13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Visszalépne-e az LMP jelöltje?

„Furcsa helyzetben van az LMP. Egy korábbi és azóta megerősített kongresszusi határozat alapján önállóan, az összes választókerületben saját jelölttel indulnak a választáson, együttműködés pedig csak olyanokkal képzelhető el, akik az elmúlt 28 évben nem voltak kormányon (ez az utódpártokra is vonatkozik). Ehhez képest az elmúlt hetekben több olyan lebegtető nyilatkozat elhangzott, ami ezzel ellentétes.” – írta meg az Index. Szél Bernadett például azt nyilatkozta: „Nem zárom ki teljesen, hogy a változás érdekében márciusig visszalépünk mások javára.” De Gyurcsány és Karácsony is megfogalmazta az együttműködés vágyát azzal az érvvel, hogy csak úgy váltható le a Fidesz, ha a leváltásában érdekelt pártok nem indítanak egymás ellen jelölteket.

Az egymásnak ellenmondó megnyilatkozásokról – nyilatkozatok az esetleges együttműködésről kontra együttműködést kizáró kongresszusi határozat – Földi Áront is megkérdeztük, ahogy azt is, ő visszalépne-e a Fidesz leváltásának érdekében? Az LMP választókörzetünkben induló jelölje az alábbi nyilatkozatot küldte meg lapunknak: „Szóba sem került a jelöltségemről való lemondás, vagy a későbbi visszalépés. Ennek több oka van. Egyrészt az LMP kongresszusi határozata ezt nem teszi lehetővé. A szövetségi politikáról jól átgondolt, véleményem szerint nagyon nehezen megváltoztatható álláspontot alakítottunk ki. Másrészt egy ilyen döntés előtt mérlegelni kellene az adott körzetek lehetőségeit. Átszavaznának-e az LMP szimpatizánsok a legesélyesebb jelöltre? Harmadrészt magam sem lennék boldog, ha visszaléptetne akár az Országos Kongresszus vagy adott esetben az Országos Elnökség. Arról nem is beszélve, hogy nem merek belegondolni, mi lesz a kormányváltás után, ha a korábbi rendszert restauráljuk ezzel.”

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Friss keresztény KDNP-s pedofil ügy a Cegléd-Nagykőrös választási körzetben:

    http://hvg.hu/itthon/20180125_Kiskoruval_folytatott_viszony_miatt_feljelentettek_egy_fideszes_kepviselot#article-comments

    ,,Kiskorúval folytatott intim kapcsolat miatt feljelentették Kiss Attila Csaba nagykőrösi fideszes önkormányzati képviselőt és kollégiumi nevelőtanárt – írja a hvg.hu a birtokába jutott feljelentés alapján.
    A rendőrség a lapnak azt írta: „a hivatkozott ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölése alapján a Gödöllői Rendőrkapitányság folytat nyomozást szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Válaszadásunkig gyanúsított kihallgatás nem történt az ügyben.”

    https://www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk

    http://168ora.hu/itthon/nagy-bando-elo-adasban-allitotta-hogy-orban-feleseget-a-kecskemeti-korhazban-apoljak-ha-a-ferje-osszeveri-14251

    Egy másik jelölt ügyei:

    http://www.origo.hu/itthon/20170616-volner-janos-jobbik-per-lebukas-megcsalas-bozot.html

    A fidesz a jobbik szavazataival 1 millió megélhetési, adót nem fizető román migránsnak adott állampolgárságot, bevallottan 5-6000 bűnözőt telepítettek be Magyarországra, megszavazta a Korondi, Volner, Földi hármas is a magánnyugdíjak ellopását, mert kell a pénz szeretett románjaiknak és pedofil egyházaiknak:

    http://hvg.hu/itthon/20180127_Posztszovjet_nehezfiuk_juthattak_magyar_allampolgarsaghoz

    A fidesz és a jobbik célja, hogy Romániából irányítsák az országot az adót nem fizető, nyugdíjkérő milliók, akik egyre többet követelnek a Magyarországon született magyar, itt adózó állampolgároktól, miközben itt rothad az egészségügy, oktatás, és szegényebbek az emberek. Nekünk ellopták a magánnyugdíjpénzünket, mesterségesen gyengítették a forintot, hogy a drága frankhitelen nyerjenek a bankok, politikusok, és most + 3 millió román egyre több ellátását, kiváltságos juttatását, ukrán nyugdíjat is rólunk Magyarországon született adózó magyarokról nyúzzák le??? : 38.650 forint 10 éve az állami dolgozók illetményalapja, 10 ÉVE INFLÁLÓDIK A BÉR! Bezzeg, ha határon túli magyar állampolgárságú lehetnék, dőlne a lé… Saját hazánkban vagyunk kizsákmányolt jobbágyok a ROMÁNBETELEPÍTŐ ORBÁN, VOLNER miatt!

    2018. januári sztrájk az önkormányzatoknál:
    http://nepszava.hu/cikk/1149350-hiaba-dorombol—zarva-lehetnek-az-onkormanyzatok-sztrajk-miatt

    https://www.youtube.com/watch?v=y02DePqnDOU

    Talán a legjobb Orbánra hallgatni, és az általa is elismerten tehetségesebb GYURCSÁNYRA szavazni!

    https://www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....