4.4 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Közvilágítás-ügy

Már a választási kampány során is téma volt a későn bekapcsolódó közvilágítás ügye. Dr. Csáky András polgármester a napokban ebben az ügyben adott ki közleményt: „Többen szóvá tették, hogy a közvilágítás nagyon későn kapcsol be, így sötétben kell botorkálni és a gyermekeket sem engedik el szívesen külön órákra, edzésre stb.. A választást követő héten tájékoztatást kértem az ügyben.

Cegléd város un. „naptáras közvilágításban” van, mely azt jelenti, hogy beállított időpontok alapján kapcsol ki és be a közvilágítás. Ráadásul ez egyszerre 7 települést érint és változtatni mindegyik beleegyezésével lehet csak, mert az egész egy rendszert képez. Költségkalkuláció és műszaki terv elkészítését követően át lehet térni un. „alkonykapcsolóval történő közvilágítás” vezérlésre is. A szolgáltató tájékoztatása szerint ez több mint 2,5 millió forint egyszeri költséget jelent. Tekintettel arra, hogy így vélhetően korábban kapcsol be és későbben ki a rendszer a város villanyszámlája is emelkedni fog és vélhetőleg a nemrég felszerelt lámpatestek élettartalma is csökken (ezt Ők írták). Megrendeljük vagy ne rendeljük meg? – ez itt a kérdés. Én az előbbit támogatom! És Önök?” – tette fel a lakosságnak a kérdést közösségi oldalán a polgármester.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...