMHATÓSÁG ILLETÉKESSÉGÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
    Általános illetékesség
    21. § (1) Az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén
    c) az ideiglenes gondnokrendeléssel, zárgondnok kirendelésével, valamint gondnokság alá helyezési eljárással érintett személynek a lakóhelye található.
    Egyéb illetékesség
    22. § (5) Az illetékesség nem változik a gondnokság alá helyezés iránti per befejezéséig.

    2014.július 18.
    “Az ügyféli bizalmatlanság a gyámhivatal vezetőjével és összes munkatársával szemben fennáll, így a járási gyámhivataltól nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.”…ÉS MIVEL A VÁCI JÁRÁSI HIVATAL LETT KIJELÖLVE, MERT VEZETŐJÜK DR.BALÁZS ENDRE SZINTÉN SZEXUÁLISAN ISMERTE DR.KOVÁCS ALÍZT, EZÉRT SZÉCSÉNYI SÁNDOR, KIZÁRÁS IDE, VAGY ODA “PONTOSÍTOTTA” A KERESETÉT…A BOMLOTT AGYÚ GYÁMHIVATALVEZETŐT AZ SEM ZAVARTA, HOGY KERESETVÁLTOZTATÁST A TÖRVÉNY SZERINT CSAK AZ ELSŐ TÁRGYALÁSON LEHET KÖZIGAZGATÁSI PERBEN MEGTENNI…
    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/453SZ_CS_NYI_KERESET_1.png

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/733SZ_CS_NYI_KERESET_2.png

    Szövegközi kép 4

    Szövegközi kép 5

    2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Ket.

    A joghatóság, a hatáskör és az illetékesség vizsgálata

    22. § (1) A hatóság a joghatóságát – ezzel összefüggésben az alkalmazandó jogot -, valamint hatáskörét és illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból köteles vizsgálni.

    SEMMISSÉG
    2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános 121.&/1/d/5/ semmisség
    121. § (1) Az e fejezetben szabályozott eljárások során a döntést meg kell semmisíteni, ha
    d) a közigazgatási döntés tartalmát bűncselekmény befolyásolta, feltéve hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megállapította vagy ilyen ítélet meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárja ki,
    (5) Az (1) bekezdés d) pontjában foglalt semmisségi ok esetében a döntés időkorlátozás nélkül megsemmisíthető ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot nem érint.

    A FIDESZES GYÁMHIVATALVEZETŐ “JOGTUDOR”, MIUTÁN “BENÉZTE” A HATÁLYOS TÖRVÉNYEKET,BÁR INKÁBB NEM IS ISMERTE…ARRÓL NYILATKOZIK EME LEVELÉBEN, HOGY SZERINTE MINDEN “TÖRVÉNYES”: IGAZÁBÓL NEM IS EZ, AMI “ÉRDEKES”, HANEM AZ, HOGY MINDEZT NEMCSAK A TÖRVÉNY VÁLTOZÁSA MIATTI SZÓHASZNÁLAT OKÁN, HANEM SZÓ SZERINT IS MEGTETTE, A GYENGEELMÉJŰ FIDESZESE:A JÁRÁSI HIVATALVEZETŐ HELYETT ÉS NEVÉBEN…

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/996SZ_CS_NYI_PATK_NY_1_.jpg

    A törvény változása okán a gyámhivatalok már nem önálló jogi személyek, helyettük a járási hivatal a jogi személy, mely jogviszonyt a “járási hivatalvezető nevében és megbízásából” jogi formula fejez ki. Szécsényi Sándor ugyanakkor a járási hivatal vezetőjének IS megküldött fizetési felhívásomra IS válaszolt, a miniszteri biztosné, járási hivatalvezetőné nevében is…:)
    Szövegközi kép 2
    DR.KOVÁCS ALÍZ EGYKORI GYÁMHIVATALI “ÜGYINTÉZŐ” ÉS SZÉCSÉNYI SÁNDOR AKI A GYÁMHIVATAL VEZETŐJE ÉS EGYBEN A CEGLÉDI JÁRÁSI HIVATAL HELYETTES VEZETŐJE IS VOLT, A FIDESZES “SZÍNVONAL” “EMELÉSE” VÉGETT…
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=487KOV_CS_AL_Z_SZ_CS_NYI_.png

