12.8 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Megújul a Szüret utca

Felületstabilizálást kap a Szüret utca több mint 16,6 millió forintból – Klément György a körzet önkormányzati képviselője a helyszínen mondta el lapunknak, hogy a mart aszfaltos felületkiegyenlítést követően bitumenes átitatás és aprókavicsos szórás után hengerezéssel készítenek tartósabb zárást az útnak.
– Az elmúlt öt évben terv alapján folyamatosan haladtunk az utak rendbe tételével: volt, ahol a belvíz elvezetés, máshol az útalap, vagy a végleges felületzárás valósult meg. Örülök, hogy már csak néhány földút van a körzetben, a jövőben ezek útalappal való ellátása lesz a cél. A már útalapos utcáknál pedig a felületzárás. Az Aszaló utcában viszont a víz bevezetése lesz az első számú feladat. – mondta el a képviselő és terveire térve hozzátette: nagy vágya a Béke tér rendezése és parkká alakítása, szabadtéri sporteszközökkel bővíteni a játszótereket és a Bede városrészt összekötni Cegléddel egy kerékpárúttal.
– A kórházig van bicikliút, de fontos lenne ezt meghosszabbítani, egészen a laktanyáig, ami mára kvázi ipari parkká alakult, számos munkahellyel. A dolgozók munkába járását és a Bede városhoz kapcsolását megkönnyítő kerékpárút építés azonban csak akkor valósulhat meg uniós forrásból, ha Pest megye elszakad Budapesttől az uniós finanszírozás tekintetében.
Klément György felhívta a figyelmet, hogy folyamatos harcot vívnak a parlagfűvel és az illegális szemétlerakással.
– Még szeptemberben kitakarítjuk a városrészt újra az illegális szeméttől, de kérem a lakosságot, hogy legyünk mi a „szemétkommandó” és figyeljék hol és kik raknak le szemetet, fényképezzék le az elkövetőket és jelezzék nekem. Jó példa, hogy Szüret utca végén egy agilis helyi lakosnak köszönhetően szűnt meg az illegális szemétlerakás.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...