2.1 C
Cegléd
2026. február 8. vasárnap
spot_img

Székátadó a színházteremben

Október 5-én a Kossuth Művelődési Központban jelképesen kicsomagolták és birtokba vették a nézők a színházterem új üléseit. Détári-Lukács Ágnes a Rivalda bérlet első előadása előtt elmondta a nézőknek: „Az előző székek 34 évig szolgáltak és több mint 500 ezer látogatót fogadtak, a több mint 1000 rendezvény során.
1985-ös átépítése után, 2019-ben újulhatott meg a nézőtér, ahol a 470 rögzített szék után, 482 db lett az átalakítás során, melyet itt köszönök meg a támogató Cegléd Város Önkormányzatnak. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom, régi székeink tovább élnek a Fővárosi Nagycirkuszban!

A munkálatok nyáron zajlottak, több ceglédi vállalkozó bevonásával, akik nemcsak szakmaiságukat, de lokálpatriótaságukat is adták munkájukhoz, szívükön viselték a terem nívóját. Megújult a mennyezet festése, a mennyezet fényforrásai, a szellőzők, elszívók lemezei.” – köszönte meg az igazgató a vállalkozók munkáját, de kollégái odaadó elhivatottságát is. „Most pedig, aki még nem tette meg, kérem bontsa ki a székén a masnit, jelképesen vegye át ajándékát, közben gondoljatok arra, hogy mennyi felejthetetlen élményhez fogják a kényelmeteket biztosítani, bízzunk benne, hogy ugyanúgy, legalább 34 évig” – zárta gondolatait Détári-Lukács Ágnes.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...