    Szövegközi kép 1

    IGEN,EL KELL DÖNTENI,HOGY “EURÓPA A MEGOLDÁS,VAGY PEDIG MAGA A PROBLÉMA”:HA AZ UTÓBBI,AKKOR AZ EMBEREK NEM A PARAGRAFUSOKKAL FOGNAK DOBÁLÓZNI ÉS A 12 EZER ELSZABOTÁLT PER OKÁN,A BÍRÓKNAK KASZÁVAL,KAPÁVAL FOGNAK FIZETNI!
    Minden jogrendszer annyit ér, amit be tud tartani és tartatni a szabályaiból. Itt most ez a devizahiteles téma az utolsó dobás. Ha a t. uniós szerveknél nem történik más, csak négyzetre emelik a hazai módszereket a gazdasági érdekek kizárólagos védelmében és ők is hanyatt esnek, akkor jó esély van arra, hogy az “egybesült” banki kartellek az imádott pénzügyi stabilitásukat megkapják. Egy adott pillanatra….utána pedig a minden iránt elveszett bizalom eredményeként kártyavárként omolhat össze az egész eu illúzió. Onann pedig az emberek, ha a családjaikról lesz szó,, nem paragrafusokkal, hanem valami mással fognak dobálózni – mert nem lesz más lehetőségük. Ezt lehet, hogy ők jogos védelemnek fogják mondani és már nem fogja őket érdekelni, hogy a másik fél minek. Ebben a világban az érdekharc helye így a fogyasztóvédelmié is, a bíróságokon van, nem az utcán. És a magyar emberek tisztességesen, balhé nélkül, kulturált módon, szakértőkkel, a bíróságokban és jogszabályokban bízva ezen fórumokon szerették volna eldönteni a jogvitát már vagy tizedik éve..indult is vagy 12 ezer per….. amiket szépen elszabotáltak. Amikor a jelenlegi elképesztő helyzetben még valaki mer pert indítani devizás ügyben, a bírók gondoljanak arra, hogy ezek az adósok kapa és kaszanyél helyett szeretnének rombolásmentes megoldást erre a szándékosan előidézett tragédiára – sokkal különbül viselkednek, mint azok akik ezt a helyzetet előidézték. Nagy a tét. Az összehangoltan mozgó kartellben piaci erőfölénnyel visszaélő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató bankok és politikai nyúlványaik vs jogfosztott adósok, akiknek annyiféleképp van igaza ahányféleképp nekifognak a perhez. Mert ez a mérgező termék annyiféleképp rossz, tisztességtelen, aljas. Most majd az európai fórumok előtt a kígyó a saját farkába harap, a bankvilág a korábban saját konszenzusával kialakított törvényekkel találja szembe magát. Az eu fogyasztóvédelemmel, sok tíz év óta fejlesztett joggyakorlattal. Hamarosan kiderül, hogy az ottani bírók kvalitása felér-e a témában született magas szintű védelmet biztosító joganyag megfelelő értelmezéséhez. Vizsgázik az EU bíróság is, ahol ezúttal tényleg sok millió ember élete a tét. “They can show their quality”… ”
    KILAKOLTATÁS ELLENÁLLÁSSAL,TÜNTETÉSSEL STB.!
    84 éves 1956-os hős, két beteg kisgyermek, és az állami üldözések miatt híressé vált családfő, Lasztóczi Tünde kilakoltatása! MINDENKI JÖJJÖN!
    A KILAKOLTATÁS ADATAI!:
    Dátum: 2017. november 16., reggel 8:00 óra (Már előtte érdemes megérkezni!)
    Helyszín: 1157 Budapest, Zsókavár utca 19., 8. emelet 26.
    MINDENKI TERJESSZE!!!
    Szervezett ellenállás készül, bejelentett tüntetéssel! Szólunk a parlamenti pártoknak és a pártvezetőknek, és több parlamenten kívüli pártelnöknek!
    Az ügy történelmi jelentőségű lesz, amiről soha többé nem fogunk leszállni! Ez a lakás többe fog kerülni a nemzet ellenségeinek, mint 10 ezer másik együttvéve, amiket eddig elraboltak, hogy átadják a bankároknak és a gazdagoknak!
    Széthúzás köztünk nincs! Ahogy korábban, lesznek köztünk kommunisták és kapitalisták, bal- és jobboldaliak, fiatalok és aggastyánok, és mindenféle civil szervezetből valók, azok is, amelyek vezetői haragban állnak egymással! Mert nemzeti ügyekben csak a hazaáruló pártoskodik.
    Aki lemarad, kimarad!
    NEMCSAK SZERELMES NŐKTŐL CSALT KI PÉNZT
    http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/11/23380079_10214937447172063_6120426643197501274_n-600×400.jpg

    Szövegközi kép 1

    2017.11.13. Gyurkó Tibor Zoltán

  7. Feljelentést teszek dr.Kovács Alíz egykori ceglédi gyámhivatali ügyintéző ellen hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntette miatt, az alábbiak alapján!

