14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Ceglédi siker a Culinary World Cup-n

November végén zajlott Luxemburgban a nemzetközi szakács világverseny, a Culinary World Cup. A magyar nemzeti válogatott a melegkonyhás programban ezüstérmet, összesítettben pedig a 10. helyen végzett 30 nemzetből, ami azt jelenti, hogy automatikusan kvalifikációt nyert a 2020-as szentpétervári Global Chefs Challenge világdöntőjére! A csapatnak van egy ceglédi tagja is. Babicz János Róbert az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában végezte el tanulmányait. 9 évig dolgozott Cegléden. 2018 augusztusától Tiago Sabarigonál, az egy Michelin csillagos Costes Downtown étteremben alkot és mestervizsgájára készül.

„Úgy gondolom, hogy különleges feladat előtt állok, egy fiatal csapatban, egy vadonatúj elvárásnak kell megfelelnem, természetesen a szakmáért. A szakmaszeretetem töretlen, fiatal korom ellenére több szakmai feladaton vagyok túl, mindig is vonzottak a kihívások, ezért adtam be pályázatom, és mondtam igent a felkérésre. Nemzeti válogatottnak lenni megtisztelő, képviselni egy nemzetet a világban nagyon felemelő érzés.” – nyilatkozta a verseny előtt a fiatal ceglédi séf.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Gratulálok János!
    Hihetetlen hogy honnan hová küzdötted fel magad.Igazán példaértékű!
    Remélem még hallunk felőled.Hiányzol Ceglédről!:)
    Üdv: Cristian

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...