4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Elszaporodó illegális autóbontók

A „ráhelezés”, vagyis a környezetszennyezés új formájára szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig az illegális autóbontókra, amelyek száma hasonló ütemben szaporodik, mint az illegális hulladéklerakóké. – ezzel kereste meg lapunkat Horváth Gábor, önkormányzati képviselő, aki lakossági bejelentések alapján eredt a nyomába a Cegléden is megtalálható jelenségnek. Az egyik ügyben rendőrségi és adóhatósági eljárás is indult, de a képviselő hiányolja az önkormányzat hathatós beavatkozását, főként környezetvédelmi szempontból.

Horváth Gábor: Az illegális autóbontók száma hasonló ütemben szaporodik, mint az illegális hulladéklerakóké

– Az illegális bontás, a be nem folyt állami bevételek mellett, hihetetlen módon szennyezik a környezetünket, valamint különböző módon károsítják azt. – mondta el a képviselő. – Szemben azokkal a hivatalos bontókkal, amelyek válogatják és semmisítik a környezetünkre veszélyes hulladékokat, folyadékokat, savakat, műanyagokat. Néhány elhivatott rendőr vagy környezetvédő folyamatosan jelenti ezeket, igyekeznek minden tekintetben felhívni rá a figyelmet, sajnos mindhiába. Egyre több van belőlük a Puttony utcától az Ugyeren át, számos helyen még bent a városban is.
Az egyik ilyen – Cegléd belterületén lévő – illegális autóbontónál a képviselő egy videót is készített. A telken 15-20 jórészt rendszám nélküli autó várta sorsát. A tulajdonosok természetesen nem örültek a hívatlan látogatásnak: felháborodva fenyegetőztek és támadólag léptek fel.

https://www.facebook.com/horvath.gabor.963434/videos/1972752676101280/

A Hexa-Coop Szövetkezet autóbontójában Hluskó Gábor műszaki igazgatót kérdeztük a legális és illegális autóbontásról: – Használt autóalkatrészre van szüksége? Ne habozzon, ott az internet milliószám talál ellenőrizetlen forrásból származó kétséges állapotú alkatrészt. A fentiekben szereplő mondat a szomorú magyar valóság. – kezdi beszélgetésünket Hluskó Gábor. – A legális járműbontás környezetszennyezést kizáró módon történik, ellenőrizhető, lekövethető a beszerzési forrás, az alkatrész minőségellenőrzött, van számla és garanciális kötelezettségek, a bontó pedig a hatóságok által rendszeresen ellenőrzött.

Hluskó Gábor: 100.000 jármű hová tűnik évente?

Ezzel szemben az illegális járműbontás esetén ellenőrizetlen a beszerzés, lehet: eltulajdonítás, illegális behozatal, vagy fiktív adásvétel is. Teljesen átláthatatlan a hulladékáram vagyis, mikor és mennyi hulladék keletkezik a bontás során és hová kerül. A nem eladható hulladék így gyakran környezetkárosító módon kerül eltüntetésre a szomszéd telekre, vagy az árokpartra. Senki sem szűri a hibás alkatrészt, nincs adófizetés és persze garancia sem. Ellenőrzési szempontból pedig, ami nem létezik, azt nem ellenőrzik.
A regisztrált engedéllyel rendelkező autóbontók sokat küzdenek azért, hogy a piacon megmaradjanak. Számuk a mai állás szerint 146 db, amelyből 11 fémfeldolgozó multicég, 21 fém kinyerésére szakosodott fémfelvásárló, 18 bontás nélküli átvevőhely. Tehát az engedéllyel rendelkező bontók száma 100 db alatt van országosan. Becsült adatok szerint ennek tízszerese az illegálisak aránya. Az ellenőrzésekért felelős hatóságoknak nincs lehetőségük az interneten használt alkatrészt hirdető tömeg ellenőrzésére. Az is elgondolkodtató, hogy a bontók által kiadott átvételi igazolások száma éves szinten kb. 20.000 db az okmányirodák ugyanebben a periódusban 120.000-130.000 db járművet vonnak ki véglegesen a forgalomból. Megközelítően 100.000 jármű hová tűnik évente?
Javaslatom az autótulajdonosoknak, hogy a legális járműbontóban kibontott minőségellenőrzött alkatrészt vásároljanak! Ne segítsék a feketegazdaság virágzását és az ezzel járó környezetszennyezést. Valamint gondolkodjanak el azon, hogy akár az önök autójában vagy a szembejövőben van beépítve egy hibás alkatrész, amely komoly balesetet is okoz, ebben az esetben hová fordulnak majd?!

A Hexa-Coop Szövetkezet autóbontója

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...