    KORUNK FIDESZES “HŐSEI”:TAKÁTS LÁSZLÓ POLGÁRMESTER GYÁMHIVATALI LUVNYÁJA,DR.KOVÁCS ALÍZ MEGSÉRTETTE A SZEMÉLYES SZABADSÁGOMAT,MEGFOGTA A KAROMAT ÉS A DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐMBŐL,HADONÁSZVA KI AKARTA VENNI A FILMET…:),MÍG SZÉCSÉNYI SÁNDOR KIHÍVTA A RENDŐRSÉGET:IGEN,TÖRVÉNYTELEN AZ ELJÁRÁS ELLENEM,MONDTA AZ ÖNKORMÁNYZATI GRUPPI:LEHET MAJD FELLEBBEZNI…
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=487KOV_CS_AL_Z_SZ_CS_NYI_.png

    DR.KOVÁCS ALÍZ AZ ÖNKORMÁNYZATI FIDESZES TRÁGYADOMB “CSODÁLATOS”, “ILLATOZÓ” VIRÁGSZÁLA

    Szövegközi kép 1
    TUDÁST ÉS TISZTESSÉGET SENKINEK SEM SIKERÜLT BELEVERNIE AZ “ÜGYINTÉZŐ” FEJÉBE!
    Legáth Krisztina: Semmisség a közigazgatási hatósági eljárásban
    http://dfk-online.sze.hu/images/optimi%20nostri/2007/Leg%C3%A1th.pdf
    DR.GÖBLYÖS PÉTER:BÜNTETŐELJÁRÁS, A SZEXPARTNEREM ELLEN?

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/14/659VESZPR_M_KOV_CS_AL_Z.png

    Szövegközi kép 2

    A SZABADKŐMŰVES FIDESZ JOBBAN TELJESÍT!:TAKÁTS LÁSZLÓ A FASZAKÉRTŐ,DR.KOVÁCS ALÍZ A NAGY FASZÁLLÍTÓ,MÍG FÖLDI LÁSZLÓ A PEDOFIL,AKI MAGA ALÁ IS ÜRÍT!
    A FASZAKÉRTŐ RELATIVIZÁL ÉS NEM AKAR ÁLLÁST FOGLALNI,MERT SZERINTE AKIK OTT LAKNAK, AZOK OLYAN CIKKEKET OLVASNAK, AMIK A TÁVVEZETÉK ÁRTALMASSÁGÁT BIZONYÍTJÁK, MÍG AKIK A TÁVVEZETÉKET ÉPÍTENÉK, AZOK MEG OLYANOKAT, HOGY EZ NEM IS OLYAN VESZÉLYES, EZÉRT Ő NEM AKAR EZZEL A KÉRDÉSSEL FOGLALKOZNI…A FASZAKÉRTŐ NEMI ÉLETET AKAR ÉLNI ÉS KÖZBEN SZŰZ AKAR MARADNI!:TIPIKUS DUPLAGONDOL:A PEDOFIL FÖLDI TANÍTVÁNY, NEM ELLENZI CEGLÉD MELLETT A TÁVVEZETÉKET,DE OTTT AHOL MOST MEGY, IGEN!:”TALÁLJANAK” MÁSIK HELYET, CEGLÉD MELLETT…ÉS AKKOR KEZDŐDHET ELÖLRŐL MINDEN…:AKI NEM KÉPES KIÁLLNI A VÁROSÉRT,AZ ITT ÉLŐ EMBEREKÉRT, AZ “TALÁLJON” MÁSHOL LAKHELYET ÉS KERESSEN MAGÁNAK MÁS MEGÉLHETÉST, CEGLÉDEN NINCS RÁ SZÜKSÉG!: EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM:
    https://www.youtube.com/watch?v=bCQkt2SbbWw

