18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

120 év – 120 diák – Halmi Lajos

Halmi Lajos a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. Bár nem tanítottam, de nem lehetett nem ismerni őt. Ha a nevét hallom, ma is egy fordított napi kortes műsor jut eszembe, ahol „Anettkát” játszotta nagy sikerrel. Már egészen kis korában elhatározta, hogy a „fellegekben kíván járni”.

Mikor végeztél a gimiben?

2005-ben érettségiztem Baranyai Krisztina tanárnő osztályában. Ennek lassan 14 éve, de aktívan él bennem minden perce, ahogy az azt megelőző 4 év is, mely meghatározó volt számomra. Kellemes emlékeket és jó barátokat szereztem a gimis évek alatt, akikkel mindig felidézzük a közös, legtöbbször humoros emlékeket. Volt bőven belőlük!

Miért választottad a gimit nyolcadik után?

Már az általános iskolás évek alatt határozott elképzelésem volt a jövőmet illetően, amihez tudtam, hogy feltétlen egyetemre vagy főiskolára kell járnom. Ebben a legnagyobb segítséget már akkor is a gimi nyújtotta, hiszen innen felvételiztek a felsőoktatási intézményekbe a legjobb eséllyel a diákok.

Milyen volt az osztályod, hogy emlékszel a gimis évekre?

Nagyon jó osztályom volt, összetartó és vidám hangulat jellemezte az év mindennapját. Nem telt el nap nagy nevetések nélkül. A gimi mellett laktam a függőfolyosós emeletes házban, így a többiek látták, amikor indultam reggel és mentem a folyosón. Ha olyan teremben volt első óránk, amelynek ablakai a házunkra néztek, akkor végigtapsolták, drukkolták az utamat a túloldalról. Hát a szomszédok furán néztek. Nem unatkoztunk. Sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot, de akikkel nem, azokról is tudom, hogy merre vitte az útjuk az elmúlt években.

Mikor döntötted el, hogy „mi leszel, ha nagy leszel”? Kaptál-e ehhez elegendő muníciót a gimiben?

A pályaválasztást számomra nem okozott fejtörést, mert gyerekkoromban eldöntöttem, hogy repülni szeretnék. Ennek tudatában tettem meg minden lépésemet. Angolos osztályba jártam és matematika- fizika fakultációt választottam, melyek rendkívül biztos alapot adtak az életem további szakaszaiban és kimondottan a repülésben, a többi tantárgy mellett.

Ennek megfelelően hol tanultál tovább?

Gimi után egyenes út vezetett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődje), mivel engem a katonai repülés vonzott leginkább. Itt repülő műszaki tanulmányokat folytattam itthon és az Egyesült Államokban, majd had- és biztonságtechnikai mérnökként diplomáztam. A katonai pilótákat akkoriban diploma után képezték, így az egyetem utolsó évében jelentkeztem. A felvételi szigorú orvosi vizsgálatból, személyes elbeszélgetésből és angolt tesztből állt, sok jelentkező közül én voltam az egyik, akit felvettek a meghirdetett kevés helyek egyikére. Ez a program a Nato Flying Training in Canada (NFTC) volt, mely során rengeteg elméleti és gyakorlati tudásra tettem szert a repülés világában. A kiképzés Szolnokon kezdődött és Kanadában folytatódott, ami egy igen intenzív tanulási folyamat és nem utolsó sorban egy szuper élmény volt.

Jelenleg hol dolgozol?

Most a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison látok el repülőgép-vezetői beosztást, főhadnagyi rangban. Jelenleg az Antonov-26 és az Airbus A319 tartozik az aktív típusaim közé.

Család, gyerekek? Hogy telnek a mindennapok?

Otthon is vidáman és aktívan telik az idő, hiszen Zsanival a feleségemmel két szép gyerekünk van: Blanka és Ervin, akik gondoskodnak arról, hogy sportosan és kreatívan teljen majdnem minden percünk.

Köszönöm a beszélgetést!

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....