25 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Ötvenöt éves a ceglédi közgazdászképzés

1963-2018

Játékos vetélkedővel ünnepelték a jeles dátumot a „Közgáz” egykori és jelenlegi pedagógusai. A közgazdasági munkaközösség által szervezett, humoros fordulókból álló verseny során a csapatoknak számot kellett adniuk a vállalkozásokkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteikről. Szerepelt a megoldandó feladatok között közgazdasági fogalmak anagrammáinak megfejtése, a piaci konkurencia – a versenytársak logói alapján történő – beazonosítása, és előre megadott paraméterek alapján egy olyan szerkezet előállítása, amely képes egy pingponglabdát egy meghatározott távolságra juttatni. Több ötletes megoldás is született. Kiderült, hogy némi kreativitással, egy egyszerű vizes flakon és egy kis gumis kilövőszerkezet összeépítésével a feladat magas színvonalon megoldható. A végén természetesen a késztermékeket a jó marketingeseknek a promóció számtalan eszközét felhasználva el is kellett adniuk, a vevőket meg kellet győzniük a termékek hasznos tulajdonságainak bemutatásával. A csapatok teljesítményét az iskola volt tanáraiból álló szigorú, de igazságos zsűri folyamatosan értékelte. A végén még az édesszájú vállalkozók is örülhettek, hiszen a „közgázos” tortát, az egykori tantestületi tagok ajándékát, az éles piaci versenyt követően békés egyetértésben fogyasztották el.

Sági Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...