14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Felemás hétvége

A múlt hét csütörtökön országos leány bajnokságban szereplő gyermek és serdülő csapataink szálltak vízbe először a szakosztály csapati közül, hogy lejátsszák a bajnokság következő fordulóját.

A gyermek csapat, előző mérkőzésekhez képest, sokkal jobban küzdött, több szép megoldást is láthatunk, még a van hova fejlődnünk és sokat kell dolgoznunk.

Ceglédi VSE – KESI (Kecskemét)    7:12

Gólszerzők: Darányi Csenge 3, Sipos Laura 2, Patonai Nóra, Fodor Kamilla

A serdülő lányok a mérkőzés elején több gólos előnnyel fordulhattak a második félidőre, de a harmadik negyedre kicsit kiengedtünk és ellenfelünk felzárkózott, de a mérkőzés utolsó negyedét 5:1-re megnyerve bebiztosítottuk a győzelmet!

Ceglédi VSE – KESI (Kecskemét)    13:8

Gólszerzők: Máté Diána 4, Takács Kata 3, Patonai Nóra 3, Orbácz Nagy Anna, Darányi Csenge, Sipos Laura

A szakosztályunk csapati közül a BVLSZ 2006 gyermek bajnokságban szereplő korosztályos csapatunk folytatta szombaton Budapesten az YBL csapata ellen a szereplést.

A mérkőzés első pár perceiben ellenfelünk szerezte meg a vezetést, mert sajnos mi a kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani helyette kapufára lőttük azokat. Az első negyed végére viszont magunkra találtunk és átvettük a vezetést, amit magabiztosan tartottunk a meccs végéig. A fegyelmezett védekezéssel rengeteg labdát szereztünk, és ebből gyors támadásokat indítottunk. A 4 gólos győzelem nem tükrözi a két csapat közti különbséget.

YBL WPC – Ceglédi VSE      8:12

Gólszerzők: Fábián Olivér 4, Gujka Dominik 3, Kecskeméti Koppány 3, Konfár Dániel, Csizmadia Bence

A szombati napon szintén Budapesten szerepelt férfi OB1/B-s csapatunk a Komjádi Béla uszodában az első helyen álló UVSE vendégeként.

A mérkőzést nagyon jól kezdtük 5:3 vezetésre tettünk szert, de sajnos az első negyedet követően a második és a harmadik negyedben sok olyan ítélettel sújtotta a csapatot a meccset vezető

játékvezető páros, ami által játékunk szétesett, fegyelmezetlenné vált.

UVSE – Ceglédi VSE   12:7

Gólszerzők: Simon Gábor 2, Simon Balázs 2, Kraxotin Maxim 2, Bereczki Miklós

A hétvégén hazai környezetben szereppel a szombati napon a BVLSZ 2005 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk az UVSE ellen 12.30 órai kezdéssel valamint felnőtt férfi OB1/B csapatunk 17 órai kezdéssel Kaposvár csapatát fogadja.

Minden szurkolót szeretettel várunk!

Zám Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...