4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Fórum a szemétszállításról Ugyerben

Feszült légkörű fórumot tartottak december 20-án az ugyeri iskolában a nemrégiben beindult szemétszállításról. A nagy számban megjelenő lakosság alig engedte szóhoz jutni Szabó Gábort a szemétszállításért felelős konzorcium vezetőjét, Mótyánné Katalint az önkormányzati kontrollert és Mótyán Krisztiánt a Várvag vezetőjét. Az elszabaduló indulatokat a szervező Horváth Gábor önkormányzati képviselő próbálta kordában tartani, aki maga vette át a megbeszélés irányítását és határozottan felszólította a jelenlévőket, hogy csak kézfelemeléssel, és miután megkapták a szót tegyék fel a kérdéseiket. Ennek ellenére a megbeszélés káoszba fulladt. Lényegét tekintve a szemétszállításba bevont új területek lakóinak – úgy tűnik – púp a hátukon ez a szemétszállítás, elsősorban azért, mert fizetni kell érte.

A felszólalók azt sérelmezték elsősorban, hogy “senki nem kérdezte meg őket, szeretnének-e szemétdíjat fizetni”. Véleményük szerint van dűlő, ahova a szállító jármű nem fog tudni bejutni olyan rosszak az útviszonyok, de volt olyan is, aki egy címre két számlát kapott. Más valaki szerint a 11. dűlőben, ahol lakik egyszer sem járt szemetes kocsi, ő ezért nem hajlandó fizetni. A 22. dűlőn túli terület, amerre nem terjed ki a szemétszállítás, mivel másabb mint a bentebbi dűlők? Azt is megkérdezték, ha a szemétszállítás ennyire fontos, az utak állapota, a közvilágítás állapotát miért nem rögzíti törvény? – záporoztak a kérdések a hivatal képviselőire. Ez utóbbi kérdésben egyébként a fórum alatt a szemétszállítás szükségessége mellett kiálló Horváth Gábor képviselő is a közönség mellé állt.
– Milyen jogon veszik el a pénzem, szerzik meg az adataink?! Jogunk van magunknak megválasztani, melyik szolgáltatóval intézem a szemétszállítást. – szögezte le egy hölgy. – Valaki meg akar belőlünk gazdagodni, de abból nem eszik! Van, akinek ennivaló sem jut, nem még szemétre! – tette hozzá.
– Lehetséges-e, hogy ne minden héten vigyék, csak havonta? – tette fel valaki a kérdést, de választ kapott: kormányrendelet írja elő, hogy mi a minimálisan fizetendő és elhordandó mennyiség, ezért abból nem lehet alkudni.

Györgyné Sárika előző képviselő is megragadta a szót: – Amikor a döntést meghozták, figyelembe kellett volna venni, hogy szociálisan érzékeny területről van szó. – jegyezte meg.
A felszólalásokból kiderült, gyakoriak a nem egyértelmű ingatlan nyilvántartásból fakadó kifogások. Mótyánné Katalin az önkormányzat részéről elmondta: probléma, hogy a külterületén az ingatlanok azonosítása nem feltétlenül egyezik a hivatali nyilvántartással, ami helyrajzi szám alapú. Azok is kaptak sajnos számlát, akik a kijelölést területen kívül laknak, őket kérésre törlik a nyilvántartásból. Nem az önkormányzat, hanem a hulladéktörvény mondja ki, hogy egy bizonyos lakossűrűség felett be kell vezetni a szemétszállítást. A szerződés nem a lakossággal történő megállapodás, hanem automatikusan jön létre.
Horváth Gábor önkormányzati képviselő elmondta, az itt élőknek is fel kell nőni, és ebben is a városhoz kell tartozni. Az illegális szemétlerakásnak véget kellett vetni, ezért épp jókor jött 2016-ban az a parlamenti döntés, amely kötelezi az önkormányzatot a szemétszállításra. A helyiek logikája szerint az egész városban ingyenessé kell tenni a szállítást. – javasolta a közönségnek a képviselő, aki egy-egy idős embernek felajánlotta, maga segít neki a hivatalos ügyintézésben. A képviselő azt is elárulta, azt szerette volna, ha egy lovaskocsis helyi vállalkozó intézi a szállítást, de törvény ezt nem engedi. Tehát nem az Ökovíz, hanem az állam az, aki a pénzt beszedi és a törvényt hozta.

