5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Ceglédieket is díjaztak Pest Megye Napján

Cegléd városa és ceglédi sportoló is díjat vehetett át a december 8-án megtartott megyenapi ünnepségen. A város a Kulturált Települési Környezet Díjat, Lőrincz Viktor pedig a Testnevelési és Sport Díjat vehette át. A rangos eseményen minden évben a legkiemelkedőbb szakembereket köszöntik a kultúra, a sport és a gazdasági élet területéről.

A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis-Solt vármegye 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az évfordulót megyenappá nyilvánította. Ilyenkor adják át a legrangosabb megyei kitüntetéseket. Az ide ünnepséget T. Mészáros András, Érd polgármestere nyitotta meg. Elmondta, hogy a megyenapi díjazottak hozzájárulnak Pest megye identitásának erősítéséhez. Munkájuk, teljesítményük példamutató mindenki számára. és ettől különleges ez a nap, ahol a 187 település kiválóságai találkoznak. A Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István pedig úgy fogalmazott: Megtisztelő és felemelő, hogy együtt a közösség; hogy itt vannak azok a Pest megyei emberek, akik hivatásukban, vagy a közösségért vállalt feladataikban példát mutattak mindannyiunk számára.

SZABÓ ISTVÁN elnök Pest Megye Közgyűlése: „Pest megye történelme Pest megye története ezer évnél is hosszabb. 30 nemzedék írta ezt a történetet, és mi méltán lehetünk büszkék rá. Nem csak azért, mert itt volt a szent királyok székhelye és az Árpádok nemzettségének ősi birtoka, hanem azért is, mert Pest megye közössége szabadon vállalta a felelősséget. Olyan kiváltságokkal bírt, amivel más megyék nem; és mégis, ennek ellenére – vagy tán éppen ezért – erős pillére volt a Szent Korona országainak.”

Területe és elnevezése számos alkalommal megváltozott, de szerepe és jelentősége soha. Ezer és ezer ember építette azt az országot, s benne a megyét – hangsúlyozta Szabó István.

SZABÓ ISTVÁN elnök Pest Megye Közgyűlése: „Ünnepeljük együtt a mai napon az újrakezdést és az építők örökségét. Ünnepeljük mindazt, ami lehetőséget adott nekünk arra, hogy olyan tervet álmodjunk, amire szüleink még gondolni sem mertek. Ünnepeljünk – és közben mondjuk el mindenkinek, hogy az örökség sziklaszilárd alap, amire építhetünk. De építeni nekünk kell. Nekünk, itt élő embereknek. Újra és újra – minden egyes nap – mert a szabadságnak ára van, és ez az ár a cselekvés felelőssége.”

Az ünnepi beszéd után adták át az elismeréseket. Pest Megye Közgyűlése Testnevelési és Sport Díjat adományozott Lőrincz Viktor részére, sportolóként és a sportolók közösségének aktív, elhivatott tagjaként elért sikereiért. A Kulturált Települési Környezet Díjat pedig Cegléd Város Önkormányzata érdemelte ki – sok más mellett – a városközpont megújításáért és a Fürdő környezetének fejlesztéséért. Az Év Gazdálkodója Díjat Sebők Mihály törteli juhtenyésztő vehette át. A közgyűlés a Pest Megyéért Emlékérmet pedig dr. Losó Józsefnek adta át, a Pest megyei ipar, az innováció és az emberek egészsége érdekében tett erőfeszítései elismeréseként. De az ünnepségen adták át a közgyűlés legnagyobb elismerését is. Pest Megye díszpolgára lett Cseh László olimpiai ezüstérmes úszó. De műsor is érkezett Ceglédről. Szebeni Szilvia énekét is hallhatták az ünneplők és díjazottak.

ctv.hu – pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...