6.7 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Elmaradt a tévévita

Elmaradt a polgármesterek hagyományos televíziós vitája október 7-én, mert dr. Csáky András ellenzéki támogatással induló polgármesterjelölt nem jelent meg a műsor felvételén. Takáts László a felvételt követően sajtótájékoztatót tartott a Ceglédi Televízió székháza előtt.

A jelenlegi polgármester elmondta: sajnálja, hogy Csáky András jelölttársa nem tisztelte meg sem őt, sem a ceglédieket azzal, hogy elmondja, mit képzel a város jövőjével kapcsolatban.

– Méltatlannak érzem a helyzetet, hiszen 1998 óta hagyománya van a városban annak, hogy minden önkormányzati választás előtt a képviselőjelöltek és a polgármesterjelöltek elmondják, mit tartogatnak a ceglédiek számára. Azt gondolom, hogy amikor mi, a Fidesz-KDNP jelöltjeiként elfogadtuk a városi televízió által kínált feltételeket, lehetőséget kaptunk arra, hogy elmondjuk véleményünket. Csáky András úr nem fogadta el ezeket a feltételeket, saját feltételeket szabott. Konstruktívan álltunk a felvetésekhez, a javaslatai nagy részét elfogadtuk, felkerestük személyesen. Ehhez képest nem volt partner. A mai napon egy levél várt a stúdióban, amelyben vádakat fogalmazott meg, szemrehányásokat tett. Ezt nem tartom elfogadhatónak. Nem tartom elfogadhatónak, hogy nem tiszteli meg a ceglédieket azzal, hogy elmondja, mit szeretne tenni a várossal az elkövetkező öt esztendőben – mondta Takáts László.

A polgármester kiemelte, mindenkinek joga van megismerni az indulók elképzeléseit, de azt sajnálja, hogy Csáky doktor csak a sajátjai előtt lett volna hajlandó vele szóba állni. Emellett a jelölt felkészületlenségét mutatja a sok valótlanság, csúsztatás, szándékos félreinformálás, amelyeket a mögötte felsorakozott ellenzéki erők megfogalmaznak.

Takáts László kiemelte, ő maga nem fórumon várja a ceglédieket, nem azt várja, hogy elmenjenek hozzá, hiszen öt esztendőn át járta a várost, időt szentelve annak, hogy megismerje a ceglédiek elképzeléseit, amelyeket a városmegújítás, városépítés során figyelembe is vett.

– Elmegyek a ceglédiekhez és mindenki számára nyitva áll az ajtóm, s nagyon sokan meg is találnak észrevételeikkel. Hiszen azok a programok, a fejlesztések, amelyek az elmúlt öt évben a városban történtek, mind a ceglédiek akaratának, véleményének figyelembevételével valósultak meg. Bízom benne, hogy október 13-án mindezeket mérlegelve döntenek a ceglédiek városunk jövőjéről – mondta Takáts László.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...