4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Budai út felújítás – a várva várt csoda

Tavaly adott hírt a Ceglédi Panoráma arról, hogy az idei évben végre megvalósul sokak álma: felújítják a Budai utat. A Magyar Közútkezelő tájékoztatása alapján, hamarosan elindul a Budai út rekonstrukcióját átfogó projekt, amely a Cegléd határát jelző táblától a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont csomópontjáig tart.

Évek óta húzódik és romlik a Budai út állapota. Ez az út stratégiailag fontos szakasza a ceglédi úthálózatnak, hiszen idegenforgalmi szempontból kiemelt szerepe van a város életében, mégis hosszú évek óta várják a ceglédi lakók, hogy történjen valami… És most végre…

A Magyar Közútkezelő Kommunikációs osztálya az alábbi levélben tájékoztatott a projekt állapotáról:  „A 2018 II. negyedévében indul el hazai forrású útfelújítási programunk, így többek között felújításra kerül a 46125 j. út 4+300-7+380 kmsz. közötti szakasza (Fürdő csomóponttól, Cegléd település tábláig). A kivitelezés előkészítése tart éppen, a munkaterület átadás-átvétele várhatóan június 4-én kezdődik és a munkálatok előre láthatóan 120 napig tartanak. A projekt  során új útalapot építünk, melyre két aszfaltréteg terítésével tervezzük elvégezni a felújítást. A burkolat felújításon túl, az érintett útszakaszon megtörténik a padka rendezése, az autóbusz-megállóhelyek, valamint ehhez kapcsolódó, szükséges járdaszakaszok kiépítése, árokrendezéssel a vízelvezető rendszer rekonstrukciója, valamint az összes forgalomtechnikai elem megújítása is. Üdvözlettel: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály”

Sok ember életét megkönnyíti ez a változás, hiszen a Budai út nem csak közkedvelt turisztikai cél a Ceglédre látogatóknak, hanem sok embernek az otthona és egyre többen vágynak erre a nyugodt környékre. A levegő tiszta és madárcsicsergéstől zeng az erdő. Ide még nem jutott el az esztelen fapusztítás és néhány utca/dűlő még vadregényes tájba is beillik. Az új út, a rendezett padka, az autóbuszmegállók rendezése és a járda kialakítása nagy előrelépés a mai állapotokhoz képest.

Immár nem kell szégyenkezni, amikor turisták megpróbálnak a hotelból bejutni a városba, hogy megnézzék nevezetességeinket, mint a Kossuth szobor, a katolikus nagytemplom díszes festményeit, az egekbe magasodó református templom robosztus épületét, a Dob és a Kossuth Múzeum rendhagyó kiállítását.

László Ágnes

__________________________________

A május 29-én megjelent, felújítástól szóló lakossági tájékoztató:

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megrendelése alapján az EUROASZFALT Kft. kivitelezésében kerül sor a

46125 j. Cegléd-Ceglédbercel ök. (4+300-7+380 kmsz.) szakasz útfelújítási munkáira.

A kivitelezési munkák várhatóan 2018. június 04.-től szeptember 28.-ig tartanak.

A felújítási munkák során egyirányúsítva lesz a forgalom. Fél pályában lesz engedve a lakossági forgalom (akik BEHAJTÁSI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZNEK).

Az egyirányúsítás időtartama 2018.06.13-2018.07.25-ig tart.

Az építkezés ideje alatt csak Cegléd felől Ceglédbercel irányba lehet megközelíteni az ingatlanokat, illetve Célforgalom haladhat át „helyi Vállalkozások telephelyeire” (kisbolthoz beszállító stb.).  Nagyon fontos, hogy csak Behajtási Engedély megléte és felmutatása esetén tudják beengedni az illetékeseket, mert az átmenő forgalom ki lesz tiltva a munkaterület ezen szakasza alól.

Az építési munkák miatti esetleges kényelmetlenségért előre is szíves elnézésüket kérjük.

Az érintett ingatlantulajdonosokat az EUROASZFALT Kft. munkatársai a munkálatok megkezdéséig, valamint a munka kezdésének hetén behajtási engedéllyel látják el. Azok, akik ez idő alatt nem jutottak az engedélyükhöz, az útfelújítási munka alatt a forgalomirányítónál is tudják igényelni a behajtási engedélyt, érvényes lakcímkártya felmutatása mellett. Ezt követően jogosultak lesznek a megengedett haladási irányban a munkaterületre belépni, illetve megközelíteni a lakóingatlant.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....