17.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Bronzérmes a Cápák serdülő csapata

A leány III. oszt Serdülő Bajnokság zárófordulójában az Inárcs-Örkény vendégeként lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata. A Cápa lányok tavasszal legyőzték az akkori tabella első Dabast, majd a harmadik Szigetszentmiklóst is, így a múlt heti fordulóban szerzett újabb győzelmükkel már a képzeletbeli dobogóra is felállhattak. Szerdán már “csak” annyi volt a feladat, hogy Örkényben is nyerni tudjanak. A kezdeti néhány perces “túlizgulás” három gólos hazai vezetést hozott, de a mérkőzés további részében egyre magabiztosabbá váltak a lányok és az éremért vívott utolsó csata 16 gólos diadallá érett. Bronzérmes tehát a Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata, gratulálunk a lányoknak és edzőjüknek!

„És végre nem csak beszélünk róla, miénk a 3. hely! Egymásért, együtt a kis és problémákat legyőzve sikerült fellépni a dobogóra. Ez egy tökéletes lezárás azoknak, akiknek ez volt az utolsó éve serdülőben és még tökéletesebb cél a jövő szezonra! Köszönjük minden szülőnek és hozzátartozónak a szurkolást és a támogatás és óriási gratuláció a csapat miden tagjának!” – mondta edzőjük Ade Sowunmi a meccs után.

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...