8.2 C
Cegléd
2025. október 22. szerda
spot_img

Kocsit, kerékpárt és telefont lopott

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak egy 36 éves helyi férfi ellen.

R. Attila 2017. október 15-én 8 óra és 11 óra között bement egy nagykőrösi ház bekerített udvarára és onnan ellopott egy kerékpárt. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 36 éves férfit. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták.

A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy R. Attila megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017. október 15-én egy nagykőrösi intézményben a sértett kezéből kivette a mobiltelefonját, majd azzal a helyszínről eltávozott.

A férfi 2017. október 28-án 8 óra 50 perc körül egy nagykőrösi ház kocsibejárójában parkoló lezáratlan személygépkocsit a benne található indítókulccsal elindította és azzal elhajtott. A lopott gépkocsival közlekedő férfit a rendőrök a 441-es számú főút 26. kilométerszelvényében még aznap igazoltatták. Az intézkedés során az R. Attilával szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint a rendőrök megállapították, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A járőrök a férfit elfogták és mintavétel céljából előállították, majd a nyomozók lopás bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság az R. Attila ellen járművezetés ittas állapotban vétség, lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Nagykőrösi Járási Ügyészségnek megküldte.

police.hu
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...

Két pólus, egy cél: minőség és élmény Cegléden

*** BORG Apartmanok és ApartmanHáz *** Egyedi szolgáltatásokkal, exkluzív környezetben...

Újdonságok a vállalkozói szférában

A közelmúltban milyen trendeket láthatunk Cegléd gazdasági életében, milyen...

Kossuth gimis siker az Édes Anyanyelvünk versenyen

Az 53. Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjében...

Kerítésfestés – összefogással

A Ceglédi SzC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző...