15.4 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Letartóztatták a jászkiséri férfit

Előzetes letartóztatásba került az a jászkiséri férfi, akit a ceglédi rendőrök rablás, lopás és jármű önkényes elvétele miatt vettek őrizetbe.

Korábban a Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás egy jászkiséri férfi ellen rablás bűntett, lopás bűntett, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A 47 éves férfi 2018. január 8-án reggel egy albertirsai általános iskola előtt leparkolt személygépkocsit lopott el, amelyet a rendőrök két nappal később körözés alapján, Budapest területén megtaláltak és lefoglaltak. Ezt követően a gyanú szerint a férfi 2018. január 19-én délután bement egy Albertirsán lévő családi házba, ahol az ott lakó idős sértettet egy gázspray-vel lefújta, majd készpénzt és iratokat lopott el az ingatlanból.

A gyanúsított 2018. április 12-én egy budapesti cégtől bérbe vett egy személygépkocsit, melyet a szerződésben foglaltak szerinti határidőre nem vitt vissza, azt jogtalanul használta a továbbiakban. Az ügyben végzett adatgyűjtés során a rendőrök feltárták azt is, hogy a férfi egy 2017 szeptemberében Székesfehérvár területén elkövetett szerszámgéplopással is összefüggésbe hozható.

A ceglédi rendőrök azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, akit felkérésükre a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogott el 2018. április 25-én Tápiószentmárton központjában.

Előállítását követően a férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. április 27-én elrendelt.

police.hu
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...