10.7 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Tisztelt Olvasó! Kedves Ceglédiek! A 2018-as év kezdetén szeretettel köszöntöm Önöket. Önöket, akik a mögöttünk hagyott esztendő sikereiben partnereink voltak. Köszönöm az együttműködést, a közös gondolkodást, az egymást segítő tetteket. Köszönöm Földi László képviselő úrnak a lobbizást! Ceglédi kötődésű államtitkárainknak sok segítséget! A képviselőtestületnek az előremutató döntéseket! A fanyalgóknak és az sárdobálóknak, azt hogy formában tartanak minket! A hivatal és a cégeink munkatársainak az előkészítést, a vállalkozóknak a végrehajtást! Az adófizetőinknek az adóforintokat! A családjainknak a hátországot a támogatást!
Önök nélkül nem érte volna el a város azt, amit 2017-ben megvalósítottunk!
Mert különösen tartalmas évet zártunk, ha nem haragszanak nem sorolom fel tételesen a mögöttünk hagyott esztendő eredményeit, mert ha ezt tenném az új évi pezsgőből biztosan elillanna az összes buborék a végére!
Építettünk és ígérem építeni fogunk a jövőben is, addig, amíg a város költségvetése és az erőnk bírja. De azt is ígérem hogy mindig szem előtt tartjuk azt, ha valamit megépítünk, annak fenntartásával is el kell bírjunk!
Átépítettünk tereket, épületeket, amelyek megújult formában, néha régi fényüket is túlragyogva villantják fel városunk történelmi múltját.
A legszűkebb városközponti részt nagymértékben sikerült megújítani az elmúlt egy esztendőben: elég, ha csak Kossuth tér Szentháromság szobor körüli részének megújítását említem, mint fő ékkövét az elmúlt egy esztendőnek.
De megújult Kossuth Ferenc utca egyik oldala egészen a nagypostáig, és elkezdődött a Szabadság tér átépítése is.
Szerintem és fogalmazhatok úgy, hogy a nagy többség szerint is gyönyörűek lettek a megújult terek és épületek.
De épültek és szépültek a közösségi terek a városközponttól távolabb is. Játszóterek, kondiparkok, utak és kerékpárutak, járdák és hidak újultak meg 2017-ben.
Mint ahogyan korszerűsödtek a középületeink is kormányzati segítséggel. A XXI. század követelményeinek megfelelően a művelődési központ, a mozi, a Táncsics iskola Népkör utcai épülete és a Városi Könyvtár is átalakult, illetve átalakul rövidesen.
Sportcélú ingatlanjaink is szépülnek és gyarapodnak. Elég, ha csak a Malomtó széli futballpályát, a sportszállót, a cselgáncsközpontot vagy a tollaslabdacsarnokot említem. Nem akarok más tollával ékeskedni, hiszen zömében nem önkormányzati beruházások ezek, de fontos, hogy érezzék: az önkormányzat minden ésszerű támogatásban partner az ilyen fejlesztések terén is.
És országszerte is egyre többet hangzik fel a városunk neve! Hiszen a megújuló Cegléd olyan saját rendezésű programokat tudott megvalósítani 2017-ben, amelyekre az ide látogató vendégek jó szívvel gondolnak és örömmel jöttek, jönnek vissza hozzánk. De nem csak csodás a programjaink, hanem a szintén tavaly elkészült Budai úti fejlesztések is messzire viszi jó hírünket!
Kedves Ceglédiek!
Külön köszönet illeti a város adófizetőit, és a vállalkozásokat, akik 2017-ben is vállalták a terheket, s akiknek a befizetett adóiból tudtunk sok mindenre fordítani.
Mindannyiunknak jó hír, hogy a 4-es főút továbbfejlesztésével új lendületet kap a térség gazdasága és idegenforgalma. Erre épülve jövőre elkezdjük pályázati források segítségével az új ipari park kialakítását!
Mert sikerek a gazdasági életben is fellelhetőek: ez évben felavattuk az Ecseri Kft. és a KNOTT Technik Flex Kft. új üzemcsarnokát, elkészült a Szidó Kft. új logisztikai bázisa és elkezdődtek az Infineon Kft. új központi épületének munkálatai is. Vonzó munkahelyek létesülnek a városban, ami Cegléd megtartóerejét fokozza, a város jövőjét alapozza meg.
Közös sikerek ezek, melyek mieink, Ceglédieké!
Az elmúlt esztendőben a rengeteg fejlesztés mellett persze jutott erő a jövő tervezésére is: így azt gondolom, hogy egy pénzügyileg továbbra is stabil önkormányzat vezetésével 2018-ban is sikeresen folytathatjuk tovább városunk megújítását. Sok egyéb mellett folytatódik a Szabadság tér átalakítása, megújulhat a Rákóczi út egy jelentős szakasza és elkezdődhet az esztendő legnagyobb beruházása, a Gál József sportcsarnok teljes átalakítása is. Friss hír, hogy pályázati segítséggel megújulhat a Kárpáti Aurél utcai orvosi rendelő is! E mellett kész tervekkel várjuk a megnyíló forrásokat, mert a fejlődésnek folytatódnia kell!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A fejlődésnek folytatódnia kell és a ígérem fejlődés összefogással folytatódni fog!
Ehhez a közös munkához egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok Önöknek és minden kedves ceglédi polgárnak!

Takáts László polgármester

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...