    HÖRÖMPŐ ANNAMÁRIA AZ EGYIK “LEGEGYSZERŰBB” FIDESZES,AKIBŐL SZÓVIVŐ LETT:KAMIONPARKOLÓT AKAR ÉPÍTENI A KÖLCSEY TÉREN,A FASZAKÉRTŐ POLGÁRMESTER ÖTLETÉRE
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1721457064554883&set=pcb.1721458477888075&type=3&theater&ifg=1

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1721457067888216&set=pcb.1721458477888075&type=3&theater&ifg=1

    Szövegközi kép 2

    “JEGYZŐKÖNYV
    Cegléd Város Önkormányzata
    Képviselő-testületének
    2017. szeptember 21-i üléséről:
    Takáts László polgármester: Úgy néz ki, hogy a belső részen, ill. mellette, a használaton kívüli parknál, amely elég rossz állapotban van, illetve ahol a konténerek vannak oldalt, lehetne annyira bővíteni a területet, hogy meg tudnának fordulni bent a teherautók és gyakorlatilag így kint nem terhelnék az utat. Ezek egyeztetés alatt vannak, a vezetőséggel ebben megállapodtak és úgy néz ki, hogy működik is a dolog.”
    – a park területén 29 db fa található. Egyszerűen megszámoltuk, és innen van az információ.

    A Budakörnyéki Járásbíróság 8.P.20.327/2015/58.sz jegyzőkönyve szerint a jogellenes,álláspontom szerint bűncselekményből származó gondnoksági perben, a számomra kijelölt ügygondnok, dr.Szilágyi János Ügyvéd Úr az alábbi nyilatkozatot tette:
    “KÉREM, HOGY A BÍRÓSÁG UTASÍTSA EL A KERESETET TELJES EGÉSZÉBEN MINT ALAPTALANT. AZ ALPERES ÁLTAL EDDIG SZEMÉLYESEN ELŐADOTTAKAT MINDEN TEKINTETBEN FENNTARTOM. EGYETLENEGY UTASÍTÁSOM VAN AZ ÜGYFÉLTŐL, HOGY KÉRJÜK A VESZPRÉM MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG TANÚKÉNTI KIHALLGATÁSÁT ÉS 58/A/1.SORSZÁM ALATT CSATOLOM AZ ÜGYFELEM ÁLTAL SZÁMOMRA ÍRT E-MAILEK MÁSOLATÁT. KÉREM AZ ÜGYGONDNOKI DÍJAM MEGÁLLAPÍTÁSÁT. VALAMENNYI, ÜGYFELEM ÁLTAL ELŐTERJESZTETT BEADVÁNYBAN FOGLALTAKAT VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, TELJES EGÉSZÉBEN FENNTARTOM, VAGYIS A MAGÁNVÁD HIÁNYÁT, A BŰNCSELEKMÉNYEKET, AZ ELFOGULTSÁGI KIFOGÁST, VALAMINT AZT, HOGY ŐT MEG AKARJÁK ÖLNI.”
    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/14/998DR.SZIL_GYI_J_NOS_NYIL.png

    Szövegközi kép 1

    NAGY FASZAKÉRTŐ TAKÁCS LÁSZLÓ! JAVASLOM,HOGY AZ ÖNKORMÁNYZATI NAGY FASZÁLLÍTÓD DR.KOVÁCS ALÍZ, ANYÁD ELLEN ADJON BE GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSI KERESETET,EGY BŰNCSELEKMÉNYBŐL SZÁRMAZÓ,SEMMIS ELJÁRÁSBAN!:A MAGYAR NÉP NEM KOCSMÁRA ÉS CIGARETTÁRA,HANEM MOSLÉK BŰNÖZŐ FASISZTA ÉS TRÓGER POLITIKUSOKRA KÖLTI A PÉNZÉT!
    MOLNÁR F.ÁRPÁD:
    A rendszer a most legolvasottabb blog-bejegyzéseim között dobta ki az alábbiakat, amiket 2015.11.10-én írtam; most is vészjelzőként szerepel, és a Fideszen kívül a Jobbikról is lerántja a leplet, valamint elrettent attól, hogy a Jobbik bármikor kormányra kerülhessen:
    “Jobbikos fasiszta duma, hogy a nép munkakerülő és piára, meg cigire költi a pénzét!
    Jobbikos fasiszta duma, hogy azért éheznek a gyerekek, mert a szülők piára és cigarettára, meg kocsmára költik a pénzt. Ebben a közmunkás tróger csicska országban 600-800 ezer munkára éhes ember hagyta el az országot és ment külföldre dolgozni, mert a Jobbik kiőrjöngte a fasiszta debilógiát, hogy senkinek nem szabad adni semmiféle szociális járadékot, akinek nem jut munka. Ezzel nem a cigányokat kergették külföldre, hanem a magyarok lassan 1 millióját! Minden civilizált országban van munkanélküli és szociális juttatás, és ahol nincs, ott az egész ország globális hanyatlásnak indul! Az, hogy a gazdag földesúri jobbikos arisztokrácia elszedi a nép pénzét, és azon dőzsölve lesöpredékez és cigány féregnek kezel minden lakost, akinek nincs munkahelye, miközben egy országban a mai, 21. századi, robotizált technológiai rendszerben nem csak nincs szükség ennyi dolgozóra, de hétről hétre kevesebb munkaerőre van szükség (erről szólna a technológiai jólét!), ez a fajta népgyűlölő, kizsákmányoló, imperialista jobbikos álláspont csak gerincétől megfosztott csicska nemzetek és primitív fasiszta idióták számára magyarázat a rosszindulatra és a nemzettársak elleni gátlástalan patológiás gyűlöletre és kifosztásra.
    És mindez a jobbikos fasiszta népgyűlölő imperialista hozzáállás egy olyan országban, amelyről az OECD statisztikai jelentése kimondta, hogy az egyik legtöbbet dolgozó és robotoló nép a magyar. A jobbikos eltartottakat kéne kihajtani és ózdi jobbikos eltartott fasiszta vezetői államkamerák alatt güriztetni csicska tróger pénzért, nem a magyar népet! Ráadásul szintén világstatisztika, hogy az EU 28 tagállama közül a magyarok fizetése az egyik legalacsonyabb az egész kontinensen!
    A magyar nép nem kocsmára és cigarettára, hanem moslék bűnöző fasiszta és tróger politikusokra költi a pénzét!
    FOGADÓÓRA:”BÜSZKÉK” VAGYUNK A NYOLCADIKOS LÁNYOKAT MOLESZTÁLÓ FÖLDI LÁSZLÓRA,”MEGÉRDEMELTEN” LETT A MÉSZÁROS LŐRINC KATOLIKUS ISKOLA IGAZGATÓJA!
    http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1873/18739/187392/18739225_1157463_697b9a46f8a9cc8f7c3b624a37523494_wm.jpg

    https://i.ytimg.com/vi/TuVfs95Ueec/maxresdefault.jpg
    Amúgy a a magyar btk nem nagyon bünteti a szexuális zaklatást zsidó pofáink eszt jól tudták azért is ment az okosság .
    A szexuális zaklatás kifejezést a Büntető Törvénykönyv nem ismeri hangsúlyozta az ügyvéd. A helyes terminológia szerint szexuális kényszerítést követ el az, aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít. Ennek különböző büntetési tételei vannak. Ezekben a tényállásokban közösülésről nincs szó, hiszen azt szexuális erőszaknak hívja a magyar jog.

    Szövegközi kép 1

    ROSSZINDULAT,HITVÁNYSÁG,HAZUGSÁG,FERDÍTÉS,ALATTOMOSSÁG,MELLÉBESZÉLÉS,SZEMÉLYESKEDÉS ÉS PRIMITÍVSÉG:CSATORNABULI A FIDESZNÉL!

    A SZOKÁSOS FÉLRETÁJÉKOZTATÁS:A RADIOAKTÍV FELHŐ BELGIUMBÓL ERED,A HOLLANDOKAT JÓDDAL LÁTTÁK EL!
    “Hollandiaban elek szerintem igaz a hir mivel par hete jodot kaptunk postan. Belgiumra tippelnek….” Igaz a hir. Hollandiaban ertesitettek is a karos zonaban eloket a jodpotlas mikentjerol…”….
    Franciaországban városokra lebontva közlik a lakossággal a sugárzás szintjét. Ezzel szemben Magyarországon hallotta esetleg valaki, hogy radioaktív felhő van felettünk? Francia szakértők szerint egészségre nem ártalmas a szennyezés mértéke (legalábbis az ottani mérések szerint), de nem javasolják a gombafogyasztást (szennyezés nagyobb koncentrációban található meg bennük…)

    https://tempsreel.nouvelobs.com/planete/20171111.OBS7239/nuage-radioactif-originaire-de-russie-4-questions-sur-un-probable-accident-nucleaire.html

    2017.11.14. Gyurkó Tibor Zoltán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....