-1.7 C
Cegléd
2026. február 3. kedd
spot_img

Kórházi nyílt nap

November 29-én a Várkonyi István Általános Iskola diákjai a Toldy Ferenc Kórházban jártak. Ezt a programot azoknak a tanulóknak szervezték, akik az egészségügyben szeretnének tanulni és később dolgozni. Rengeteg játékos feladat várta a gyerekeket és komolyan is foglalkozhattak az életmentéssel, mivel az egyik állomáson az újraélesztés technikáját sajátíthatták el. Mindenki nagyon élvezte a programot. A nyílt napról Dér Ilonát a Toldi Ferenc Kórház megbízott ápolási igazgatóját, valamint Szemerédi Mária ápolási igazgató helyettest kérdeztük.

Milyen esemény zajlott a kórházban?

Dér Ilona: Először is köszönjük, hogy eljöttetek az eseményre. Egy pályaorientációs nyílt nap zajlott, ahol meg szerettük volna mutatni a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy milyen szép szakmák vannak a Toldy Ferenc Kórházban, illetve az egészségügyi szakterületen.

Hányadikos tanulóknak szánták ezt a napot?

Szemerédi Mária: Az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjait vártuk, illetve középiskolásokat, akik pályaválasztás előtt állnak.

A kórházi szakmák hiányszakmáknak számítanak manapság?

Dér Ilona: Az ápolói szakma feltétlenül hiányszakmának számít. Nálunk és országosan is elmondhatjuk, hogy a legtöbb betöltetlen álláshelyre ápoló kollégákat várnak.

Hányadik alkalommal rendezték meg a nyílt napot a kórházban?

Szemerédi Mária: Másodszorra, de szeretnénk minden évben megrendezni. A pályaválasztás előtt szeretnénk buzdítani a fiatalokat arra, hogy forduljanak az egészségügyi pálya felé. Igyekszünk nekik megmutatni, hogy mennyire érdekes és sokszínű ez a szakma.

Milyen visszajelzéseket kaptak az iskoláktól és az intézményektől?

Dér Ilona: Csak jó visszajelzéseket és dicséreteket kaptunk tőlük.

Köszönjük Dér Ilonának és a kórház dolgozóinak, hogy rengeteg érdekes dologgal ismertettek meg minket. Köszönjük Szalisznyó Zsuzsa néninek és Márti néninek, hogy ilyen színes és érdekes programon vehettünk részt.

(Készítették: A Várkonyi István Általános Iskola média csoportja)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...