5 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Új Egészségház épül Nyársapáton

Nyársapát Község Önkormányzata 80 milliós pályázatot nyújtott be egészségház létrehozására. A Nemzetgazdasági Miniszter 2017. december 28. napján támogató döntést hozott, melyről örömmel értesítettük községünk lakosságát.

A megítélt, vissza nem térítendő támogatás pontos összege 79.846.750.- Ft. Ezen összeg felhasználásával a József Attila út és az Ugyeri út kereszteződésénél lévő önkormányzati telken kerül kialakításra modern, akadálymentesített környezetben a háziorvosi rendelő, a fogorvosi rendelő és a védőnői szolgálat épületegyüttese.

2018. április 4-én 10 órakor ünnepélyes keretek között került sor az alapkő letételére. A nemzeti színű szalaggal átkötött kapszulát Földi László országgyűlési képviselő, Kis Miklós polgármester és Mucsányi Tamás projekt menedzser helyezte el. Az esemény fontosságát jelzi, hogy az alapkő letételénél nem csak a környező települések vezetői, a nyársapáti képviselő-testület tagjai, a falu intézményeinek, szervezeteinek képviselői és természetesen az egészségügyi dolgozóink vettek részt, hanem eljöttek az óvodások és az általános iskola tanulói is.

A munkálatok hamarosan megkezdődnek és reméljük, hogy még az idén birtokba is vehetjük az új intézményt, mert egészségünknél nincs semmi fontosabb.

Nagyné Kovács Éva

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...