21.1 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Herbált és párát árultak Abonyban

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványt tett egy férfi és egy nő letartóztatásának elrendelésére, akik Abonyban új pszichoaktív anyagot árultak.
A jelenleg már őrizetben lévő férfi és élettársa egy nő 2018 márciusától kezdődően abonyi házukban herbál és pára néven ismert új pszichoaktív anyagokat adtak el nagykorú személyeknek. Az értékesítésre szánt mennyiségeket a nő kiporciózta, majd a lakóhelyükre vásárlási célból érkező, részben már kiépített vevőkörből származó személyeknek adták el. Az egyik ilyen alkalomnál általuk közösen nevelt kiskorú gyermek is jelen volt. A gyanúsítottak az így kapott készpénzt részben újra „befektették,” részben pedig felélték, mivel munkahelyük nem volt.

A rendőrség 2019. március 12. napján reggel a gyanúsítottakat abonyi tartózkodási helyükön elfogta, majd kutatást tartottak, mely során különböző anyagokat foglaltak le zacskóba és alufóliába csomagolva, illetve egy a kiporciózáshoz használt kis tükröt. A rendőrség talált továbbá a helyszínen készpénzt, nagy értékű televíziót, szintetizátort, mobiltelefont, illetve a pszichoaktív anyag szállításához használt gépjárművet.

A bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével gyanúsított személyek esetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadon védekezve a tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a nyomozás sikerét, eredményét. A folyamatos, hosszabb időre berendezkedett elkövetési mód miatt a bűnismétlés lehetőségével is számolni kell. Mindezen körülmények kizárólag a gyanúsítottak letartóztatásával akadályozhatók meg.

A Ceglédi Járási Ügyészség ezért 2019. március 14-én indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére.

(Sajtóközlemény alapján.)
Fotó: index.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....