https://www.facebook.com/CeglediPanorama/videos/1771214619589788/

– Egy szónak is száz a vége, én nem fizetem ki, az biztos. Vonjátok le, ahonnan tudjátok. – zárta egy idős ember ingerülten a még átlátható keretek között zajló fórumot, mely ezután “kötetlen” formában folytatódott. Volt, aki elkiabálta a gondját, mások a körülöttük ülőkkel osztották meg nemtetszésüket.
Nyilvánvaló, hogy bár az elmúlt időszakot próbaidőnek szánta a hivatal, a szemétszállítás törvényi kötelezettsége miatt elkerülhetetlenül alkalmazkodni kell az ugyeriaknak is a törvény betűjéhez. Ha tetszik, ha nem, a város többi lakosához hasonlóan tőlük is elviszik majd a szemetet, amiért nekik is fizetniük kell.

Hasonló hírek

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A sok ingyenélő ember… Elvárja, hogy más fizesse a szemetét. Nevetségesek…
    Mindig azon siránkoznak, hogy belvárosi körülményeket akarnak, vezetékes internettel, kábeltvvel, de amikor fizetni kell, akkoe ordítanak.

  2. Senki nem kérte, hogy legyen az ugyerban szemétszállítás. Az szerettük volna, hogy legyen úgy mint a városban is jó pár helyen, hogy a konténert kerítsék el!! Leszögezném, ezt senki nem kérte, készen kaptuk a kész tény a Képviselő urtól. Itt nem csak ingyenélők, hanem sajnos szerény körülmények között élő családok, idősek is laknak!!! Majd ha önnek is ilyen életveszélyes utakon térdig sárban kellene járnia kedves Tamás nem tudom mit szólna!!! Gyerekkorom óta ennyire elhanyagolva az utak sosem voltak!!!! Persze itt közvilágitás sincs, de azért fizessünk mindent úgy mint egy városi ember ugye. Jelzem én kötöttem szerződést és nem is ezzel van a baj, hanem miért nem csak az fizessen aki kötött!!!!!

  3. Városban konténer csak a paneles övezetben van és a lakóközösség saját maga kerítette be és nem az önkormányzat, mivel ez nem önkormányzati kötelesség.

  4. Nekünk senki sem szólt erről a fórumról, én is szívesen elmentem volna! Én itt nem egy fórumot láttam , hanem mindenki ordibált kedvére, olyan alapon, hogy az erősebb győz! Sajnos a szemétszállításra szükség van, de a közvilágításra is, az utak karbantartására is, a vezetékes internetre is, mert a 21-ik században élünk! Nekünk az internet 2-szer annyiba kerül mint egy városlakónak, ráadásul nem korlátlan, ellenőrizhetetlen a fogyasztás, az utak járhatatlanok, úgy a dűlőutak, mint a kövesút, a sötétségről nem is beszélve! Visszatérve a szemétszállításra, amint már írtam szükséges, de elegendő lenne havonta egyszer, hisz a tanyasi ember, majdnem mindent újrahasznosít! A sok petpalack, nejlonzacskó…stb.ami nem bomlik le annak szükséges az elszállítása, mert sajnos úszunk a szemétbe, elégetni nem ajánlatos , mert óvnunk kellene a környezetünket! Ha ránk nézve kötelező a szemétdíj kifizetése, nem lehet megegyezni egy mindannyiunknak kedvező feltételben, akkor az illetékeseknek is legyen kötelező az utak kijavítása, hisz a súlyadót ugyanúgy fizetjük mint a városlakók és a közvilágítás is legyen kötelező, ne kezeljenek minket sem másodrendű állampolgárnak! Ha vannak kötelességeink, legyenek jogaink is!

  5. Teljesen igaza van a lakosoknak! Ingyenélő a nemzet migránsa, a kaszinóbáró Andy Vajna, Mészáros Lőrinc, és az egyéb, adónkból élő parazita politikus! A lakosság többségét anyagilag teljesen ellehetetleníti a kizsákmányoló kapitalizmus, egyre többet vonnak el a szegény rétegektől, annyira, hogy már az alapvető létfeltételek sem biztosítottak.

