20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Sajtónyilatkozat Horváth Gábortól

Horváth Gábor a Jobbik önkormányzati képviselője sajtónyilatkozatot adott ki az önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Mint fogalmaz: „az önkormányzati választások idejére megindultak a Fidesz által támogatott és annak színeiben induló polgármester jelölt Takáts László ígérgetési hadjáratai, tehetetlenségének leplezése érdekében. Közbiztonságot ígér a száguldozókkal szemben, mellébeszél a 400 kv-os hálozat kiépítése ügyében, de hasonlóan impotens a disznótrágya mindent elárasztó bűzének tekintetében is.

Sajnos nemtörődömsége miatt, már halálos áldozatokról is beszélnünk kell. Megoldásokat alternatívákat nem talál és sosem talált, a felajánlottakkal szemben pedig következetesen elutasító. A kiskapuk megtalálása, vagy a lobbizás helyett öncélú tevékenységeit helyezi előtérbe. Hitegetései teszik ki polgármesteri feladatkörének hétköznapjait.

Uniós beruházások mellett szívesen páváskodik. Felesleges feljelentéseket eszközöl, de még a 4 évvel ezelőtti palaszennyezés ügyében sem lépett hathatósan előre, ám a vagyonnyilatkozata alapján mára a nagy földbirtokosok családját erősíti.

Folyamatosan beszél mellé a Véda rendszer kiépítése kapcsán is, de nem áll a nyilvánosság elé a húsvéti tragikus baleset ügyében. Ez ügyben is rendszeresen bujkál az országos sajtó elől, de példa lehet erre, ha a gazdasági versenyhivatal, a pályázati kiírások miatt sokmilliós büntetésre ítéli a várost.

Miközben azzal takarózik, hogy a Fidesz kormány a fideszes városvezetést támogatja, aközben még egyetlen felkérést sem eszközölt Földi László országgyűlési képviselőnk irányába, helyette a törvények adta lehetőségek hiányára mutogat.

Sokan nem érthetik, hogy miért, hiszen a polgármester és az országgyűlési képviselő is egy és ugyanazon pártcsalád, a Fidesz tagja. Ám a képlet ennél lényegesen egyszerűbb.

Rossz kapcsolatuk kívülről nem látszik ugyan, de ezek mentén az ügyek mentén erősen érezhető. Nem kívánom országgyűlési képviselő úr kenyerét elvenni, de ezúton kérem és szólítom fel, hogy ne csak a kormány mellett interpelláljon, hanem ügyeink kapcsán is dolgozzon ki törvénymódosító előterjesztéseket, javaslatokat.

Mivel Takáts László ezen ügyek mentén már leszerepelt és alkalmatlanságát bizonyította, igyekszünk majd Földi Lászlót mi munkára bírni. Ha kell dolgozni fogunk helyette is és olyan kész anyagot fogunk a rendelkezésére bocsájtani, amit csak fel kell majd olvasnia a parlamentben. Ideje dolgoznia is az érdekeink védelmében és képviseletében, hiszen erre esküdött. Ha pedig esküjéhez híven nem jár el, keresünk másik, nála alkalmasabb országgyűlési képviselőt is.” – írja a képviselő lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én úgy szeretném tudni, akár itt olvasni, hogy címzetes Horváth Gábor úr milyen hathatós lépéseket tenne mondjuk a trágyaszag ellen!
    Tervez-e autós emésztéslassító demonstrációt a sertéstelep bejáratához, vagy a trágyalé “beszántásakor” keresztbe fekszik-e a traktor előtt?
    Tessen már valami konkrétumot felvonultatni!
    Kezdje mondjuk úgy… “Mi azt csinálnánk, hogy…” és itt a személyeskedés helyett sok okos a köz, a közösség javát szolgáló gondolat következne!!!
    Sokkal többen állnának Ön mögé, és mellé. (köztük én is)

  2. Horváth Gábor arról meséljen inkább valamit, ami a Takátsné Györe Anett és Varga Franciska Ildikó televíziós megmérettetésekor elhangzott. Ha nem tévedek, a 7 körzet képviselőjét érintette egy mondattal, s az ő! ( ha nem tévedek )! Így nagyon finom voltam, úgy gondolom!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....