10.7 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Tizenkettedik 1% Kupa

2018-ban is megszervezzük – immár tizenkettedszer – az 1% KUPÁT, melyre civil szervezetek, egyházak képviseletében várunk csapatokat. Továbbra is szeretnénk, hogy a bajnokságban ténylegesen csak civil szervezetek tagjai vegyenek részt egyenlő esélyekkel.

Az idén is van lehetőség, hogy magánszemélyként rendelkezzünk személyi jövedelemadónk kétszer 1 %-áról május 22-ig. 1 %-ot továbbra is a NAV honlapján közzétett civil szervezeteknek, további 1 %-ot pedig a jogosult egyházaknak, vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani.

Fontos változás, hogy a továbbiakban állandó nyilatkozatot lehet tenni a személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százalékáról. A módosítás értelmében az egyházi adófelajánlásokról ki lehet majd tölteni egy rendelkező nyilatkozatot, amit az adóhatóság annak megváltoztatásáig, illetve visszavonásáig vesz majd figyelembe.

A civil szervezeteknek adható adóról viszont minden évben újra rendelkezni kell majd. Lapunk, ahogy minden évben most is arra biztatja a ceglédieket, keressenek a lakókörnyezetükben támogatásra érdemes civil szervezetet. A választás megkönnyítéséhez közzétesszük a jogosult civil szervezetek listáját.

Krizsán Ervin szervező

Az önkormányzat és a civil válogatott között lejátszott döntő résztvevői 2012-ben

__________________________________________

Az adó 1%-ra jogosult ismert ceglédi civilszervezetek:

Közalapítványok Adószám:
Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 18668982-1-13
Cegléd Sportjáért Közalapítvány 19186649-1-13

 

