20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Fidesz válasz Volnernek

„Ismét idegen tollakkal ékeskedik Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje. Még egy identitását vesztett és kiárusított párt parlamenti frakcióvezetőjének is illene tudnia, hogy a választóknak nem érdemes hazudni. Ők ugyanis tudják, hogy Volner Jánosnak és a Jobbiknak semmi köze nincs a határvédelemhez, mert azt az ország és Európa kizárólag a Fidesz-KDNP-nek köszönheti.“ – ezt Hörömpő Annamária, a Fidesz ceglédi elnöke mondta szerdai sajtótájékoztatóján a piacnál lévő Fidesz-irodában, utalva Volner János előző napi tájékoztatóján elhangzottakra.
A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a Jobbik parlamenti frakciója – élén Volner Jánossal – nem szavazta meg a határkerítést, a terroristák távol tartását és az alkotmánymódosítást, mint ahogyan a családi adókedvezményeket, az otthonteremtési programot, a kórházfejlesztéseket, valamint a minimálbér és a nyugdíj megemelését sem.
„A visszataszító cukiságkampány sem feledteti el a konzervatív és a baloldali szavazókkal, hogy Volner János pártja az antiszemitizmus, a cigánygyűlölet, a homofóbia, az unióellenesség és a demokráciatiprás fertőjében fogant és nevelkedett. A jobbikosok szürke farkasok magyar báránybőrben, az iszlámot éltetik, és nem is olyan régen még itt masíroztak Cegléden, hogy megfélemlítsék a becsületes magyar embereket” – fogalmazott Hörömpő Annamária.
A Fidesz ceglédi elnöke szerint: Volner János a tisztességes baloldali és liberális szavazókat is megalázza azzal, amikor saját magát közvélemény-kutatásokra hivatkozva a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek nyilvánítja, és arra biztatja őket, hogy minden elvüket feladva szavazzanak rá. „A jobbikos politikus most nyilvános vitát provokál, hogy Földi László, a Fidesz-KDNP ezerszer bizonyított országgyűlési képviselőjelöltjének hátára kapaszkodva kampányolhasson. Örülünk neki, hogy frakcióvezető úr végre visszatalált Ceglédre Budapestről. Már aggódtunk, hogy eltévedt valahol a sűrűben. Jól gondolja: április 8-án valóban a választók döntenek, mégpedig az ország biztonságáról és eredményeiről, amit itt, helyben nem neki, hanem Földi Lászlónak köszönhetnek. Ezen a tényen pedig nincs mit vitatkozni.” – hangzott Hörömpő Annamária válasza.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Van baj nem kevés Annamarikánál!
    Mit köszönhetünk Földinek???
    Leginkább a lepusztult városunkat, amit most rohanva, kapkodva igyekeznek elfuserált látványberuházásokkal javítgatni.
    Ugyanakkor valós, a város lakóinak élhetőbb körülményeket nem teremtenek (csatornázatlan utcák, burkolat nélküli, vagy agyon foltozott burkolatú utak, hasra esést garantáló járdák, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem).
    Ezekért had ne kelljen dicsőítő imába foglalnunk Földi nevét.
    Mint, ahogyan a megígért, ám meg nem valósított, településeket összekötő kerékpár utakért sem rebeghetünk hálát.
    Mit köszönhetünk még?
    Köszönhetjük Földi Lászlónak, és Takáts Lászlónak egy világbajnokság meg nem rendezését (helyettünk Esztergom rendezte meg 2017 szeptemberében a XIV. Rádióamatőr Gyorstávírász Világbajnokságot (14th HST World Championship 2017) http://hst2017.org/hu/fooldal ). Ez városunknak komoly presztízs vesztést eredményezett, és negatívan járult hozzá városunk jó hírnevének öregbítéséhez.
    Ezért sem jár piedesztára emelés.
    De úgy gondolom, kivétel nélkül, mindannyian tudnánk a listához hozzátenni néhány háládatlanságra okot adó eredményt Földi László tevékeny/telen/ségéhez.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....