4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Hétvégi vízilabda eredmények

A hétvégén csapataink közül először a felnőtt férfi OB1/B csapatunk szállt vízbe hazai környezetben szombaton a BVSC csapata ellen. A mérkőzés vérbeli rangadó, igazi közönség szórakoztató volt, amelyen a csapat meggyőző fegyelmezett és odaadó játékkal győzni tudott, így életben tartotta a felsőházas szereplést a rájátszásban.

Ceglédi VSE – BVSC    13:11

Góllövők: Hajek Zsombor 3, Simon Balázs3, Ujházi Andor 3, Bermula Gergő 2, Simon Gábor, Kraxotin Maxim

A szombati napon a Markovits Kálmán 2005 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk is medencébe ugrott az FTC vendégeként. A mérkőzés első két negyedében sajnos nem úgy alakult a játékunk, mint ahogy azt megbeszéltük és támadásaink gyengék nem gólra törőek voltak, így ellenfelünk saját helyzeteit kihasználva három gólos előnyre tett szert, amit a meccs végéig megtudott őrizni.

FTC – Ceglédi VSE 10:7

Góllövők: Szabó Róbert 2, Szendrei Dávid 2, Soós Titusz 2, Fábián Olivér

A hétvégén vasárnap országos fiú utánpótlás gyermek, serdülő, ifjúsági csapataink Kecskeméten szerepeltek.

A gyermek csapat az első negyedben megilletődötten kezdett. Az első kapura tartó lövés az első negyed utolsó pillanataiban történt. Ezt követően szívós mezőnymunkával szorossá tudtuk tenni a mérkőzést, de a pontszerzés elmaradt.

KESI – Ceglédi VSE   9:7

Góllövők: Fekete Ákos 4, Szendrei Dávid 3

A gyermek csapatunk után serdülőink következtek, akik akarat gyenge, szívtelen játéknak köszönhetően súlyos vereséget szenvedtek. Ez a vereség már sorozatban a negyedik volt.

KESI – Ceglédi VSE   12:11

Góllövők: Milus Dávid 3, Tószegi Zoltán 3, Fekete Ákos 2, Rajkort Zsolt, Korb Zsombor, Gál Dániel

Kecskeméten az ifjúsági csapatunk zárta a napot, akik a magabiztosan nyertek. A  játékon érezhető volt, hogy több játékos a felnőtt csapatban is rendszeresen kap játéklehetőséget.

KESI – Ceglédi VSE   3:17

Góllövők: Simon Balázs 7, Petrényi Botond 4, Pusztai Bence 3, Szilágy Márk 2, Milus Dávid, Molnár Tamás

A vasárnapi napon hazai környezetben fogadta országos utánpótlás leány gyermek és serdülő csapatunk a Hódmezővásárhely csapatait. A két mérkőzésen 25 gólt lőttünk és csak  6 gólt kaptunk, ami a  fegyelmezett védekezésünknek volt köszönhető.

Leány gyermek mérkőzés:

Ceglédi Alapítvány  – HVSC   12:0

Góllövők: Patonai Nóra 3, Sípos Laura 3, Darányi Csenge 2, Tóth Helga 2, Fodor Kamilla, Borsos Blanka

Leány serdülő mérkőzés:

Ceglédi Alapítvány – HVSC   13:6

Góllövők: Patonai Nóra 6, Takács Kata 2, Darányi Csenge 2, Sípos Laura 2, Máté Diána

A hétvégét az LSU-10 bajnokságban szereplő csapatunk zárta Budapesten az UVSE ellen. A mérkőzés nem volt egyszerű számunkra, de a pontos indításainknak köszönhetően a kidolgozott helyzeteinket kíméletlenül kihasználva magabiztosan nyerni tudtunk.

Ceglédi VSE – UVSE   11:3

Góllövők: Farkas Zalán 9, Pusztai Márton, Rétyi Roland

A hétvégén hazai környezetben fogadja a MAFC csapatát december 9.-én felnőtt férfi OB1/b csapatunk 11 órai kezdéssel valamint másnap országos leány gyermek csapatunk a Csongrád ellen száll vízbe szintén 11 órás kezdéssel.

Minden szurkolót várunk!

Zám Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....