16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Újabb Cápa U14 győzelmek

A leány U14 Országos gyermek Bajnokság II.Osztályának 2. fordulóját Érden rendezték meg vasárnap. A Ceglédi Kék Cápák a helyi Treff 07 és a Nagykáta csapataival mérkőztek meg. Mindkét ellenfelét magabiztos különbséggel győzte le a Cápa csapat, megőrizve idei bajnoki veretlenségüket.

Spolmin Roberta edző: – Az első meccsünket a Nagykáta ellen játszottuk. Szokatlan módon, két beállós alapfelállással kezdtek, ami egy kicsit meglepte a csapatot, de nagyobb fennakadást nem okozott a védekezésben, ráadásul a kapusteljesítmény is remek volt, így mindössze egy gólt kaptunk az első félidőben. Támadásban bátran 1:1-eztek a lányok, a beállónkat is gyakran helyzetbe tudtuk hozni és labdaszerzéseket követően a lerohanások is hatékonyak voltak. A második ellenfelünk a házigazda volt. Az első félidő elején még nem volt olyan határozott a védekezésünk, de aztán sikerült elkapunk a fonalat és végig uraltuk a mérkőzést. Összességében gratulálok a lányoknak a győzelmekhez, és a fordulón nyújtott teljesítményükhöz!

Eredmények:

Nagykáta SE – Ceglédi Kék Cápák 10 – 24 ( 1 – 12 )

Érd Treff Csarnok 80 néző, vezette Benke, Dancsó

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Pintér Zsófi 6, Kökény Hanna 5, Kádár Kata 5(3), Pető Luca 2, Kelemen Réka 1(1), Fehér Dorina 1, Omelka P. Kíra 1, Imregi Boglárka 1, Takó Emese 1, Vágány Noémi 1, Csombai Mirella, Berényi Norina

Kiállítás:. 4, ill. 2 perc

Hétméteres: 1/0, ill. 6/4

Treff 07 SE – Ceglédi Kék Cápák 9 – 30 ( 6 – 18)

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Pető Luca 5, Imregi Boglárka 5(2), Takó Emese 5, Kökény Hanna 5, Kádár Kata 4, Pintér Zsófi 2, Horváth Evelin 2, Fehér Dorina 1, Kapusi Annamária 1, Kelemen Réka, Vágány Noémi, Spolmin Rebeka

Kiállítás: 2, ill. 2 perc

Hétméteres: 0/0, ill. 2/2

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....