-4 C
Cegléd
2026. január 15. csütörtök
spot_img

Hard Dog az Állatmenhelyről

Lenyűgöző teljesítményt nyújtott egy ceglédi menhelyről örökbe fogadott németjuhász a Hard Dog versenyen. A kutyus és gazdája nemcsak a Hard Dog címet szerezte meg, de először indulóként 733 párosból, az előkelő 20. helyen végeztek. A büszke gazdi Honti Dániel a Ceglédi Állatmenhely munkatársa két éve szeretett bele Heddába.

– Két éve fogadtam örökbe Heddát. Nem én voltam a gondozója a menhelyen, – ahol akkor már egy éve volt, – de helyettesítettem a kollégát és elvesztem… belenéztem a szép barna szemeibe és eldőlt a sorsunk. Azóta együtt edzünk, tréningelünk és Hedda nagy kedvvel vesz részt mindenben. A versenyt évente kétszer rendezik meg és több szinten lehet nevezni. Mi most először indultunk, így az alapfokozat volt a cél. Ez 6 km-es futást jelent a kutyával, 12 akadály leküzdésével. Heddának sikerült megszerezni a Hard Dog címet, lenyűgöző teljesítményt nyújtott! 35:17-es idővel értünk célba, így az összesítésben a 20. helyre kerültünk. Nagyon büszke vagyok rá, jövőre még nagyobb erőkkel fogunk készülni és hosszabb távra nevezünk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...