Alapítványok Adószám:
AGAPE Közhasznú Alapítvány (Ref. Eü. Gyermekotthon) 18674145-1-13
Alapítvány a Ceglédi Városi Könyvtárért 19176839-1-13
Alapítvány a Szívbetegekért 19181857-1-13
Alma Mater Cegléd Alapítvány 18670433-1-13
Ambassador Alapítvány 18662869-1-13
“Aranyszív” Alapítvány (Deák téri Óvoda) 18699454-1-13
Az Ápolásban Dolgozók Képzéséért és Segélyezéséért Alapítvány 18661899-1-13
Állatmenhely Nyílt Alapítvány 18673649-1-13
Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete 18724714-1-13
Bella Állatvédelmi Alapítvány 18721285-2-13
Bem Alapítvány 19178271-1-13
Bocs Kosárlabda Sportiskola Alapítvány (Szőlő u. 15.) 18679645-1-13
Budai Úti Iskolásokért Alapítvány Cegléd, Külső-Budai út 2. 18707609-1-13
Ceglédi Asztalitenisz Közhasznú Alapítvány 18661806-1-13
Cegléd Barátainak Köre 18675706-1-13
Ceglédi Barátság Horgászegyesület
(C., Rákóczi út 19/B. fszt. 4.)
19183952-1-13
Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület 18711633-1-33
Ceglédi Cantate Gyermekkórusért Alapítvány 18686184-1-13
Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Egyesület 18703162-1-13
Ceglédi Evangélikus Egyházközség Luther Rózsa Alapítvány 18691315-1-13
Ceglédi Fúvós Egylet 18716580-1-13
Cegléd és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány 18711028-1-13
Ceglédi Ipartestület 19170864-1-13
Ceglédi Judo Sportért Alapítvány 18660025-1-13
Cegléd Kapuja Polgári Egyesület (C, Tarló 3.) 18708325-1-13
Ceglédi Közgazdasági Alapítvány 19183945-1-13
Cegléd és Környéke Legtehetségesebb Ifjú Tánczenésze Alapítvány 18662546-1-13
Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete Közhasznú Szervezet 18711413-1-13
Ceglédi Mentők Közhasznú Alapítvány 18661088-1-13
Ceglédi Nagycsaládos Egyesület 18684632-1-13
Ceglédi Rádió Sport Egyesület (Várkonyi I. u. 35.) 18673481-1-13
Ceglédi Református Iskoláért Alapítvány 19185590-1-13
Ceglédi Sebészetért Alapítvány 18700901-1-13
Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány 19180234-1-13
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskoláért Alapítvány 19182339-1-13
Cegléd Televíziójáért Alapítvány 18678156-1-13
Ceglédi Toldy Ferenc Kórház Alapítvány a Szívbetegekért,
a Szívinfarktus Megelőzésére
19181857-1-13
Cegléd Város Polgárőr Egyesület 18726747-1-13
Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány 18665556-1-13
Ceglédi Várkonyi István Általános Iskoláért Alapítvány 18674107-1-13
Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület – Közhasznú Szervezet 19169644-1-13
Ceglédi Zsibongó Alapítvány (Dózsa Gy. úti Bölcsőde) 18710539-1-13
Cigle Hagyományéltető Egyesület, Közhasznú Szervezet 18722217-1-13
“Csillagszem” Alapítvány (Ady Endre u. Óvoda) 18700279-1-13
Dolgozói Alapítvány Közhasznú Szervezet
(ÖKOVÍZ Pesti út 65.)
19180409-1-13
Együtt a Szűcs és Kernács Telepért Alapítvány 18705236-1-13
EMBER-KÉK Alapítvány (Bercsényi u. 23.) 18688241-1-13
Erkel Ferenc Alapítvány 18702178-1-13
Fiatal Alkotók Műhelye Alapítvány (FIAM) (2700 C., Eötvös tér 2.) 18726400-1-13
Gyermekmosolyért Alapítvány (Pesti úti Óvoda) 18669622-1-13
“HILD” Templom Alap Alapítvány 19176901-1-13
“HONSZ” Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák
Országos Nemzeti Szövetsége – Ceglédi Szervezete
19672397-1-41
Humánum Egészségügyi Szakképzés Alapítvány 18683239-1-13
Infokapu Közhasznú Alapítvány (Mátyás kir. u. 27.) 18708538-1-13
Iskolaszövetkezet a Tanulókért Közhasznú Alapítvány
(Unghváry László Ker-Vend. SZKI Cegléd)
18670488-1-13
“Jövőnkért” Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány
(Lövész utcai Óvoda)
18683600-1-13
Kossuth Gimnázium Leánykara Alapítvány 19177555-1-13
Kossuth Gimnáziumért Alapítvány 19179289-1-13
Könnyűzenei Oktatásért Alapítvány 18726998-1-13
Körtemuzsika Alapítvány (Kőrösi úti Óvoda) 18699715-1-13
LUR-KÓ PÉ (Széchenyi úti Óvoda) 18689857-1-13
Máltai Szeretetszolgálat 19025702-1-13
Megoldás Egyesület
(nevelőszülők a nevelt gyermekekért és a nevelőszülőkért)
18713879-1-13
MIHÁLKA ART 2003 Nonprofit Közhasznú Kft.
(Tetz Alapfokú Művészeti Iskola fenntartója)
21906592-1-13
“MOHA” Mozgáskorlátozottak Otthonháza 19176406-1-13
Mozgássérült Önálló Egyesület 19172952-1-13
Napraforgó Egyesület a Ceglédi Gyermekekért 18707238-1-13
Orrhigiéne Alapítvány 18697500-1-13
Örkényi Úti Gyermekekért Alapítvány 18703715-1-13
Őszikék Ceglédi Idősekért Alapítvány (Bajcsy-Zs. út 1.) 18693001-1-13
Pest Megyei Szabadidősport Szövetség (közhasznú) 18706574-1-13
Peter Cerny Alapítvány
a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért
19010289-1-42
Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány Pesti út 2-4. 18693290-1-13
Szent Lőrinc Alapítvány (Vörösmarty tér 1.) 18672514-1-13
“SZIMBA” Fogyatékkal élő Gyermekekért Alapítvány 18693939-1-13
Tanulni Egy Életen Át Alapítvány C., Alkotmány u. 9. 18716432-1-13
“Tipegő” Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány (Deák téri Bölcsőde) 18681608-1-13
Üvegcsontú Betegekért Közhasznú Alapítvány 18498813-1-07

