3.8 C
Cegléd
2026. november 9. hétfő
spot_img

Nagykőrös is készül az európai versenyre

Nagykőrös nyerte el a Virágos Magyarország 2018 versenyen a jogot, hogy hazánkat képviselhesse az ENTENTE FLORALE EUROPE megmérettetésen. Január elején a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatalban tartották az első szakmai egyeztető megbeszélést, melynek célja, hogy Nagykőrösre, a hivatalos Zsűrinapra érkező nemzetközi döntnökök látogatására felkészüljön a város.

A Zsűrinapon számos előírásnak, kitételnek, megadott koreográfiának kell eleget tenni, hogy minél magasabb pontszámot kapjon a zsűritől, és így minél jobb minősítést érhessen el az adott település. Az elkövetkező hónapok során, pontról pontra zajlik majd a felkészülés, a zsűrizésre előreláthatóan 2019 nyarán kerül sor.

A jubileumi kis film levetítése után először dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere mondott köszöntője, majd dr. Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügy nökség vezérigazgatójának beszéde következett. Ezt követően a díjak átadására került sor. Nagykőrös városa, kategóriájában az első helyet, a fődíjat nyerte meg, Nagykőrös lett így az egyik legvirágosabb és legszebb magyar település 2018-ban. Dr. Czira Szabolcs polgármester az Entente Florale Europe versenyen való részvételre szóló felkérő levelet is átvehette, így idén Nagykőrös is részt vehet a kiemelt jelentőségű nemzetközi versenyen. Nagykőrösön olyan várostörténelmi jelentőségű fejlődés valósult meg, hogy méltónak találták arra, hogy egy magas rangú nemzetközi szakmai zsűri is érkezzen a városba.

Forrás: nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...