12.8 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Látványos tánc-cirkusz földön és levegőben

Április 5-én Ceglédre érkezik a Duda Éva Társulat nagyszabású produkciója, a Virtus. A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel. A kortárs tánc területén jól ismert csapat a levegő meghódítására vállalkozva a gravitáció erőinek legyőzését virtuóz magasságokban keresi. Eközben látványos módon hatalmas gólyalábakon néptáncol, mindezt pedig életörömmel teli, virtuóz élő zenére teszi. Az alkotók-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket.

Igazi kelet-európai virtus magyar lelkületből: fellengzős érzelmek, hősködő ritmus, bánatos kesergés, dicső cirkusz és mindez virtuóz táncokkal és játékos beavatással minden korosztálynak. Az előadás megálmodója és megalkotója Duda Éva, Imre Zoltán, Lábán Rudolf és Harangozó Gyula-díjas művész. A Magyarországon bemutatott eddigi két Walt Disney előadás: a Szépség és Szörnyeteg és a Notre Dame-i toronyőr koreográfiája is az ő nevéhez fűződik, továbbá a legendás Presgurvic-féle musical, a Rómeó és Júlia táncai, de a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszabású előadásainak is visszatérő alkotója. A Virtus alkotótársai közé tartoznak a „Tűzmadarak”, akik az újcirkusz műfajának szinte egyetlen hazai képviselői. A produkció zenéjét Kunert Péter és Szirtes Edina Mókus szerezte, élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a sötétebb tónusú elektronikus zenei motívumokkal.

A nem mindennapi produkció minden korosztály számára csodás színházi élményt ígér.

Online jegyvásárlás: cegledikultura.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...