    Ingyenélő-e a havi 750.000 forintot kereső, parlamentbe be se járó parlamenti ,,képviselő”?

    http://www.parlament.hu/documents/10181/1346723/kepviseloktiszteletdija+2017.pdf/d1888628-1c82-4a0c-a15e-22b353382897

    ,,A gazdagoknak kedve-kénye
    erőnkből szívja ki a vért,
    csaló az államok törvénye,
    mert minden bajt szegényre mért.”

    Van az a pont, amikor az emberek megelégelik a nyomort, a törvény a gazdagokat védi, a szegénytől elvon. Vajon nem ingyenélő az Ecseri Kft multimilliomos tulajdonosa, aki a tőlünk elvont adókból VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSKÉNT kapott több száz millió forintot és kapott ingyen egy gyárrészt? Vagy a fideszes Klément György ,akinek az adónkból burzsoátámogatási rendszer keretében tettek a valaga alá ingyen egy 20 milliós gyümölcsfeldolgozót? Vagy pl a nyilas jobbikhoz köthető Kökény borászat, mely szintén több 10 milliót kapott az adónkból ingyen, és ezt nem is kell visszafizetnie??? Ök nem ingyenélők, csak azok akik egy életet próbálnak leélni tisztességes munkával? Nem ingyenélő e az a rendszer mely direkt hozza létre a mesterséges munkanélküliséget, hogy a meglévő munkavállalók bérét csökkenthessék, és a dolgozókat a munkanélküliséggel riogathassák, ha nem hajlandóak ingyen túlórázni és jövőbeli nyugdíj nélkül feketén dolgozni???

    Kíváncsi vagyok, hogy a nyilas jobbikos Horváth Gábor mikor támogatja példaképének Horthynak a szegények ,,kezelésének” eszközét, a sortüzet, vagy mikor veszi elő a fidesz Antall József taxissztrájk kezelési módszerét, nevezetesen a hadsereget vetette volna be a lakosság ellen. A nyilas fidesztől és a nyilas jobbiktól jót ne várjon senki!!!

    ,,Csak a jelszavak mások a jobbik alatt, a sz@r maradt:”
    http://hvg.hu/itthon/20171215_jobbik_tiszavasvari_ciganyok_romak_onkormanyzat

    https://www.youtube.com/watch?v=CT9LgIhZDcU

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Endr%C5%91di_sort%C5%B1z

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Csertet%C5%91i_csend%C5%91rsort%C5%B1z

    Ingyenes egészségügyet, oktatást, olcsó rezsiköltséget, ingyenes tömegközlekedést, lakhatás biztosítását! Ez 1936-1939 között az anarchista Barcelonában és Katalóniában megvalósult!
    Egyházi vagyon közösségi tulajdonba vétele, fenti ,,támogatások” (mutyipénzek) visszaszerzése, hierarchikus rendszer eltörlése. Ma kevesek élnek jól, a többség viszont küszködik. Társadalmi egyenlőséget! A gyermekéhezés felszámolását! Az egyházi politikai és gazdasági vezetőrétegek privilégiumainak felszámolását!

    https://www.youtube.com/watch?v=adf0fxRh0d8

    https://www.facebook.com/Elegunkvan/

    SE isten, SE haza, SE úr, SE szolga!

  6. Igen,nem kérik, mert fizetni kell. Ennél egyszerűbb megoldást találnak! Kocsival, utánfutóval minden létező szemetet elhoznak a SPAR melletti szelektív gyűjtőbe. 31.-én este is egy utánfutó lomot pakoltak le a szelektív gyűjtő háta mögé ( bele már nem fért semmi, de már a gyűjtők elé is volt minden lerakva). Nem tudom, ha ez a város szemetese, akkor miért itt tartják, vigyék a Szabadság térre! Akiknek ezt napról-napra nézni kell,—- mert ez a látvány fogadja őket, ha kinéznek az ablakon, vagy kimennek erkélyre —-hiába őrjöngenek, a kutyát nem érdekli!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....