__________________________________________

Az 1% kupán résztvevő csapatok:

Feltámadunk! – Katolikus Egyház
Felszegi Csillagok – Cegléd Felszegi Reforátus Egyházközség
Barátok – Ceglédi polgárőrök
Rendőrség – Ceglédi Rendőrkapitányság
IPA baráti társaság – Ipa-International Police Association (ceglédi öreg rendőrök)
Kisebbségi Önkormányzat
Jobbik Ifjúsági Tagozata
MPE – Pünkösdi Egyház

Helyszín: Közgazdasági Szakközépiskola, Időpont: 2018 januárjának második hetétől péntekenként 18.00-20.00 Nevezés díja: 10.000 Ft/csapat, melyet az első mérkőzésen kell kifizetni; Szabályok: Igazolt játékosok nem vehetnek részt. Csapatok: 3+1 fő bármennyi cserével, kisméretű kapu, kapus nincs. Egy játékos csak egy csapatban játszhat.

A 12 éves rendezvény múltjáról, aktuális híreiről facebook oldalunkon tájékozódhat.

Mérkőzések tervezett időpontja:
12.jan
18.00-18.30 Rendőrség – Barátok
18.40-19.10 Barátok – Jobbik
19.20-20.00 Jobbik – Rendőrség
19.jan
18.00-18.30 Felszegi Csillagok – Kisebbségi Önkormányzat
18.40-19.10 Kisebbségi Önkormányzat – Feltámadunk!
19.20-20.00 Feltámadunk! – Felszegi Csillagok
26.jan
18.00-18.30 MPE – IPA baráti társaság
18.40-19.10 IPA baráti társaság – PEMESZ
19.20-20.00 PEMESZ – MPE
02.febr
18.00-18.30 Rendőrség – Felszegi Csillagok
18.40-19.10 Felszegi Csillagok – MPE
19.20-20.00 MPE – Rendőrség
09.febr
18.00-18.30 Barátok – Kisebbségi Önkormányzat
18.40-19.10 Kisebbségi Önkormányzat – IPA baráti társaság
19.20-20.00 IPA baráti társaság – Barátok
16.febr
18.00-18.30 Jobbik – Feltámadunk!
18.40-19.10 Feltámadunk! – PEMESZ
19.20-20.00 PEMESZ – Jobbik
23.febr
18.00-18.30 Rendőrség – Kisebbségi Önkormányzat
18.40-19.10 Kisebbségi Önkormányzat – PEMESZ
19.20-20.00 PEMESZ – Rendőrség
02.márc
18.00-18.30 Barátok – Feltámadunk!
18.40-19.10 Feltámadunk! – MPE
19.20-20.00 MPE – Barátok
09.márc
18.00-18.30 Jobbik – Felszegi Csillagok
18.40-19.10 Felszegi Csillagok – IPA baráti társaság
19.20-20.00 IPA baráti társaság – Jobbik
16.márc
18.00-18.30 Rendőrség – Feltámadunk!
18.40-19.10 Feltámadunk! – IPA baráti társaság
19.20-20.00 IPA baráti társaság – Rendőrség
23.márc
18.00-18.30 Barátok – Felszegi Csillagok
18.40-19.10 Felszegi Csillagok – PEMESZ
19.20-20.00 PEMESZ – Barátok
30.márc
18.00-18.30 Jobbik – Kisebbségi Önkormányzat
18.40-19.10 Kisebbségi Önkormányzat – MPE
19.20-20.00 MPE – Jobbik
+ rájátszás

Az 1% Kupa támogatói évek óta: Cegléd Város Önkormányzata – Pákozdi család – Ceglédi Panoráma

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...