16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Bocskaiban ment a szavazókörbe, nem akarták beengedni

Kisebb közjátékkal indult a szavazás napja ma reggel Cegléden, amikor a Dózsa Kollégiumban lévő 14. számú szavazókörben háromnegyed hatkor a bizottság tagjai nem voltak hajlandóak Smahajcsik Péternek a bizottság munkájában való részvételt engedélyezni, mivel ő hagyományos magyar öltözetben, „bocskaiban” érkezett a szavazókörbe és az – szerintük – pártra utaló öltözetnek minősül. A konfliktusnak végül a jegyző vetett véget.

– Felhívtuk az illetékes önkormányzati képviselőt, illetve ki kellett hívni a helyi választási bizottság vezetőjét, ők a vitát helyretették, mivel semmilyen pártlogót nem viselek, az öltözetem pedig egy hagyományos magyar öltözet, így ennek semmi akadálya, hogy végezzem a feladatomat. – mondta el lapunknak a kiközösített szavazóköri delegált, aki arról is nyilatkozott, semmilyen párttal nem szimpatizál és nem is tagja egyetlen politikai pártnak sem. Az ügy miatt végül a szavazókör néhány perc késéssel nyitott csak ki.

Hasonló hírek

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Javaslom a hagyimányörző barátainak akiknek szebbnél szebb magyar viseletük van , az adott önkormányzat előtt tartsunk egy viselet bemutatót , hadd lássák hogy milyen szines a magyar kultúra ezzel pótolva az iskolai hiányosságait a helyi vezetőknek ! Természetesen meginvitálok egy viseletkészítőt aki el is magyarázza az adott korokra jellemző motívumokat , formákat stb !

  2. Ez is bizonyítja, hogy mennyire elferdült magyarságtudattal rendelkeznek egyesek. Ha szivárványos ruhában ment volna, akkor biztosan beengedik, mert a másságot tisztelni kell, csak a magyarságát ne mutassa ki senki, mert abból még baj lehet.

    • Kedves Sarolta,

      Csak egyet tudok érteni önnel. Szerintem minden nemzeti érzelmű egy hazaáruló tetves szarember, így ön is. Remélem amikor seggbebassza a kibaszott kurva anyja akkor nem pattan fel a himnuszt dúdolva. Baszd szájba magad te hazaáruló szar kurva.

  3. Nem az öltözékével van baj,hanem ,hogy egy szarember.Az én Ceglédi házamban lakott,ahol nem fizette ki a villanyt meg a gáz számlát.Most voltam a Tigáznál ott is üldözik a számla tartozással.No ez a baj ,látjátok Bocskaiban is lehet egy szemétláda!!!!együtt nőttünk fel,nem hittem volna,hogy ilyen!Petiiiiiiiii légyszives takarodjál el onnan,rosszabb vagy egy korrupt politikusnál,mert te a barátodat loptad meg,,,,,,,,,,,,

  4. Ennyi degenerált hozzászólót. Tisztelet a kivételnek. A sok műveletlen, magyarságát megtagadó, primitív lénynek csak annyit. Minden párttól, politikától mentesen. Akkor, ott viseli bárki, ahol, amikor akarja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....